Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Sose szokok hozzá a gazdagságh...

Sose szokok hozzá a gazdagsághoz? Mit csináljak, hogy ne legyek kívülálló?

Figyelt kérdés

Eddig normális körülmények között éltem (nem voltunk gazdagok, se szegények, olyan "magyar átlag" szinten voltunk) , most viszont a "gondtalan gazdagokhoz" tartozom és olyan korombeliekkel lettem jóban, akiknek a pénz egyáltalán nem számít. Pl. az egyik barátnőm vett magának egy borzasztóan drága ruhát, hazamentünk hozzájuk és felpróbálta megint, közölte, hogy mégsem áll rajta jól, nekem adja. Mondtam, hogy nem fogadhatom el, erre kidobta. Nagyon furcsa nekem minden és úgy érzem, sose szokok bele ebbe a világba...

Régen örültem, ha sikerült akciósan vennem pár dolgot márkás boltokból, most meg a fél árukészletet elhozom és annyira furcsa, hogy úgy vásárolok, hogy nem kell az árakat néznem.

Bármit megvehetek, anélkül, hogy számítana, mennyi pénzt költök el. Itt senki nem szól meg ezek miatt, ebben a körben az a természetes, ha eljövünk az utolsó órákról a suliból, csak azért, mert éhesek vagyunk és inkább beülünk valahová ebédelni, vagy matekdoga helyett elmegyünk vásárolni, utána az egyikünknél hülyéskedünk.

Fiatal vagyok még (nemrég lettem 16) és amúgy könnyen hozzászokok a változásokhoz, de félek, hogy mindig kívülállónak fogom érezni magam.


Mit csináljak, hogy hozzászokjak és elmúljon ez az érzés?


2014. febr. 4. 15:13
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
100%
kamu
2014. febr. 4. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:

Erre mondják ,hogy irigylem a problémádat :D

De röviden annyi, hogy ne dúsgazdagokkal haverkodj ,hanem átlag emberekkel és ne "virítsd a lóvét" nekik.

2014. febr. 4. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
65%

én nem tudom,mi számít "gazdag"-nak..én ugyanúgy kidobok vagy lepasszolok egy drága (kinek mi a drága..én esetemben a 32 ezer forintos Zara ruhám például drága) ruhát,táskát,stb és veszek egy másikat,ami tényleg jó.


Az meg,hogy utolsó órákról ellógni és beülni kajálni,vagy elmenni vásárolgatni,az mióta számít "másvilágnak"? Mi ugyanezeket megtettük a barátnőimmel jó pár évvel ezelőtt,mikor még gimisek voltunk,aztán persze fősulin ugyanígy.És nem mi voltunk az egyetlenek.Mi ebben a rendkívüli? Nem értem a dilemmádat.A jó-hoz könnyű hozzászokni,majd belejössz,nem kell parázni.

2014. febr. 4. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim válasza:
54%

Hahaha, remélem, hogy csak túl sok Gossip Girlt néztél. :D

Egyébként, ha valóban igaz lenne a történeted, azt mondanám, hogy a pénz nem minden. A lány pedig, aki kidobja a drága ruhát, mint ember, három forintot sem ér. Én örülök neki, hogy megteheti, örülök neki, hogy jól élnek, de a fenébe is. Van, aki azon agyal, hogy szerezzen pénzt élelemre a gyerekeinek, az a buta p*csa pedig kihajigálja a ruháit, holnap meg vesz egy szebbet, jobbat. Lehet az ember gazdag, de nem kell, hogy így viselkedjen. Sőt. Ha valaki az, akkor már szórni kell? Inkább raknád el, hogy két-három év múlva jó egyetemre mehess, ahelyett, hogy ruhákat vennél, amiket alapvetően pár hónap múlva meg is unsz, vagy egyszer veszel fel az életben. A másik meg... Nyugodtan gyertek el 16 évesen az utolsó órákról, egyetek, bulizzatok, menjetek el matekdoga helyett vásárolni, tényleg. Csak majd mikor már nem lesz anyuci és apuci, akik a feneketek alá pakolják a dolgokat, gondolkozzatok el azon, miért vagytok munkanélküliek. Akkor majd sírhattok a manikűrösötöknek, hogy mennyire buták voltatok anno, mikor nem írtátok meg azt a bizonyos matekdogát. Szóval én ehhez csak azt fűzném hozzá, hogy nagyon remélem, ez csak egy buta vicc, vagy a könyvedhez kell, lényegtelen, de nem komoly a kérdés. Mert akkor csak sajnálni tudlak Téged, és a barátaidat is.

2014. febr. 4. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 A kérdező kommentje:

idiótavagyok nevű felhasználó

Köszi, hogy írtál, de ha csak annyit tudsz írni, hogy kamu, akkor nem kellett volna.


ma 15:31

Tudom, hogy ez nem akkora probléma, de engem zavar.

Régen én is csak nevettem volna ezen.

Nem velük van a baj, mert néhány mániájukat leszámítva nagyon viccesek, megbízhatóak és jó fejek, ezért nem cserélném le őket.



ma 15:34

Inkább nem írnám le a ruha árát, de tényleg nem pár tízezer volt.

Azért számít nekem furának, mert a "haszontalan" órákra nem igazán megyünk be, de varázslatos módon vagy be se írnak hiányzónak, vagy még aznap igazolva van a hiányzás.

Mindenen parázok, amit ők természetesnek vesznek. Pl. ők lazán elkezdenek füvezni, én végig azon kattogok, hogy nehogy valami bajom legyen tőle. Elejtettem az 1 hete kapott telefonomat és betört a képernyője. Alig mertem elmondani apának, mert féltem, hogy mit fog mondani, pedig nem lett belőle semmi.

A fesztiválokat se akartam mondani neki, mert úgy voltam vele, hogy úgyse mehetek és nem fizetné ki, de utána még ő bátorított, hogy menjek és érezzem jól magam egész nyáron.



ma 15:37

Nem nézek Gossip Girlt. :)

A lány, aki kidobta a ruháját, sokkal többet ér, mint 3 forint. Nem tudom, te ki vagy, hogy így ítélkezz, néhány sor után. Persze, csak úgy süt a válaszodból, hogy mennyire "örülsz" annak, hogy jól élnek mások...

Ezen a szinten már nem kell elrakni pénz későbbre, az egyetemre, hidd el.

A legtöbbünknek már sínen van az élete.

2014. febr. 4. 16:05
 6/26 anonim ***** válasza:
"ők lazán elkezdenek füvezni"haha.hamar ki fog siklani a "sinen" lévő életetek ha már most ilyeneket müveltek .kamugép
2014. febr. 4. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 A kérdező kommentje:
Neved jellemez...:)
2014. febr. 4. 16:30
 8/26 anonim ***** válasza:

De hozzá fogsz szokni. Kamasz vagy, formálható, így nagyon könnyen elfelejted mi volt régen, mert csak ilyen emberek vesznek körül és még a szüleid is erre biztatnak. Nemsokára már neked sem jelent majd problémát egy ilyen drága ruha kidobása. Úgyhogy emiatt ne aggódj. De amiatt igen, hogy az igazi értékek egy pillanat alatt kivesznek belőled.

Én már 30 felé jártam, amikor megváltozott az életem, hasonló gondtalan életem van mint neked. De valahogy én nem tudok átváltani, tudom hogy megvehetnék bármit magamnak, de mégis megnézem mindennek az árát, és van olyan amire azt mondom hogy felesleges. Vannak sznob barátaink, de kerülöm a velük való találkozást, csak akkor találkozunk velük amikor muszáj. Jófejek, de pont azért nem szeretek velük társalogni, mert csak arról tudnak beszélni, hogy milyen órát vettek egy millióért, milyen cipőt 100 ezerért. Más témájuk nincs is, és engem ez nem érdekel. Ennyi pénzből inkább elmegyek nyaralni, nekem az sokkal többet ér, legalább maradnak élményeim utána. A gyerekemet is próbálom úgy nevelni, hogy ne legyen anyagias (amennyire csak tudom, bár tudom hogy nagyon nehéz, aki már beleszületik). Olyan környéken élünk, ahol a szomszédok átlagosak, így a környékbeli kis barátaitól biztos nem tanul ilyesmit.

2014. febr. 4. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
Hogy változott meg ennyire az anyagi környezeted, háttered? Nem tudom elképzelni így hirtelen...tényleg nem kötözködésből kérdezem.
2014. febr. 4. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim válasza:

Te kérdeztél, én leírtam a véleményem. :) Ha nem szeretnéd, hogy ítélkezzenek, ne teregesd ki az életed.

Akkor mondd el légyszíves, hogy a leírtak alapján mit kéne pozitív tulajdonságnak vennem a barátnődön? Hm?:) Azt, hogy gátlástalanul füveznek? Vagy hogy lógnak az iskolából? Ami azt illeti, szerintem korántsem vagy 16 éves, a történetednek pedig a fele sem igaz. A vágyaidat vetetted "papírra", vagy valami buta könyvet írsz. Ha viszont az, remélem kinövöd. :) Ha nem, vállald a következményeit!:)

2014. febr. 4. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!