Ebben a helyzetben én voltam a bunkó, vagy a másik fél? Lent (26/N)

Van egy nagyon hosszú, nagyon öreges keresztnevem, amit gyűlölök. Ennek van egy szintén viszonylag hosszú, de kevésbé undorító becézett alakja, amit szeretek és használok. Ez az alak önmagában is anyakönyvezhető, azon is szoktam bemutatkozni, és mivel így használom, senki se szólít az eredetin. Van egy ismerősöm, aki viszont folyamatosan, következetesen, ráadásul sokszor is mondja. Ma is így köszönt rám, ezzel a névvel, mire én:

- Bocsánat, kérem szépen, szólítson XY-nak!

Erre ő:

- Tényleg? Miért? De hát a jegyzőkönyv szerint nem X?

Én meg kínomban azt mondtam neki, hogy igen, de folyamatban van a megváltoztatás. Egyébként annyi valóságalapja van, hogy amint összeházasodunk a párommal, a keresztnevem is változni fog, hogy ne kelljen kétszer végigvinni a procedúrát. De nagyon felzaklatott, hogy hazudtam neki, viszont az is, hogy így szólít folyamatosan, mert borzasztó emlékeim vannak ezzel a névvel. Kérhetek én ilyet egyáltalán az emberektől? Vagy ez bunkóság és mindenki szólítson úgy, ahogy akar, én meg törődjek bele?