Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Gáz, ha valaki szakközépiskolá...

Gáz, ha valaki szakközépiskolában/szakgimnáziumban tanult?

Figyelt kérdés

Én ilyen suliba mentem 8. után és rengeteg embertől, köztük pl. volt tanáraimtól is megkaptam, hogy minek mentem én oda, abba az iskolába mindenféle idiótát felvesznek, simán mehettem volna valami normális, tisztességes gimnáziumba (ami amúgy igaz is). Meg hogy ebben az iskolában, ahova felvételiztem, a tanárok is szarok (ez részben megint igaz), valamint egy ott szerzett érettségi nem ér annyit, mint egy erősebb gimiben szerzett érettségi, stb.

Emiatt sokáig azon gondolkodtam, hogy átmegyek egy másik iskolába, de a szüleim lebeszéltek róla, meg végül már én is úgy voltam vele, hogy ha már elkezdtem ott a gimit, ott is fejezem be, mert lehet, ha átmennék egy másik suliba, nem fogadna be az akkorra már összeszokott osztályközösség, és/vagy kiderülne, hogy sokkal hülyébb vagyok egy gimishez képest és rengeteg mindent be kéne pótolnom, arról nem beszélve, hogy az én sulimban legalább szinte 0 tanulással is simán 4-es-5-ös tanuló voltam, míg egy erősebb gimiben lehet, vért izzadtam volna egy 3-as átlagért is.

Viszont így utólag már kicsit bánom, hogy ott érettségiztem le, hülyének érzem magam azokhoz az ismerőseimhez képest, akik ilyen elit gimikbe jártak pl. kéttannyelvűs osztályokba meg ilyesmi..

Szerintetek ciki, ha valaki ilyen iskolába járt? Egyébként gimi után maradtam 2 év szakképzésen (az a 2.) és ha minden igaz, szeptembertől egyetemre fogok járni, nem is valami gyenge szakra. De kicsit emiatt is rosszul érzem magam, mert tudom, ha egy erősebb suliba jártam volna, nem lenne ennyi pontom, sőt, lehet, az érettségin is simán megbuktam volna. És úgy érzem, "alacsonyabb rendű" vagyok emiatt, mint a leendő csoporttársaim, akik erősebb iskolákba jártak és valószínűleg jobb képességűek is, mint én..


2019. febr. 25. 23:26
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Egyetemen senkit nem érdekel, főleg, hogy az évfolyam minimum fele máshonnan jön és gőze nem lesz arról, hogy milyen híre van a te xy-i sulidnak.


Hogy mennyire bírod az egyetemet majd eldől, akaratodon is múlik nem csak a képességeken.

2019. febr. 25. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
17%
Igen nagyon
2019. febr. 25. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
83%
Nem.Ha meg úgyis mész egyetemre,nem mindegy hova jártál eddig?
2019. febr. 26. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

4 év szakgimi+1 év OKJ.

Egyetemista vagyok, programtervező infó szakon, egész jól megy. OKJ-nak hála rendszergazda segédként dolgozok egy kisvállalatnál egyetem mellett. Én nem érzem úgy, hogy bármit is eltoltam volna azzal, hogy szakgimibe mentem :)

Persze volt pár gyengébb tanár, gyengébb tanuló, de voltak pl. tanulmányi versenyek ahol helyi elit gimiket kentünk el. Pedig nem voltunk túl erős suli. Az emberekről akiket megismertem, és barátaimnak tudhatok nem is beszélve :)

2019. febr. 26. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
87%
Ez a szakkozep/gimnazium „ szintkulonbseg“ mar nagyon regota megszunt, es igen ostoba, aki meg mindig erre alapoz.
2019. febr. 26. 00:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

Egyetemen már annyira távoli és jelentéktelen emlék lesz a középiskola, senkit se fog érdekelni. Én is szakközépbe jártam anno, most pedig a 2. diplomámat csinálom. Most a 2. szakomon lehetett csak érezni a különbséget, hogy ki milyen alaptudással kezdett, de az se sokáig tartott, mert mindenből mást és sokkal többet tanulunk már. Én kb 0 fizikatudással kezdtem el egy erősen fizikára épülő szakot, de még élek.


23/F

2019. febr. 26. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!