Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenthet ez az álom? Túl...

Mit jelenthet ez az álom? Túl sok rajzfilmet néztem?

Figyelt kérdés

Azt álmodtam, hogy én voltam Széchenyi István, és egy temetőben cowboynak öltözve lövöldöztem és hátraszaltóztam. Aztán megparancsoltam a halottaknak, hogy rémisszék halálra az embereket. Ekkor visszaváltoztam magammá, és találkoztam egy ismerősömmel és egy nénivel, akiknek azt mondtam, hogy csak vicceltem. Kicsit később, már egy másik álomban a Tescóban voltam, karácsony környéken apukám ismerősével és annak a kislányával, és játékokat nézegettünk, de nem úgy nézett ki a Tesco, mint amilyen. A múltkor pedig azt álmodtam, hogy egy csodaszép erdőben voltam, és jött egy vörös nyúl, aki megpuszilta az arcomat. Pár hónapja, pedig egy fekete pónilóval táncoltam az OTP Bankban álmomban. Nincsenek normális álmaim. Miért van ez? Talán azért, mert túl sok rajzfilmet nézek? Minden nap a Boomerang-t nézem.

Értelmes válaszokat várok, mert nem viccelek.

Előre is köszönöm.

13/L



2013. febr. 3. 14:38
 1/8 anonim ***** válasza:

Én is ilyeneket akarok álmodni :D

Lehet hogy a rajzfilm okozza, ki kell próbálnom :D

2013. febr. 3. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Én egyszer azt álmodtam hogy afrikai állatok tömegsexelnek a hátamon egymáson feltornyosulva.
2013. febr. 3. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Próbálj meg többet aludni.
2013. febr. 3. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:
Többet aludni? Általában fél 11-kor fekszem le, de nagyon nehezen alszom el. Nem tudom kikapcsolni a agyam.
2013. febr. 5. 20:04
 5/8 anonim ***** válasza:
Mikor kelsz? Én 6:20-kor, általában 22:00-kor lefekszek az ágyba, becsukom a szemem, figyelem a légzésem és ilyenkor elalszok. Bár ez is egy pár perc. A lényeg, hogy ne gondolkodj. 3-as voltam.
2013. febr. 6. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Vagy fél hétkor, vagy hétkor. Én úgy nem tudom befejezni a napot, hogy ne gondolkodjak. Tervezgetem a felnőttkori lakásomat, tanyámat, és néha egy egész filmet megrendezek. Nem bírom ki álmodozás nélkül.
2013. febr. 6. 20:21
 7/8 anonim ***** válasza:
Tudom, velem is ez van, akkor feküdj le hamarabb elmélkedni.
2013. febr. 6. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 Nagy László Richárd válasza:
0%
Minek nézel te rajzfilmeket?! Ha már tudsz írni , olvasni akkor már egy kicsit öreg vagy hozzá , nem gondolod? Amúgy ha ennyit álmodozol akkor lehet hogy depis vagy és igen , ez a sok fura álom a rajzfilmektől van. Amikor három éves voltam én is állandóan hülyeségeket álmodtam egyenesen hat éves koromig amikor el kezdtem az iskolát és ott úgy voltam vele hogy "én már nagy fiú vagyok , úgy is kéne viselkednem!" abbahagytam a rajzfilm nézést , helyette inkább National Geographic-ot , Discovery chanel-t és Aninmal planet-et néztem , és egyből már nem álmodtam hülyeségeket , csak normális dolgokat.
2013. febr. 16. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!