Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Jogosan mondják az ismerőseim,...

Jogosan mondják az ismerőseim, hogy szégyelljem magam?

Figyelt kérdés
Egyszerűen nem foglalkozok a szüleimmel. Enek az oka a következő: Egyetemet végeztem, három nyelvből tettem nyelvvizsgát, két gyermek bolldog anyja vagyok. De ezeket mindet egyedül értem el, a szüleimtől semmilyen támogatást nem kaptam, mind a ketten alkoholisták a mai napig. Volt olyan, hogy úgy volt ennivaló otthon, hogy kiloptam anyám pénztárcájából egy kevés pénzt, vagy annyi kajám volt, amit az iskolai menzán ettem. Pénzhiány miatt nem tudtam elszakadni általános iskola után, a helyi gimnáziumban érettségiztem le. Ösztöndíjjal jutottam be az egyetemre, plusz mellette dolgoztam. Igyekeztem többször is segíteni a szüleimnek, de egy idő után nekem is betelt a pohár. Volt olyan, hogy kifizettük a párommal a számláikat (170 000 Ft) meg adtunk nekik pénzt, erre alig négy nap múlva anya telefonál, hogy elfogyott a pénz. Pedig közel 40 000 Ft -ot hagytunk ott nekik. Nekem itt telt be a pohár és közöltem velük, hogy betelt a pohár, ha nem tudnak változtatni én sajnálom. Most sok embernek én vagyok a szemét önző alak, aki csak magára gondol meg hogy én egy felkapaszkodott kis riherongy vagyok, aki nem képes segíteni a szüleinek.

2015. júl. 17. 08:18
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%

Elég volt az első három mondatot elolvasni, már akkor tudtam, hogy nem.

Majd mikor tovább olvastam, csak biztosabb lettem benne.

Egyáltalán nem vagy felkapaszkodott riherongy. MINDENT egyedül értél el, a szüleid - akármilyen gusztustalanul is hangzik - nem érdemlik meg a támogatásod. Ők választották ezt az életet, egészségükre, legyenek vele boldogok. Nincs hozzá joguk, hogy ebbe az életformába belerángassák a lányukat és az unokáikat.

Ne te szégyelld magad, hanem a szüleid! Az ismerőseid ha átélnék azt, amit te, valószínűleg nem mondanák többé, hogy szégyelld magad, csak külső szemlélőként ez így egyszerűbb nekik.

2015. júl. 17. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim válasza:
100%
Szomorú, hogy ilyenek a szüleid, de ezen te nem tudsz változtatni... Sajnos a családját nem válogathatja meg az ember. Mást nem tudsz csinálni, csak megpróbálni nem foglalkozni a rosszindulatú emberekkel, az igazi barátaid úgyis tudják az igazat és csakis ők a fontosak!
2015. júl. 17. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:

Neked van igazad. Ilyen szülőkkel akik nem támogattak és alkoholisták voltak és alig tudtál enni, így érthető a dolgot. Az külön elismerés hogy ilyen körülmények közt is szépen letudtál diplomázni vannak nyelvvizsgáid, családod, ez már csak irigység a részükről.


Én is sok embert szoktam irigyelni akik a koromhoz képest többet értek el mint én, de én senkitől nem sajnálom a jót, én egyedül azt nem szeretem aki felvág azzal hogy ő ilyen gazdag meg ilyen jó és a többi aki nem ért el annyit az hülye és még sorolhatnám. Az ismerősök csak irigyek rád, ne foglalkozz velük. A szüleiddel sincs jogod foglalkozni így is nekik kéne örülniük hogy te ilyen jó életet tudtál magadnak elérni a körülmények ellenére és hogy akkor régebben segítetted őket.


Nekem a testvérem alkoholista és én sem foglalkozok vele már több mint 1 éve nem láttam, nem beszéltem vele, nem is tudok arról hogy él-e még. 6 évig tűrtem az új életét amikor még én nekem is alig volt keresetem az utolsókat adtam neki oda, és nem egyszer vásároltam be neki a munkahelyi kedvezményemmel hogy legalább enni tudjon, de soha semmit nem becsült meg, gyerekét is eldobta magától, én sem foglalkozok vele, akik tudják hogy mi történt főleg akik a tesómat is ismerik ők megértik a dolgot, akik nem, csak mesélek róla ők nem, de engem nem érdekel, és páran már nekem adtak igazat akik másoktól is hallották hogy milyen testvérem van.


Szóval ne aggódj az ismerőseid miatt, ők még nem ismerik a helyzeted.

2015. júl. 17. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:

Akik ilyet mondanak azokkal abban a pillanatban meg kell szakítani minden kapcsolatot, véglegesen.

Hidd el, onnantól kezdve sokkal boldogabb életed lesz.

2015. júl. 17. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim válasza:
37%
Az első válaszoló milyen nemzetiségű?Hogy szerinte a mahyar egy gusztustalan nép?
2015. júl. 17. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
Nyugodj meg, te minden tőled telhetőt megtettél. El kell felejtened a szüleidet és sajnos kitörölni őket az életedből... van már családod, ez a lényeg :)
2015. júl. 17. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen egyetértek az előttem szólókkal. Semmiért sem kell szégyelned magad!


Ezzel az egésszel kapcsolatban felmerül bennem néhány kérdés.


Hogy milyen emberek is ezek az ismerősők?

Akik képesek az általad felvázolt gyerekkor után (és gondolom ezekről ők is javarészt tudnak)téged támadni azzal, hogy Te szégyelld magad!

Akik nem az alkoholista, felnőtt embereket ítélik el az alkoholizmusuk és a gyereküknek nyújtott "élet" miatt!

Akik elvárnak - másoktól - mindent, miközben ők ugyanebben a cipőben járva valószínűleg a felét sem tették volna meg, amit Te!

Gondold végig!!! Számít az ilyen "ismerősök" véleménye???

Számít olyanoknak a szava, akik merő rosszindulatból, irigységből, féltékenységből ... ... neked akarnak szerezni rossz perceket azzal, hogy ilyet állítanak?

Sok "ember" akkor érzi jól magát, ha árthat, ha beletiporhat mások lelkébe.

Sokan pedig azt hiszik magukról, hogy birtokolják a bölcsek kövét és mindenkinek ők tudják megmondani a tutit, meg hogyan is viselkedjenek.

Na ezekkel az emberekkel nem kell foglalozni, messze el kell őket kerülni ha lehet és lekoptatni magatokról, mint ismerőst.

A nyugodt életetek többet ér, minthogy meghalld az ilyen rosszindulatú emberek szavát!!!

2015. júl. 17. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
Buták az ismerőseid. Sajna a páromnál is hasonló a helyzet az Apja terén. Mindig a fater fejéhez vágják, hogy ne igya el a pénzt meg kaparóssorsjegyezze el, inkább adja az unokáinak. És ő azt válaszolja, hogy nem engedjük oda ami nagy hazugság, ha lemegyünk ahol élnek vagy egy hétig felé se néz. A páromat a szülinapján sem hívja fel. 2 és fél éves a gyerek és eddig egyszer jött el hozzánk látogatóba.
2015. júl. 17. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
100%

A kérdezőnek: ne szégyelld magad, sajnos a szüleid betegek...alkoholfüggők...saját maguat teszik tönkre, az egészségük, és a külvilág nem érdekli őket..

Éld az életed, nem tehetsz többet értük..

a családomban egy rokon férj-feleség a hosszú évek alatt 14 milliós adósságot csinált..isznak, isznak, isznak...


a hatosnak: nem csak a magyar furcsa nép...volt szerencsém sok országban élni, elmondhatom, mi fínom, művelt, barátságos nép vagyunk, tele szeretettel, önzetlenséggel..


csak azt hisszük, hogy mi irigyek vagyunk... nem..ajaj..van keményebb hely is...


szerintem.

2015. júl. 17. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 A kérdező kommentje:
Van aki azt mondogatja mindig, hogy te meg loptál a szüleidtől. Igen, nem tagadom loptam, hogy legyen pénzem egy kis felvágottra és vagy két zsömlére vagy kiflire.
2015. júl. 17. 10:05
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!