Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelent/het ez az álom?

Mit jelent/het ez az álom?

Figyelt kérdés
Valami osztálykiránduláson voltam az osztálytársaimmal. Mindenkinél volt egy hatalmas táska és egy föld alatti liftbe kellett beszállnia 5 főnek. Én voltam az első, de mire az 5. is beszállt egy kutyával, addigra éreztem, hogy fuldoklok, ezért kijöttem onnan. A második menetbe már beszálltam és ott jól éreztem magam. Ott volt a szerelmem, az egyik legjobb barátom és az egyik lány osztálytársam. A szerelmem mellett a barátom állt, én pedig a lány osztálytársam mellett voltam és ő a bőröndjén ült. Lementünk a lifttel. Közben a kezemet a lány osztálytársam vállára tettem és erre a szerelmem egy rámosolygott. Leértünk és rögtön elmentünk a szállásunkra. Ott eszembe jutott, hogy a lift előtt hagytam a tornazsákomat. Visszamentem érte a haverokkal. Megtaláltam és amikor hozzáértem, akkor rögtön a város közepén találtam magamat 2 régi ismerősömmel. Ezután velük mentem valahova(arra már nem emlékszem, hogy hova) és egy parkoló tetején kötöttünk ki, ahonnan lenéztünk. Majd egy néhány percen keresztül rendőrök üldöztek. Ezután hazamentem és otthon voltam az egyik barátommal.

2012. ápr. 30. 13:48
 1/4 A kérdező kommentje:
*Bocs, hogy egy kicsit sok lett.
2012. ápr. 30. 13:51
 2/4 anonim ***** válasza:
100%
Az agyad átdolgozott valami eseménysorozatot. Nem láttál valami ilyesmi filmet aznap este?
2012. ápr. 30. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Azóta rajottel?
2021. aug. 25. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:
Attol fugg mit ereztel az alom kozben/utan.
2022. júl. 2. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!