Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Mit kezdjek ezzel a lánnyal?

Mit kezdjek ezzel a lánnyal?

Figyelt kérdés

Tinderről megismertem egy lányt. Viszonylag hamar elhívtam egy kávéra, amire egy elég erős igent mondott, sőt a beszélgetés alapján nagyon akart találkozni.


Szombatra beszéltük meg, amit lemondott.


Majd egy újabb találkozót beszéltünk meg most szerda 3 órára. Aznap 2 órakkal még úgy volt hogy késik és 3 órakkor már hogy biztosan nem tud megjelenni, mert fél 5kor már máshol kell lennie.


Mindezek mellett az elmult napokban csak napota 1x ír vissza és akkor is válaszol arra amit írok neki.


Úgy hogy egész nap fönt van a messengeren. Bármikor online vagyok látom hogy ő is.


Mindezek elég egyértelmű jeleknek tünnek, de ... az a baj hogy mindenre van magyarázata ... és racionalizálni tudom.


Kivéve a facebookos ignorálást.


Plusz a második alkalom lemondása után azt írta hogy “Remelem nem ástam el magam teljesen emiatt”.


(Amire rögtön válaszoltam és furcsa módon azóta sem nézte meg ... pedig folyton online van)


Olyan szinten ellent mondó jeleket kapok tőle hogy már azon gondolkodom hogy én vetek véget a dolognak pedig eddig nagyon szimpatikus.


Csak sokszor úgy érzem mintha le akarna rázni és van olyan pillanat amikor meg látszik hogy mégsem .... de akkor meg minek ignorál?


Ha csak sexet keresne megérteném, hogy minimális szinten akarná tartani a társalgást, de ő a jó kislány fajtának tűnik ... meg leírta hogy nagyon fontos hogy sokat és folyamatosan beszéljünk mielőtt találkoznánk.


Itt még az is lehetséges hogy időközben rájött hogy még sem passzol a személyiségunk ... de akkor meg mért akar még mindig találkozni?


Nagyon furcsa...



2019. ápr. 25. 06:05
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
48%
2 talalka lemomdasa meg megeshet akkor is, ha nagyon szeretne talalkozni az illeto. Johetnek kozbe dolgok. En azt mondom beszeljetek meg megegy talalkozot. Ne nagy elore, hanem mondjuk az elkovetkezendo napokra valamikor. Ha beleegyezik, majd kesobb megint lemondja, akkor szerintem ennyi, nem erdemes tobbet probalkozni.
2019. ápr. 25. 06:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
90%
1- Az h folyton fent van messengeren nem bizonyítja,h elérhető. 2- Egy netről ismert embernek senki nem tartozik magyarázattal. 3-Én nem írnék neki,várnám,h írjon x napig,aztán felejteném.
2019. ápr. 25. 06:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 nemaRendőrség ***** válasza:
87%
Itt az a kérdés, hogy akarsz-e egy olyan emberrel találkozni aki ennyire elfoglalt és megbízhatatlan. Én biztos hogy nem.
2019. ápr. 25. 06:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim válasza:
24%
A nők idióták... Lépj tovább.
2019. ápr. 25. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
74%
Lehet, hogy tényleg elfoglalt, de szerintem ne nagyon reménykedj. Várj még egy kicsit.
2019. ápr. 25. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
82%
Nincs ebben semmi furcsa. Nem akar találkozni veled, csak jót tesz az egójának ha valaki fényezi. Az ilyen esetekben több nyársat is tartanak a tűzbe, valószínűleg van más akivel találkozgat.
2019. ápr. 25. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
84%
Ha a találkozás lemondása óta változott meg viselkedése, akkor ez jelenthet már valamit... Ennek ellenére meg lehet beszélni egy harmadik találkozót is, a végtelenségig viszont szerintem se kell türelmesnek lenni, az egy idő után tényleg fura hogy "mindig közbejön valami".
2019. ápr. 25. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
71%
Na igen tinder...elég valószínű, hogy más pasikkal is társalog oly módon, ahogy veled, és az utóbbi időben talált egy jobbat, aki miatt hajlandó ledobni a bugyit is, és te skippelve lettél. Erre nem gondoltál?
2019. ápr. 25. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Lehet ... bármi lehetséges. Nyílván én is több lánnyal beszélgetek, de ettől függetlenűl komolyabbat keresek.


Mindegy ... szerintem nem írok neki többet hiszen utoljára én írtam neki pont egy napja hogy mikor tudnánk bepotolni a dolgot...


Ha erre nem válaszol nyílván vége.


Amugy ne értsétek félre kicsit sem vagyok rà akaszkodva senkire csak ezek a találkozó lemondások ignorálasok közben pedig néha pozitív jel küldések olyan mintha játszadozna velem, ezért picit felzaklatott a dolog.

2019. ápr. 25. 16:14
 10/11 anonim ***** válasza:
Mi az, hogy mit kezdj vele? Keress egy másikat és meg van oldva.
2019. ápr. 25. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!