Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Most ezeket mire véljem tőle,...

Most ezeket mire véljem tőle, miért csinálja ezt velem a tanár?

Figyelt kérdés

Fiatal és alapvetően közvetlen, barátságos a diákokkal és amúgy tanárként is rendes, segítőkész. Velem is sokszor tök normálisan viselkedett, viszont nem mindig és ezt nem tudom hová tenni, mert egyszer olyan érzésem van, hogy valamiért pikkel rám és direkt szívatni akar, máskor pedig pont az ellenkezője.

Például sokáig nem tudta a nevemet, össze-vissza szólított mindenféle beceneveken és cseppet sem látszódott rajta, hogy bármit is tenne annak érdekében, hogy az én nevemet is megjegyezze mint a többiekét. Másokat azért meg szokott dicsérni az órákon és biztatja őket, engem nem igazán. Többször úgy éreztem, hogy kifejezetten kellemetlen és megalázó helyzetbe hozott a többiek előtt. Több dolgozatomat is elhagyta és újra meg kellett írnom őket (egyedül velem történt ilyen), sőt állítása szerint arra sem emlékszik, hogy mikor voltam ott és mikor nem (hiába írtam alá mindig a jelenlétit, ő azt állította, hogy nem voltam ott, szóval megint nekem kellett bizonygatni meg bejárkálni hozzá). Ezek nekem nem estek túl jól, sőt. Mindig azt éreztem, hogy valamiért haragszik rám, utál, ki akar cseszni velem.

Viszont máskor meg tök normális volt velem is. Volt amikor külön beszélni akart velem, megdicsért meg bíztatott vagy segített (mondjuk nem mások előtt). Később megtanulta a nevem is, végre. Megjegyzett több infót is velem kapcsolatban, amik felmerültek az órákon vagy mondjuk emlékezett a ruhámra, hajamra vagy arra, amit mondtam. Mindig köszön az utcán is, mindig mosolyog rám, odajön beszélgetni.

Legutóbb is odajött hozzánk beszélgetni, Mondta, hogy örülne neki, ha az ő óráját választanám és szerinte engem is érdekelne. Erre fél órával utána megint nem a nevemen szólított, megint egyedül én nem kaptam a kiadott jegyzetből, megint egyedül nekem kellett utána járkálni mindenfelé, megkeresni, reklamálni.

Nem értem és idegesít is, rosszul esik, hogy ezt csinálja, úgy érzem, hogy tök hülyének néz, szórakozik velem és nem értem, hogy most mit akar. Utál vagy mi baja van velem?


2019. jún. 2. 21:45
 1/7 anonim ***** válasza:

Ne haragudj, de ez az ember egy kretén!

Mi az, hogy elhagyja a dolgozatod, és újra meg kell írni? Mi az, hogy nem emlékszik, hogy ott voltál az órán és a jelenléti ív ellenére neked kell bizonygatnod, hogy tényleg ott voltál?

Mi az, hogy nem ad neked a kiadott jegyzetből?

Szólj neki, hogy szedje már össze magát és viselkedjen tanérként, különben mész az igazgatóhoz!

2019. jún. 2. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
52%
Tetszel neki.
2019. jún. 2. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
0%

Szerintem egy vérbeli pedagógussal van dolgod,aki rekordmennyiségű kreativítással rendelkezik!

Elhagyom azt,amit nem akarok látni és egyben kényszerítem a diákot,hogy tanuljon,készüljön!

Kaptál jobb érdemegyet,hogy újból megírtad a dolgozatodat?

Nem hiszem el a "megalázást" neked,gyanítom,te nem érted,mit akar elérni a tanár nálad?!

Vannak kommunikációs nehézségeid?

2019. jún. 2. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Egyébként egyetemről van szó, csak ez egy kisebb szak, kevesebben vagyunk, ezért ilyen "középiskolásabb" a légkör.


Nekem amúgy alapból nem lenne bajom azzal, hogy pl. elhagy valamit, elfelejt szólni valami miatt, nem oszt ki nekem jegyzetet, sokáig tart megjegyezni a nevem stb., mert ez előfordul. Persze, figyeljen oda, legyen pontos, precíz, ez a munkája. Viszont emberek vagyunk, hibázunk, történnek véletlenek, biztos sok dolga van, sok mindenre oda kell figyelnie meg mit tudjam én. Viszont pont ez az, hogy nekem ez már nem a "véletlen" kategória és azt gondolom, hogy van miért gyanakodnom vagy neheztelnem, mivel ilyesmi rendszeresen csak velem fordult elő.


Nem kell kényszeríteni, magamtól is tanulok. Nem tudom, hogy mekkora volt a különbség a két dolgozat között, mivel nem kaptam vissza a dolgozatot, hiszen azt mondta, hogy eltűnt. Emiatt újra meg kellett írnom, mivel szükségem volt a jegyre. Viszont nem gondolnám, hogy sokkal rosszabb lett volna az első és itt azért nem is veszik a szívükre, ha egy diáknak rosszabb jegyet kell beírniuk, az ő dolga. Több alkalommal is előfordult, hogy megalázva éreztem magam, nem egyszer hozott kellemetlen helyzetbe és ez vagy szándékos vagy nem, de szerintem egy tanárnak nem kellene ilyen szituációkat előidéznie. Kommunikációs nehézségeim pedig szerintem nincsenek. Más tanárral sem volt semmiféle hasonló precedens.

2019. jún. 2. 23:42
 5/7 anonim ***** válasza:
Melyik egyetemre jársz?
2019. jún. 3. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
ELTE-s vagyok
2019. jún. 3. 16:11
 7/7 anonim ***** válasza:
A lányom is az Elte-n végzett.Te is jó matekos vagy?
2019. jún. 4. 05:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!