Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Álom, mit jelent? Gúnyolódó...

Álom, mit jelent? Gúnyolódó megjegyzéseket nem kérek!

Figyelt kérdés
Takarítottunk "anyámékkal " az alap iskolámban ahová régen jártam. Én egy kicsit tovább kóboroltam az épületben, és azon kaptam magam, hogy eltévedtem, nem tudok vissza menni a többiekhez! Kétségbeesetten járkálni kezdtem körbe - körbe és mindenfelé hogy vissza találjak. Az idegenek akik ott dolgoztak, bámultak engem és csúfoltak és megaláztak, amiért össze- vissza járkálok. Én mentegetőztem azzal, hogy régen ide jártam, és minden zugot ismertem! ( Ez igaz) De továbbra is megvetettek! És minden át lett építve ezért tévedtem el! Végül egy idő után valaki olyan gúnyolódó hangnemben azt kiáltotta nekem : Arra van a kiút! Megindultam abba az irányba, amit mutatott, és nagy keservesen megláttam a kiutat. Csakhogy az volt hogy hatalmas mély víz, végtelen mennyiségű víz állt még az utamba a kiút (ajtó féleség) előtt. Én pedig még úszni sem tudok. Láttam hogy sok fiatal felöltött a lábára valami kütyüt, valami cuccot, aminek a segítségével járni tudtak a mély vizen. De nekem nem volt "olyanom" Figyelték hogy mihez fogok kezdeni. Mivel ki akartam jutni mindenképp, bele vetettem magam a vízbe. Láttam holt testeket a mély víz alatt, már csontvázak voltak, ők belefulladtak nyilvánvalóan. Arra nem emlékszem hogy miért nem fulladtam meg, de azt hiszem hogy el is merültem, de nem érdekelt senkit sem. Aztán ideget kaptam végül, és el kezdtem ordítani! Ennek hatására megszilárdult a víz, de ha jól emlékszem csak ideiglenesen. Sajnos nem emlékszek erre pontosan. De arra emlékszem, hogy a gúnyolódók látták ezt a jelenséget, amit csináltam, de nem tekintették nagy dolognak. Utána nem emlékszek mi történt, de nem hiszem hogy sikerült kijutnom. Ezt azt eltévedős történetet nem először álmodtam. Sajnos már többször is.

2022. dec. 2. 11:13
 1/4 A kérdező kommentje:
Megfejtettem a saját álmomat!
2022. dec. 2. 15:39
 2/4 anonim ***** válasza:
#1. Szia! Nagyon érdekes az álmod. Hogyan fejtetted meg? Szerinted mi a megfejtés?
2022. dec. 2. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Szia. Nagyon örülök hogy valaki kíváncsi rá! Köszönöm hogy meg kérdezted!

Itt van a megfejtésem:


Nem találod az élet utadat, az életednek az értelmét. Nevetnek téged azért, hogy "elveszett" vagy! És te magad is elveszettnek érzed magad az életben, és számít neked az, hogy mások mit gondolnak rólad. " Mély víz" - a félelmed nagyon erős, és akadályoz téged hogy megtaláld a "kiutat" vagyis az életcélodat. Úgy érzed lehetetlen elérni azt, és szinte fuldokolsz attól az érzéstől, hogy nem vagy képes teljesíteni! "El is merültem" - Úgy érzed hogy már el is buktál. " De nem érdekelt senkit sem" - Tisztában vagy vele, hogy senkit sem érdekelsz. " Aztán ideget kaptam végül.. " Igen mert dühít téged az, hogy senkit sem érdekelsz. " és el kezdtem ordítani" - azért mert legbelül úgy érzed sokkal többre lennél képes. " a gúnyolódók látták ezt a jelenséget, amit csináltam, de nem tekintették nagy dolognak. " Úgy érzed sosem fogod megkapni azt a vágyadat hogy mások elismerjenek! " Én pedig még úszni sem tudok.." Még az is nehezedre esik hogy életben tartsd magad fizikailag.

2022. dec. 2. 17:59
 4/4 anonim ***** válasza:
#4. Nagyon kedves vagy, köszi, hogy megírtad a megfejtésedet!
2022. dec. 2. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!