Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Bunkó dolog volt?

Bunkó dolog volt?

Figyelt kérdés

A sztori nem mostanában történt, hanem még tavaly, viszont azóta is nagyon bűntudatom van miatta..

Szóval egy tantárgyból emelt szinte jártam, a tanárunk pedig nagyon nagyon kedves és aranyos volt, nagyon szerette mindenki. És érettségi felvetődött az ötlet, hogy megkérdezzük az emeltes tanárnőt, hozzá elmehetnénk-e szerenádozni. Beleegyezett, el is mondta, hol lakik és hogy lehet hozzá eljutni.

Nos, rólam tudni kell, hogy bejárós vagyok és a tanár a suli városának a másik végén lakik, ahol még életemben nem jártam, de az egyik barátnőmmel az osztályból megbeszéltük, hogy együtt megyünk, mert ő ismeri azt a környéket. Utána mondta is, hogy az apukája elviszi kocsival és mivel megbeszéltük, hogy együtt megyünk, elvisznek.

Szóval a mi városunkból el is indultam, viszont a buszom ilyen laza 20 perces késéssel érkezett, így felhívtam barátnőmet, hogy késni fogok, erre közölte velem, hogy "jajj bocs, elfelejtettem, hogy együtt akartunk menni, engem már apum elhozott, szóval gyere busszal". Itt már kicsit ideges voltam, de emlékeztem, hogy az emeltes tanár mit mondott múltkor, hogy melyik busszal lehet eljutni hozzájuk, úgyhogy megnéztem a telefonomon a menetrendet és láttam, hogy elvileg a hozzájuk menő busz épp az én buszom után áll meg az egyik megállóban, szóval ott leszálltam és vártam, de csak nem akart jönni. Már vagy 5 perce ott kellett volna lennie és akkor már megkérdeztem valakit a buszmegállóban, hogy nem látta-e elmenni azt a buszt és közölte, hogy vagy 2 perccel hamarabb elment, mint kellett volna, a következő olyan busz pedig 3/4 óra múlva ment :"D

Szóval olyan ideges lettem, hogy azt hittem, felrobbanok és nem akartam 3/4 órahosszát ott ülni, úgyhogy inkább hazajöttem és a "barátnőmet" meg felhívtam, hogy meg tudná-e mondani a tanárnak, hogy sajnálom, de nem megyek?..

Viszont azóta is olyan rosszul érzem magam, hogy a tanár ott várta az egész csoportot, én meg közlöm, hogy nem megyek, mert lekéstem a buszt..Szerintetek ez nagyon nagy köcsögség volt tőlem? Ráadásul utána nem is mentem oda hozzá bocsánatot kérni, mert utána már érettségi volt és nem találkoztam vele többé, csak most szeptemberben. De azért facebook-on írhattam volna neki, vagy valami..


2018. márc. 10. 16:31
 1/1 anonim ***** válasza:

Valószínűleg én is ezt tettem volna. Nem szeretek magyarázkodni a tetteimért, még akkor se, ha tényleg én vagyok a hibás. És szerintem a tanár is tuti megértette.

Eléggé tudok azonosulni a sztorival. Nagyon szar érzés, ha cserbenhagyják az embert.

2018. márc. 10. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!