Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelent ez az álom?

Mit jelent ez az álom?

Figyelt kérdés

Elmentem dolgozni, és mikor eltelt kB 3 óra és reggeliztünk az egyik kollégám mondta hogy menjünk haza(egy felé lakunk) Már a buszon is komor hangulat volt hajlan lehetet.

Ahogy mentem a pálya udvarfelé a barátnőmet is láttam aki hirtelen megszakított velem miden kapcsolatot.

Őt figyelmem kívül hagytam.

A buszon jutott eszembe hogy ezért ki fognak rúgni, hiszen lesz még egy meeting ahol ott kell lennünk, mivel magyarázzuk ezt meg.

Azt mondta, majd kitalálunk valamit mondjuk hogy el mentünk meg inni egy sört.

Haza értem sötét volt a hangulat világos volt de néha sötét.

Láttom jött egy kocsi a párom volt az.

Be jött a szobába, én úgy voltam vele ha megcsal most le bukik.

Számon kért hogy mért vagyok itthon.

Utána meg már azt álmodtam hogy nem akarom be Engendi őt, de közbe mégsem a párom volt nem úgy nézet ki mint ő de tudtam hogy ő van kint.

Be akart jönni fogtam az ajtót dörömbölt aztán a telefonhoz rohantam ki írtam help,

És Hogy Gergő.

Így tudják ő teszi ezt.

Nem ölt meg de akart én menekültem aztán fel hívtam anyát nehezen de jött értem kocsival egy volt kollégámmal) akivel anya nem is tartja a kapcsolatot mivel volt párja testvére.)

Szóvál így is jött utánam. Bántani akart.


Azt tudni kell hogy igazából sose ütőt meg nem érzek mellete félelmet nem agresszív, jó inkább mondjuk úgy hogy ha mérges akkor sok mident mond, bántó dolgokat. Én inkább mikor ideges leszek mondok sok hülyeséget, félig nevetünk. Ő ha ilyeneket mond nincs nevetés. Ha nálam komoly baj van akkor én be fordulok és el mondom neki hogy ez nem ok.

Egy hete volt egy vitánk. Elgondolkodtatam hogy költözök. Szeretem őt de azt érzem magával törödik, tudom hogy szeret csak nem úgy mutassa ki ahogy a hülye agyam vágyik rá.

Amúgy jól el vagyunk ha nem hozom fel a problémáimat.

Pl szeretnék gyereket örülnék meg kérné a kezem.

Van egy lánya nagyon szeretem őt is de rosszul esik hogy együtt élünk mident meg adtam nekik mégis a iskolás előadásokra nem vagyok hivatalos mert a votl felesége nem akarja. Vagy ő nem akarja.

Ha ezek eszembe jutnak nagyon szomorú leszek. Nem érti nekem ezek mennyire rosszul esnek.

Olyat vág a fejemhez pl neked kell gyerek hát utálsz mosni (elromlott a mosógép és fogótárcsás van helyete.

Vagy így akarsz gyereket mikor mindig vitázol.


2023. jún. 22. 06:41
 1/2 A kérdező kommentje:
Ja álmomban még a száját is fel vágta egy késsel. Hasba is szúrt. Fájdalmat nem éreztem de félelmet igen.
2023. jún. 22. 11:24
 2/2 arpi1969 válasza:
ez az álom azt jelenti hogy előző este sok hülyeséget néztél a TV-ben mármint a nyugalom megzavarására alkalmas akciós filmeket. és azt is jelenti hogy elalvás előtt jól "bezabáltál" mert attól óriásiakat lehet álmodni
2023. szept. 13. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!