Kezdőoldal » Ezotéria » Asztrológia, horoszkóp » Lilith-Rákban, ez milyen...

Lilith-Rákban, ez milyen jellemvonásokat takar?

Figyelt kérdés
2012. márc. 7. 02:27
 1/4 anonim ***** válasza:

Lilith a Rákban:


Rák: Ebben a jegyben az anyához való viszony erősödik fel, és akár abnormálissá is válhat. A szülött anyakomplexusban szenved, és az anyja lesz a mércéje mindenben - akármilyen érzelmekkel viszonyul hozzá. Minden az anyából indul ki, és oda tér vissza. Nem tud szabadulni ebből a kötelékből, érzéseit, gondolatait és cselekedeteit az anyjához méri. Az anya egyfajta misztikum; mintha üveglap mögött létezne. Nem ritkán fizikailag is hamar eltávozik, de mindenképpen titokzatos, elérhetetlen és érthetetlen figura marad, aki után a szülött bevallottan vagy tudat alatt sóvárog. Egész életét végigkíséri a küzdelem, amit azért vív, hogy valamilyen csatornát nyisson meg az anyja felé. Ha elveszti, úgy érzi, a titkot soha többé nem fejtheti meg. Ebből a lelki beállítottságból fakad az is, hogy nehezen nő fel, igazából örök gyerek marad. A gyermeki állapot kiszolgáltatottságának és védettségének megélésére törekszik párkapcsolatában is, és amennyiben ez nem valósul meg, a fizikai gyengeség, a betegség megélése válhat egyedüli mentsvárává - hiszen így érzelmi zsarolás útján kikényszerítheti környezetéből a hőn áhított gondoskodást. Nőként szüntelenül elégedetlen magával, mivel a női szerepet nem tudta megtanulni az anyjától. Nem mer felelősséget vállalni saját nőiségéért, gyakran menekül a fele-ség- és anyaszerep elől is. Férfiként hamis, torz elvárásai vannak a nőkkel szemben, folyton elégedet-len velük, és nem értékeli, amit kap tőlük. Tudat alatt mindig az anyjához viszonyítja őket. Bár ő ragaszkodik jobban a párkapcsolathoz, lépten-nyomon zaklatja partnerét. Az anyakomplexus miatt gyakran idősebb feleséget választ. Az átminősítés útja: A legalacsonyabb szinten jelentkezik a mardo-só anyakomplexus, illetve a betegségbe való menekülés. Középső szintre emelkedve rádöbben a szü-lött, hogy magányos, és annak is fogja érezni magát, amíg mindenkiben az anyját keresi. Legfelső szinten férfiként közelebb kerül a nőkhöz, nőként pedig megéli a benne lévő asszonyiságot: felnő a feladathoz, és nem várja, hogy dédelgessék. Ekkor végre el lehet vágni a lelki köldökzsinórt.

2012. márc. 11. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Ez egy nagyon korrekt pontos válasz volt előző! :)

Esetleg tudnál írni az Ikrek-Lilith-ről is néhány gondolatot?


Köszönöm!

2012. ápr. 12. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Nem tudom h ezt olvastad e már, itt van:


Lilith az Ikrekben


Lilithet az Ikrekben röviden csak az ellentétek kihívásának hívjuk. Mindenki közülünk kétfajta ellentétes természettel rendelkezik legbelül. Az agresszivitás szükségével az a személy rendelkezik, aki alapjában gyáva. Lilith szerepe az, hogy ennek a két ellentétnek alkalmat adjon a találkozásra.

A személy úgy érzi, mintha állandóan egy tükörbe nézne, mely minden hazugságnál, ballépésnél, illúziónál eltörik. Azonban ez a folyamat nem spontán és akadálytalan. Gondolatok ezrei rohannak, mentális blokk keletkezik, az elme gödrébe vesznek a gondolatok, a kérdések is ott rohannak velük együtt a bizonytalanságba. Mivel óvatosak vagyunk valakinek a fekete és fehér oldalával, Lilith az Ikrekben természetesen megkeresi a legkönnyebb módját annak, hogy legyőzze saját magát, a gyengeségét, hibáit, rossz szokásait. Idővel gyötörni fogja majd az a tudat, hogy mi a jó, és mi a rossz, ezzel nem csak saját magát terheli, hanem a környezetét is. Ez főleg a kapcsolataiban hangsúlyos. Kezdettől fogva látja minden jó és rossz tulajdonságát partnerének és állandóan kritizálja őt. Ez egy különleges, elemző elme – gondolhatnánk. Ha nem teremt, nem teljesen szabad az önkifejezésben, akkor szenvedélyesen kényezteti magát apró, hétköznapi dolgokkal, és drámákat teremt! Ég a vágytól hogy megváltozzon, hiszen ő elvileg változó típus. A monotonitás elfogadásával, odavonzza azt az elkerülhetetlen pillanatot, melyben dühös idegekkel és fellázadva elpusztít mindent, amit felépített, és hivatást, életfilozófiát változtat, s a „semmi” hihetetlen könnyedségével elkezdi megtanulni elölről, hogyan utazzon új helyekre, hogyan hódítson meg új területeket.


Kíváncsi és felszínes, annak érdekében, hogy felfedezze a valódi igazságokat, melyeket az emberek eltemetnek a lelkük mélyére. Kiváló pszichoterapeuták születtek ebben a pozícióban, különösen mert olyan emberek felett van hatalmuk, akik megbíznak bennük. Erős intuíciójuknak köszönhetően, tényeken alapulva megjósolják a jövőt, így sok kivételes asztrológust, numerológust, tenyérjóst és ezoterikus szakembert köszönhetünk neki, akik csak akkor érhetnek el teljes sikert, ha hisznek abban, amit megtanultak, abban, amit csinálnak, mert amíg kétségek kísértik őket, nem képesek használni jóstehetségüket teljesen.


Az Ikrek-Lilith ember mindent mosollyal fogad. Naivnak, szándékosnak, tisztának és gyermetegnek tűnhet. Másokkal való kommunikációja extrém, a kedvességből, aranyos modorból a legrosszabb állapotba, fenyegetésekbe és átkozódásba mehet át. Ha pozitívan kezelik, egyedi egyéniség lehet, aki bátran megy a maga által választott ösvényen. Szexualitása nagyon komplikált a gondolatok özönével, nem engedi lelkét pihenni, mely gyakran (főleg fiatal korában) alkoholizmusba, drogokba függőségébe vezeti őt. Különféle lehetőségek ezrei jutnak eszébe, mely közül csak néhány valósul meg. Valóságos izgalom neki a szex, akár az utcán a kocsiban, a forgalomban, gyorsan váratlanul tervezés nélkül… Szeretik partnerüket megmozgatni beszélgetéssel, provokatív erotikus gondolatokkal.

2012. ápr. 12. 23:26
 4/4 anonim ***** válasza:
Köszi szépen! Igencsak alapos jellemzés! :)
2012. ápr. 13. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!