A visszahúzódottság lehet az egyedüli oka annak, hogy velem máshogy bánnak az iskolatársaim, mint a többiekkel?

Az is elég lehet hozzá. Nálam ugyanígy volt. A gimi után levetkőztem a dolgot.

Olyanokhoz menj oda a suliban, (legalább 1 biztos) akikhez ugyan úgy (nem) mennek oda a többiek,mint hozzád :)

Velem is ez volt a baj.Legalábbis osztály szinten. Aztán leesett, hogy évfolyamtárssal is lehet barátkozni.És velük teljesen más vagyok, sokkal fesztelenebb. Lehet hogy neked is más "ajtón" kéne kopogtatnod.

Ezen én is sokat gondolkoztam, velem is ez van. Én nagyon visszahúzódó, csendes vagyok, főleg nagyobb társaságban, például az egész osztály előtt. Kicsit olyan mintha félnének tőlem, mintha nem mernének hozzám szólni. Néha még az időt sem merik megkérdezni. Nem tudom mire gondolnak...talán úgy tűnhet, hogy pikkelek rájuk vagy valami bajom van velük, de ez egyáltalán nem így van. Vagy azt hiszik, hogy úgy se beszélek velük. Jó, nyilván nem félnek tőlem, de látszik az arcukon, hogy ők is kellemetlenül érzik magukat és nem nagyon tudnak mit kezdeni a helyzettel. Nekem ezek rosszul esnek. Általánosban sokat piszkáltak mert nem tudtam megvédeni magam és ezt ki is használták, ez sem volt jó. Most örülök, hogy ennek vége, de azért ennyire nem kell rám odafigyelni. Mármint mindenki csak és kizárólag sziával köszön, velem nem viccelődnek, valahogy túl kedvesek vagy nem tudom, hogyan mondjam. Persze, van pár lány, akivel szoktam beszélgetni ( azért velük sem viszem túlzásba:) ), de jól esne, ha mások is hozzám szólnának. Én nem merek barátkozni velük mert félek, hogy más okból nem jönnek oda (haragszanak rám meg ilyenek), tudom, hogy ők is hihetik ezt rólam, de...tudom, hogy butaság, de ez van. Én szeretnék velük beszélgetni, barátkozni mert így kicsit úgy érzem mintha nem lennék a társaság tagja. Sokszor van, hogy nem tudok mit mondani egy beszélgetés során, ilyenkor csak mosolygok, de ez is olyan "ciki". Az egyszavas válaszoknál mindig azt ézem, hogy nem érdekli őket, nem figyelnek oda, unalmasnak tartanak. Pedig én próbálkozom...Jó lenne úgy beszélgetni, hogy közben nem azon jár az eszem, hogy "úristen, most mit gondolhat" meg "mit kéne most mondani", hanem csak beszélgetni mindenről, ami csak eszünke jut.

Velem is így van ez. Csak az a baj, hogy én mernék beszélni, csak nem tudok, mert annyira hadarok, hogy inkább be le sem kezdek a mondatba, mert úgysem értenék...