Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ez az álom mit jelenthet?

Ez az álom mit jelenthet?

Figyelt kérdés
Arra lennék kíváncsi, hogy mit jelenthet az álmom, illetve arra, hogy a számok mit takarhatnak? Az álmomból annyira emlékszem, hogy elmentem egy helyre, ahol utánam szólt egy pult mögül egy nő, hogy mit szeretnék. Elmondtam neki hogy a változtatásokról, kamatokról stb szeretnék érdeklődni ( ebből rémlik hogy valami bank lehetett.) Adott egy papírt, mondta hogy a 28/2-es ajtónál mehetek be, ami ott lesz a vizsgáló mellett. Erre határozottan emlékszem, bár nem értem mit keres ott egy vizsgáló. Ahogy beléptem a terembe, rengeteg ember volt asztaloknál, leültettek, leültem egy hapsi mellé, akit már korábban valahol láttam álmomban. Elénk tettek valami levest, meg pörköltfélét, közben ott volt a kártyám, hogy 28/2. Nézelődtem, rengeteg ajtó volt, sorban felszámozva, de nem igazán találtam meg az enyém... 27es viszont volt bőven. Közben a hapsival összeismerkedtünk, puszit is váltottunk, és ahogy nézelődtem közben, úgy éreztem valami vallásos ebéden lehetek, vagy valami gyülekezeti előadáson, vagy nem is tudom... Szerintetek ez mit jelenthet? Hiszek az álomfejtésben, de erre tényleg nincs ötletem. :) Kérlek titeket, mondjatok rá valamit... ( és ne azt, hogy bolond vagyok, ergo beszólásokra nincs szükségem! ) Köszi előre is!

2013. dec. 4. 15:44
 1/2 anonim ***** válasza:

Egy lehetséges értelmezés:


Azt látod, hogy mindenki megtalálja az útját, csak te nem leled a tiédet. Elveszettek érzed magad valamiért, és nem tartod magad fontosnak. Szívesen vennél valami segítséget.

2013. dec. 4. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Nem tartom lehetetlennek. :)
2013. dec. 4. 19:29

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!