Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Hogy tudnék megszabadulni...

Hogy tudnék megszabadulni ezektől az álmoktól?

Figyelt kérdés
Gyerek voltam, mikor elváltak a szüleim, apám összejött egy nővel, akinek volt egy gyereke. Nekünk kellett költözni, ők meg szépen beköltöztek abba a házba, ahol addig laktunk. A nő eleinte kedves volt, tette a szépet, majd igazi mostoha vált belőle, egy hirtelen haragú agresszív ember volt. A gyereke meg egy kis elkényeztetett pics@, akivel sokat veszekedtünk. Míg gyerekek voltunk, tesómmal viszonylag sokat jártunk apáékhoz, mert ha anya dolgozott ő vigyázott ránk /mikor éjszakás volt/. Egy idő után gyűlöltem odajárni, nem sokat foglalkoztak velünk csak be lettünk hajtva a szobába, hogy játsszunk szépen együtt, a nő nem tudott főzni amúgy max zacskós levest. Voltak konfliktusok köztünk, főleg mikor veszekedtünk a kölykével, de én is gyerek voltam, nem tudtam úgy ki állni magamért. Bár apa elvette ezt a szukát, szerencsére 5-6 év után elváltak, a nő csak kihasználta végig igazából, mert ugye apának volt nagy háza, kert stb, de a végén már rengeteget veszekedtek egymással, ja meg apa összejött a nő legjobb barátnőjével, de ez másik történet. Lényeg, hogy az utóbbi időben, talán egy éve, rendszeresen álmodok arról, hogy ott vagyok abban a házban és ott az a nő és kiabalok vele, szinte torkom szakadtából üvöltök és mondom neki, hogy gyűlölöm, meg hogy te rohadt kurv*, meg volt hogy megakart ütni és kiabáltam, hogy gyerünk üss meg, ha mersz és ő is kiabált, meg tájékozott a dühtől, szóval ilyen szituációkról álmodok. Meg van hogy benne van a gyereke is, és volt hogy megütöttem meg vele is kiabáltam stb. Sokszor nem emlékszem a részletekre, csak arra hogy már megint erről volt szó, hogy ott az a dagadt kurv* és végre megtudok szólalni és megtudom mondani neki, hogy mennyire gyűlölöm. De nem szeretem ezeket az álmokat. Mert nem akarok arra az időre emlékezni, eléggé meghatározta a gyermekkorom is, sok negatív emlék meg ilyenek, ráadásul már apával se vagyok beszélő viszonyban évek óta szóval neki se tudom a szemére vetni, hogy mennyire szar volt gyerekként ez a helyzet. Nem mondom, hogy ezek az álmok lelkileg nagyon megterhelők lennének, csak biztos lenne ennél érdekesebb is..
2022. dec. 2. 08:37
 1/1 anonim ***** válasza:
Ha gondolod, nézz bele Shapiro: Győzd le a múltad! című könyvébe.
2022. dec. 2. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!