Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Beteg, rémisztő és perverz...

Beteg, rémisztő és perverz álom. Mégis mi válthatta ezt ki? 18+

Figyelt kérdés

Sziasztok! Senkit nem szeretnék megrémiszteni a bolond álmom elmesélésével, mert iszonyatosan beteg vagyis lehet nekem tűnik annak, (már amire még emlékszem belőle) de szeretnék kapni valami ötletet, teljesen külső szemmel, hogy mégis mi válthatta ki ugyanis az álmoknak nagyon sok közük van ahhoz, hogy a hétköznapokat hogyan vészeli át az ember különböző szituációkban. Kiemelném, hogy nem vagyok pszichopata, sem sorozatgyilkos sem elmebeteg, szóval kérném a groteszk és idióta kifigurázó kommentek kerülését, köszönöm.


Szóval az első álom ami hétfőn történt, hogy egy nálam alacsonyabb ismeretlen arcú embert folytogatok, majdnem a halálba küldöm az orrát is befogom, hogy ne kapjon levegőt majd az utolsó pillanatban megmenekül visszatér az életbe és egy késsel kezd kergetni, ami után próbálok tőle sírva bocsánatot kérni, hogy ne öljön meg. (Az egész napom alatt hatással volt rám nagyon szarul éreztem magam, mintha tényleg megtörtént volna.) Embert kínoztam álmomban, miután felébredtem rendkívül meg voltam ilyedve.


A második kedden történt...Annyira emlékszem, hogy elmentem egy örömlányhoz aki csak orálisan elégített ki, a szájába mentem el, majd beszélgetéssé alakult az egész és nem lett belőle szex. Majd ez után hirtelen megváltozott az álom...de itt már teljesen halovány a kép, hogy valami emeletek között ingáztunk szintén számomra ismeretlen de kivehető arcú emberekkel, majd a lift elkezdett iszonyatos sebességgel zuhanni majd az utolsó emelet előtt megállt. Kiszálltunk és egy labirintushoz jutottunk ahol mindenféle perverz és gonosz dolgot kezdtünk csinálni, mert tudtuk, hogy ez a vég, aztán egyszer csak felriadtam , szakadt rólam a víz és nem tudtam hova tenni. Talán pontosan nem is így volt az utolsó aligha emlékszem, de a hideg kiráz ha csak rágondolok valami szörnyű volt a zuhanás érzése egy bezárt dobozban, sivár liftben plusz maga ez a dolog, hogy még egy k*rvát sem sikerült megdugnom álmomban sem, ez totál leabált.


Mi lehet ez? Rajtam kívül vannak olyan emberek akik kínoztak már mást álmukban? Lifttel zuhantak? Szexeltek, vagy legalábbis próbáltak de nem jött össze? Beszélgettek az álombéli személlyel?



Nos ennyi lenne a sok kérdés és az eszement történet. Nemtudom hová tenni, hátha valaki tud valami értelmeset mondani. Köszönöm. 22/f



2015. júl. 16. 13:32
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
81%
Engedelmeddel eme álmot elfojtott érzelmek esetleges düh válthatta ki belőled . Talán olyan érzések keringenek benned miket nem veszel tudomásul a nap folyamán . Az agyad eképpen reagál a történésekre
2015. júl. 16. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
80%

1-es számból vetted ki a szót pont ugyanezt akartam írni, néha az álmok íjesztőek vagy betegek lehetnek


nekem az egyik legdurvább álmom az volt amikor egy fejnélküli férfival szexeltem (nyaktól felfele nem volt semmi) esetemben ez csak azt jelentette hogy már nagyon régen nem volt semmi és iszonyatosan kívántam a szexet (mindegy kivel) csak napközben elfolytottam :)

2015. júl. 16. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%
Olyan álmaim nekem is voltak :D
2015. júl. 16. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
guyson üdv a klubba :D hát ne tud meg milyet fejet vágtam amikor felébredtem és értelmeztem hogy az elmúlt pár órában mit álmodtam :DD
2015. júl. 16. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
gusoyn*
2015. júl. 16. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
Én nem is szoktam értelmezni inkább :D
2015. júl. 16. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
De volt már olyan + 18 álmom hogy ellőttem tőle :D
2015. júl. 16. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Elfojtott sexuális vágy! Mégpedig a mélytorok az ami bejön neked :DD

Próbáld meg kiélni magad és ennyi.

Szereted nézni ahol durván mélytorkozzák a csajt pornófilmben? Valószínű igen :DD

2015. júl. 16. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
75%

Valószínűleg egy csomó feszültség, szorongás felgyűlt benned.


Ezeket jó lenne valahogy feldolgoznod, de pusztán pár ilyen álomtól semmi nem történik. Az álmok pont azért extrémek, hogy megélhessünk benne olyasmit, amit normálisan nem.

2015. júl. 16. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim válasza:

Ne aggódj, még a legnormálisabb, legjófejebb embereknek is vannak ilyen "érdekes" álmai. Nekem pl akkor, amikor kénytelen vagyok elfojtani a dühöm és bosszúvágyam, elég gyakran. Mondjuk én még sosem szexeltem álmomban, de sokszor volt, hogy megöltek engem vagy én öltem meg másokat.

Többi kérdésre válasz:

Egyszer volt, hogy egy ember hátát szándékosan felhasítottam egy kulccsal (megjegyzés: való életben is ismerem és utálom). Egy másik álomban egy lányt, aki megtámadott, szétrugdostam, hogy nem tudott felkelni.

Egyszer meg egy olyan volt, hogy ki voltam kötözve egy liftakna aljára, és a lift lefelé, felém haladt (itt ért véget).

Csak ritkán beszélgettem álombeli személyekkel.


Btw, hogyan kínoztál másokat álmodban? Csak mert engem érdekel.


*Thomasina*

2015. júl. 16. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!