Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » A régi önmagammal álmodtam,...

A régi önmagammal álmodtam, akivel beszélgetni akartam. Mit jelenthet ez?

Figyelt kérdés
Nem olyan rég álmodtam azt, hogy találkoztam az általános iskola első osztályába járó, tehát 6-7 éves önmagammal. (Most 14 vagyok.) Nálunk az iskolában az a szokás, hogy minden alsó tagozatos a menzás ebédet eszi egy nagy ebédlőben. Én ott voltam, és vártam a régi önmagamat, mert tudtam, mindjárt megérkezik az osztállyal, amiben egyébként most is vagyok. A célom az volt, hogy beszéljek vele arról, miért változott meg minden. Ugyanis régen nagyon szerettem az osztályomat, voltak ott barátaim, azonban ahogy teltek az évek, ez megváltozott; nem tudom, miért, most már annyira nincsenek. A lényeg, hogy beszélni akartam a régi magammal erről. Azonban a régi,gondtalan, természetes és boldog énem nem is figyelt rám, pedig ott ültem mellette, (mindenkinek majdnem meghatározott helye volt, és az lényeges, hogy elöl ültem, ahol a "kedvelt" személyek ülnek) vele szemben a barátai, akik most már nekem nem azok. Egy idő után eltűnt a régi énem, és feladtam a próbálkozást. Elszomorított, hogy nem figyelt rám. Mit jelenthet ez pontosan? Az tény, hogy sokat gondolkozok ezen, és aznap, mikor álmodtam, gondoltam ilyesmire. Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, de nagyon megköszönném a válaszaitokat! :)

2017. ápr. 5. 15:27
 1/3 anonim ***** válasza:
0%
Karinthy: Találkozás egy fiatalemberrel ill. álmomban két kis macska voltam és játszottam egymással....(kezdődő skizofrénia)
2017. ápr. 5. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
47%
Szerintem azt jelenti, hogy azóta már negváltoztál, és ha lett volna egy olyan valaki, aki most vagy, azzal nem barátkoztál volna akkoriban.
2017. ápr. 5. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Szerintem fáj, és sajnálattal tölt el, hogy elvesztetted azokat a barátaidat. Álmodban azért mentél vissza, hogy megakadályozd, de mivel ez a gondolat csak a te fejedben létezik, így természetes, hogy nem tudtad megreformálni a múltadat.
2017. ápr. 14. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!