Valóban elfogadják-e azok a melegeket, akik azt mondják, hogy "Nekem nincs velük semmi bajom, elfogadom ezt, de ez magánügy, és maradjon a négy fal között"?

Nem akarok provokáló lenni, ez szerintem egy valós probléma, és beszélni kell róla. Nem szeretem a struccpolitikát, nem érdekel, ha sokan fenyegetőzni kezdenek, és megvádolnak provokálóssal, ennek ehhez nincs köze. Ezt szerettem volna még most tisztázni.

A tényleges kérdés pedig arra vonatkozna, hogy valós elfogadás-e az ilyen hozzáállás, és nem csupán megtűrés? Esetleg a szülők részéről az a megnyilvánulás, mikor szintén azt mondják, hogy a fiuk/lányuk irányultságát elfogadták, de a párját nem kívánják látni, megismerni, a témáról nem szeretnének beszélni, tulajdonképpen teljesen ignorálják a dolgot?

Itt nem arról lenne pedig szerintem szó, hogy a melegek azt várják el a heteroktól, hogy engedjék nekik a nyílt utcán való kéjelgést, és nemi kapcsolatot, pusztán arról, hogy szeretnének ugyanolyan teljes életet élni, mint ők. Felvállalni, hogy ők, mi ilyenek vagyunk, és nem bujkálni.

Ez olyan nagy kérés lenne? Vagy akkor miért nem merik kimondani, és elismerni sokan, hogy valóban megkülönböztetnek minket, ne adj isten elnyomnak, és maximum eltűrnek, mintsem elfogadnának?

Szerintem fontos, hogy ez megszűnjön. Ettől most rossz ember leszek, nem csupán valaki, aki végre szeretne normális életet élni, és nem pedig bujkálni, mert ha nem, akkor (sokak szerint sajnos jogos) atrocitások érnék?