Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit tegyek, hogy abbahagyják?

Mit tegyek, hogy abbahagyják?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

harmincnyolc éves járó rendőrnő vagyok, tizenöt éve házas. A párom könnyen elfogadta a foglalkozásomat, pedig ő elitebb körökben mozog, és sosem szégyellt, egy-egy komolyabb vacsorán. Két gyermekünk van, az egyik jövőre egyetemista lesz, orvosira megy, a másik tizenhárom éves, egy kemény iskolában végezte el éppen a hatodikat. Kitűnő tanuló. Egy vidéki megyeszékhelyen élünk, lakásban, ami elég nagy. Ezt mind csak azért írtam le, hogy érzékeltessem, hogy egy teljesen normális család vagyunk, ahol az anyósom-apósom sem néz le a foglalkozásom miatt.

Lányomat azonban lenézik. Beszólnak neki, hogy rendőr az anyja, pedig nem járőr vagyok, aki igazoltat, hanem balesethelyszínelő. De ez ugye senkit sem érdekel. beszéltem az osztályfőnökkel, aki beszélt a gyerekekkel, de semmit sem hat. A lányom sokszor összefut a városban az osztálytársaival, nyíltan kicikizik, most nyáron is. A fura az, hogy a lányom imádja hogy rendőr vagyok, szinte mindenkit ismer a megyei kapitányságon, és ők is bírják, szerintük kedves kislány. Egy barátnője van, a házból, vele nagyon jól elvan, de másik iskolába jár. beszélgettünk erről a férjemmel, és megmondtam neki, hogy én otthagyom a rendőrséget ha kell, de nem szívesen, mert imádom a munkám. Ő erre azt mondta, hogy ne merészeljem. Pedig én megtenném érte.

Kérlek segítsetek, hátha szeptemberre megoldhatjuk!



2013. júl. 8. 12:41
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
100%
Képes vagy a hivatásodat feladni holmi kamasz kölykök bunkósága miatt? Inkább üljetek össze a lányoddal, férjeddel és találjatok ki ezeknek a beszólásoknak leszerelésére jó kis dolgokat.Végül is kit zavar a cikizés? A lányodat? Tégedet?
2013. júl. 8. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
100%
Mondjuk a cikiző osztálytársakkal kellene elbeszélgetned. Hidd el, ha egyszer nekikszegezed a kérdést, hogy mi pontosan a bajuk, köpni-nyelni nem tudnak. Rendőr létedre lehetnél egy kicsit tökösebb is.
2013. júl. 8. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
89%

Én is rendőri családból származom, a fele család a rendőrségen dolgozott.


Azért mert 1-2 gyerek viccesnek tartja az állásod, azért ne hagyd ott, igaza van a férjednek! Csak gyerekek, kinövik! Természetes a korukban, hogy találnak valakit, akit piszkálhatnak. A lányodnak mondd meg, hogy ne foglalkozzon velük, vagy mondjon olyasmit neki, hogy "ha még egyszer ki mertek gúnyolni engem, vagy az anyukámat, az örsön éjszakáztok!" :) Az ilyen bejön.

2013. júl. 8. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
100%
Hülye osztálytársak miatt ne hagyd ott a munkád. Menjetek el a Te lányoddal a piszkálódó társakhoz és azok szüleihez, vagy a legjobb lenne egy gyerekes szülői értekezletet összehozni, ott mindent megbeszélni, elpanaszolni. Lehet, hogy még más csúfolódás is kiderül és talán a szülők is leállítják a saját gyerekeiket. Nincs másik hasonló iskola ahová írathatnád a lányod? Suli hírnevének nem lenne jó, ha egy "kemény suli" és nem bírja megnevelni a nebulóit ezért elmegy egy tanuló. Próbát megér, csak beválik valamelyik.
2013. júl. 8. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
100%
Kis takonypócok, örülhetnének, hogy végre nem balhéból ismerkednek meg egy rendőrrel. Szerintem tiszteletre méltó foglalkozás. És én is mindig baleseti helyszínelő akartam lenni.
2013. júl. 8. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 A kérdező kommentje:
Ez a baj, hogy én is átéltem ugyanezt, és az én anyám beleavatkozott. Még rosszabb lett. Higgyétek el, é próbáltam de sajnos nagyon elterjedt a rendőrökről az, hogy visszaélnek a rangjukkal, én pedig nem szeretnék olyannak tűnni, aki meg is teszi. A családban már beszéltünk erről. De azért köszönöm a válaszokat! :)
2013. júl. 8. 12:53
 7/23 anonim ***** válasza:
100%
A lányod fogja ezt a harcot megvívni, mert ezt ő kell megvívja. Persze nem a cikiző osztálytársakat kell legyőznie, hanem saját magát. A cikiző nem éri el a célját, ha a lányodat nem zavarja a foglalkozásod. Nincs itt akkora probléma, mint amekkorát te látsz. Ha már ilyen kemény hivatást választottál sose mutass gyengeséget. Olyan áldozatot pedig ne hozz aminek nincs semmi haszna. Minden jót nektek.
2013. júl. 8. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 A kérdező kommentje:
Én is tiszteletre méltónak találom a foglalkozásomat, és büszke is vagyok mindenre amit végigcsinálok a rendőrség kötelékében. Ez a szülői dolog nem rossz ötlet, szólni fogok az osztályfőnöknek. Köszönöm a válaszokat.
2013. júl. 8. 13:05
 9/23 A kérdező kommentje:
magam részéről kemény vagyok, de nyomot hagyott bennem az az év, amikor bűnügyi helyszínelőként dolgoztam, és sok fiatalok ellen elkövetett támadást láttam, valamint olyat hogy egy ekkora kislány felakasztotta magát. a társai miatt. örökre nyomot hagyott bennem, idősebbik lányom akkor volt tizenhat. Mi helyszíneltünk, és szörnyű volt. máig emlegetik nálunk.
2013. júl. 8. 13:11
 10/23 anonim ***** válasza:
81%
Ne hagyd ott a /biztos/ állásod néhány bunkógyerek' miatt! Ráadásul szereted is ezt csinálni! Állj ki Magadért, a lányodért! Ne hogy már pár idióta bunkó gyerek, már bocsánat, kedvedet szegjék!!
2013. júl. 8. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!