Az lehetséges hogy valóban sötét erők vannak körülöttem és ezt megérzem? Meg tudja ezt nekem mondani valaki biztosra vagy tehetek ellene valamit?

1" Nem körül vesz, hanem belőled fakad. "

Így van! Te vagy sötét. Grimfox mester ma is remekel. Azért érzel mindenhol sötétet, mert te vagy az😂

Sajni, hogy offal kezdem, de 2#, ezen mi a mókás? Minden pszichológus, sőt még átlag ember is mondta már ezt. A rossz érzés belőled fakad akkor is, ha magad körül érzed. Ezen mi a vicces? Most nem beoltani akarlak, azt megtetted te, de érdekel, hogy ez miért érte meg neked a komment írást. Mi a vicces azon, hogy belőle fakad. Azért, mert a sötétséget mint emberi hülyeséget szokták mondani? Miért remekel grimfox, amiért ezt írta? Ne értsd félre, én gyűlölöm, amiket írni szokott volt, de azt a fél sort, amit olvastam most tőle, teljesen jó. Mi számodra a vicces?

Kérdező! Megnézlek!

Húúú, hát sajnos már van rajtad valami. Semmi "extra", meg nem ez a bajod okozója, ő csak élvezi a bajodat. Mintha egy bogár mászna rajtad, ami a véredet issza a vérző sebedből. Nem ő okozza a sebedet, de örül annak, hogy vérzel, és ha rajta múlna nem hagyna abba a vérzés.

Gyakorolj, hogy a valóságot, igazságot jobban lásd. A problémád, te is tudod, mentális. Akkor a mentális világodban alkoss valami jót, hogy befogadd és önmagaddá tedd.

Kérdező, a leírt tüneteid alapján valami hasonlód lehet, mint nekem. Kevert szorongásos-depresszív zavar, és pánikbetegség. Ha vannak fóbiáid, az csak ront a helyzeten. Ez olyasmi, amit mindenképpen kell pszichiáterrel, és ha lehet pszichológussal kezeltetni. A pszichiáter tudja kezelni a tüneteidet, a pszichológus pedig tud javaslatokat tenni, esetleg terápiás módszereket mutatni, amivel tudod csillapítani a problémát. Sokkal könnyebb foglalkozni a problémával, amikor nincsenek, vagy ritkábbak, és enyhébbek a tüneteid, ezért szükséges a pszichiáter.

Nem olyasmire utalok, hogy őrült vagy. Ez nem elmezavar. De ha nem foglalkozol vele, olyan tünetek is előjöhetnek a lassú romlás alatt, amik már elmezavar felé sodornak. Az, hogy állandó sötétséget érzel magad körül ólálkodni kezdődő paranoid érzésekre utalhat(nem mondhatom biztosra), és a paranoia nagyon nem olyasmi, amit érdemes hagyni kialakulni. Ha orvost keresel, akkor mindenképp olyat keress, aki szimpatikus, és meg tudsz benne bízni. Ugyanez a pszichológusra is igaz. Úgy állapítható meg, hogy megbízható e, hogy miként kezeli a helyzeted. Ha csak egy "újabb beteg" vagy a sok közül számára, akkor nem lesz lelkiismeretes. Ha mint személyt lát, és tényleg törődik a gondoddal, megbízható, még ha elsőre nem is sikerül eltalálnia a pontos kezelésedet. A kezelést eltalálni elég nehéz.

Így a végére-nagy eséllyel írnak fel az ilyen problémákra xanaxot, és frontint. Még nem láttam olyat, akinek ez használt volna, viszont a mellékhatásai nagyon problémásak. Ha a szakorvos ezeket írná fel elsőre, kérdzed meg az alternatívákról, azoknak többnyire kevesebb a mellékhatása.

És a sötét erők miatt tényleg ne aggódj, nem akar neked semmi külső gonosz ártani, amit érzel, az a saját belső világod kivetülése. Ha azt egyensúlyba hozod, a sötétség érzése is eloszlik.

Yarocent én is szedtem. Főképp azért, mert a problémám miatt nem ettem, és nem aludtam. Nekem csak az álmaimra hatott ki, azok nagyon élénkek, és vadak lettek tőle, de szerintem az éber állapotot is tudja hasonlóan befolyásolni.

A paranoia lényege pont az, hogy úgy érzed, okod van aggódni, félni. Ezt kényszeríti rád ez a pszichés állapot. A paranoia, depresszió, és egy sor másik pszichés betegség hajlamos, hamis igazolást adni az aggodalmaid valós voltára. Azért mondom, mert nekem is vannak hasonló problémáim, és több barátom is szenvedett ilyesmitől. A probléma hatására a rossz dolgok észlelése, az ezekra való emlékezés, és az érzelmi reakciók sokszorosára nőnek. Ezért úgy tűnik, minden egyszerre jön össze. Egy idő után az érintett már nem is veszi észre, ha jó történik, sőt, akaratlanul is, de kerülni kezdi a pozitív eseményeket, érzéseket, mert a paranoia, és más tünetek önigazolást kényszerítenek ki, hogy "na ugye, hogy rossz". Ez viszont nem elmebaj, az elmebajos nem képes logikus döntéshozatalra. Ez egy, a személyiséged, érzelmeid, és gondolataid érintő belső negatív kényszer, észlelési torzulás. Az viszont igaz, hogy ha sötét erőket érzel, az nem az elmebajtól van. Az elmebaj, pszichés zavarok csak a sötét erők képzetét vetítik eléd. A valós "sötét erőket" az egészségesek is érzik. Ami téged megbetegít, az nem kívülről eredő sötét erő, hanem belülről fakadó. Nevezheted sötét erőnek, mert változásokat idéz elő a testedben, és a pszichédben, ezért erő, és sötét, mert árt neked. De belőled fakad, nem kívülről. Ha kifelé próbálsz védekezni ellene, nem lesz hatása, de időt, és energiát pazarolsz, ami a belső problémáid súlyosbodásához vezethetnek.

A körzeti orvossal én is megszívtam. Annyi xanaxot tömött belém, hogy annak maradandó hatásai lettek, késő volt leállni róla, amikor végre hajlandó volt beutalót adni egy pszichiáterhez.

Ha vizuális hallucinációt tapasztalsz, mindenképpen beszélned kéne azzal, aki felírja neked a yarocent. Ez sajnos annak a hatása. Ha nem, az még nagyobb baj, mert akkor ez már a paranoiánál rosszabb dolgot jelent. Én más miatt hagytam el anno, de szerintem neked is jobb lenne valami másfajta gyógyszer, illetve az is jót tenne, ha a saját kezedbe vennéd az irányítást. A szorongásos eredetű tünetek, mint amilyen az álmatlanság, és paranoia elég jól kezelhetők autogén tréninggel. Én pánikrohamok miatt tanultam meg, és tényleg nagyon hatékonyan oldja a feszültséget. Még olyankor is, amikor kimerülten csinálom, és belealszok.

A cél nem az, hogy kibékülj az élettel. Ezt a panaszaid úgysem engednék. A cél az, hogy élhetővé tedd annyira, amennyire tudod. Ehhez persze kell egy megfelelő gyógyszerelés, amit csak egy lelkiismeretes pszichiáter tud kikísérletezni neked, de az is kell, hogy te akarj jobban lenni. Szenvedni pocsék dolog, és tudom, hogy mennyire hihetetlen, de vannak, akik annyira hozzászoknak, hogy képtelenek másfajta életet elképzelni. Nekem is voltak, és vannak is ilyen szakaszaim, de voltak barátaim, akikről fentebb írtam, akiknek ez nem szakasz volt, hanem az életük. Akkoriban még nehezebben értettem, miért ragaszkodnak ennyire hozzá, mostanra már tanultam, meg láttam annyit, hogy értsem, miért. Sajnos csak egy nagyon erős meggyőződés, vagy akarat mozdíthatja ki őket ebből, hogy lehet jobb, akarnak jobbat. Nem másokhoz mérten, hanem magukhoz mérten. Másokhoz mérni fölösleges. Mások baja, vagy épp jó élete lényegtelen. A sajátodat kell nézned. Nem azt, hogy milyen rossz történt, és mi jöhet még, hanem hogy hogyan teheted élhetőbbé. Nekem ezt a qigong(csikung), és az autogén tréning elsajátítása adta meg. Nem vagyok egészséges, de nem szenvedek folyamatosan, és ha rosszul vagyok, vannak eszközeim, hogy csökkentsem, vagy akár meg is szüntessem a rosszullétet.

Nem vagyok szakértő, mert nem igazán tudom, hogy mi tehetne valakit spirituálisan szakértővé. A tanfolyamok, metódusok nagy része, amit láttam, hamis volt. De ez a 21. év, hogy spirituális témákat kutatok. A pszichológia a spiritualitás határterülete, mert a spirituális filozófia, és a "racionális", pszichológia tudománya is foglalkozik vele. Jól kutatható terület, engem is régóta érdekel, és a spirituális, és racionális oldal eredményeit is sikerrel használom. Amit fent leírtam, nem olvasott ismeretekre, hanem személyes tapasztalatokra alapozom. Magamon, és a környezetemen tapasztalt dolgokra.

Az ok az, hogy tudattalanul önigazolásként negatív környezetet teremt magának az ember. Ez nem szép látvány, és lefelé tartó spirál. Még csúnyább, amikor az illető valakiért felelős valamilyen formában(gyerek, házastárs), és őt is magával rántja. Élőben "kellett" egy ilyet végignéznem, és azóta is igyekszem értelmezni, amit akkor láttam(majd tíz évnyi folyamatról van szó). Szokták olyan odadobott nevekkel illetni, mint önsorsrontás, és hasonlók, de ez nem fedi a valóságot teljesen.

Ez kegyetlenül fog hangzani. Ha valakinek meghal a gyereke, vagy bárki mást elveszít, nem a halál okozza az idegösszeomlást. Az önzés okozza. Az egyén nem az elveszített szerettét sajnálja igazán, hanem önmagát. Mindazt, amit elveszített, mintha a tulajdonát vették volna el. Az önsajnálat rombolja le az ilyen embert, néha őrületig. Nem azt mondom, hogy a gyász rossz. Tényleg veszteség éri az embert, és egy olyan lyuk marad az emberben, ahol korábban szeretet volt. A gyász természetes, és szép érzés, még ha fáj is. Amikor a gyászoló jobban gyászolja magát, mint a holtat, akkor van az, hogy összeroppan. A halottat nem kell sajnálni, mert a halott már nem szenved. Az időt lehet sajnálni, ami nem adatott meg neki, de ezen a ponton már ez is lényegtelen. A gyászból sosem jön ki az ember, az a hiány valamennyire mindig ottmarad, mint a halott emlékezete, és ez természetes, és helyénvaló. Az önsajnálat nem. Az önsajnálatból nem tudom hogy lehet kijönni, mert ott nem az az elsődleges probléma, hogy valakit elveszített, hanem hogy magát sajnálja az illető. Amíg ezen nem változtat, nem is tud kijönni belőle.

A pszichiátriára én se feküdnék be. Nem azért, mert láttam milyen, hanem mert ismerem magam annyira, hogy tudjam, az nem segítene. Ezért beszéltük meg a pszichiáteremmel, aki kezelt már régóta, hogy önállóan elsajátítható módszerekkel próbálkozzunk, és ez nyerő volt. Sok problémámat megoldotta. Vannak pszichológusok is(akikhez pszichiáter javaslata kell), akik ilyen terápiákkal foglalkoznak. Az egyik ilyen a már említett autogén tréning, a másik, ami mostanában felfutóban van, az a kognitív viselkedésterápia. Amit tudok róla, az alapján jól hangzik. És nem befekvős.

A frontin ugyanaz, mint a xanax, csak más néven. Amellé yarocent szedni elég merész. A frontin/xanax hatóanyagától én hanghallucinációkat észleltem, és akkor kényszerítettük ki a háziorvostól, hogy most már küldjön el szakorvoshoz, ha lehet. A yarocen is okoz szerintem hallucinációt, főleg más, erre hajlamos gyógyszerekkel együtt. Ezért állítottak át engem előbb rilex-re, de aztán amikor azt már nem forgalmazták Mo.-n, akkor rivotrilra. A rivotrilnak nálam semmilyen mellékhatása nincs, ezért egész üdítő volt a xanaxhoz képest...

A gyógyszerek adagolása is problémás lehet, ezt a kezelőorvossal kell megbeszélni. Ha hallucinációkat, paranoiát tapasztalsz, miközben ezeket szeded, arról tájékoztatni kell őt, és akkor módosít a gyógyszereléseden. Azt az egyensúlyt igyekszik minden orvos kikalkulálni, ahol a mellékhatások minimálisak, nem jelentkeznek, de a betegség tünetei sem jönnek elő. Ezt elsőre nem tudja eltalálni, főleg olyan problémáknál, amik minden embernél más formában jönnek elő, olyan gyógyszerekkel, amik minden emberre kicsit eltérően hatnak. A "kísérletezés" időszaka nem kellemes, de amikor beállítanak a megfelelő adagolásra, képessé válsz funkcionálni a mindennapokban. Ha ezt kombinálod az otthon is végezhető, vagy pszichológus segítségével elsajátított pszichoterápiás módszerekkel, akkor tudsz önmagadon segíteni. Nem könnyű a veszteségeket elkönyvelni, és hátrahagyni, de nem lehetetlen. És nagyon szükséges. Máskülönben csak magadnak ártasz, és a tested, és szellemed is elkezd leépülni.

Amíg tudatában vagy, hogy a döntéseid nem logikusak, addig képes vagy logikus döntéshozatalra, csak valamiért nem teszed. Azt én nem tudom megmondani, mi akadályoz ebben, de tippre az, amivel kezdtem. A szenvedés önigazolása. Tudattalanul is bajt okozol magadnak, például a döntéseiddel, hogy a "szenvedő" állapot fennmaradjon, igazolva legyen. Ez nem egészséges, de nem is őrület. Ez egy nagyon rossz berögződés. Ki lehet gyomlálni, csak sok munka.

Igen. Én sem érzem túl vigasztalónak azt, hogy ha már sok rossz szakaszod volt, de elmúltak. Nekem is volt, és van is ilyen hullámzásom, bár a kilengések mostanában kisebbek. Az első két hullám volt a legrosszabb. És csak így utólag visszanézve tudtam belőlük tanulni, akkor még túl fiatal voltam, és túl beteg, hogy figyeljem magam, és azt, hogy mi miért történik. Így visszanézve már tudom, mikor mi hozott változást, mi az, amivel jó irányba billenhetek, hogyan tudom magam rövid, és hosszú távon jobb irányba billenteni. Azok alapján amik a régebbi időszakokban történtek. 18 éves korom óta van intenzív problémám(korábban csak kisebb, enyhébb periódusaim voltak). Lassan már 38 leszek. Elég sok időm volt figyelni, hogy mi hogyan, és miért történik, mi segít, és mi árt. Lehet, hogy neked is alaposan vissza kéne nézned a korábbi időszakaidra, és megnézni, hogy mi indított el a javulás felé. Ezek alapján lehet hogy tudsz olyan szokásokat kialakítani, amik segíthetnek önmagad menedzselni.

Ha a családban nem bízhatsz, akkor idegenekben, vagy "idegenekben" kell megbíznod. Az idegenek nagy részének nem okoz örömet, vagy nem érdeke, hogy neked ártson, vagy a bajodon élje ki a kaján örömét. Ez persze csak megelőlegezett bizalom lehet. Ha valaki eljátsza ezt, az mehet a családod mellé. De olyan emberekre is akadhatsz, akik jó irányba taszítanak. Lehet, hogy nem lesz belőle tartós emberi kapcsolat, csak adnak egy jó ötletet, megrősítést, vagy egyszerűen elgondolkodtatnak. A bizalomnak csak eddig kell terjednie. Nem kell kitárnod eléjük magadat. Ha önmagadban sem bízol, másban sem fogsz, és szerintem nem is kell bárki iránt is feltétlen bizalmat érezni. Abból is csak hasraesések születhetnek. A bizalom azt jelenti, hogy az illetővel szemben elvárásaid vannak. Ha ezeket nem teljesíti, vagy visszaél a bizalmaddal, az fáj. Ha nincsenek elvárásaid, és csak a szükséges mértékben bízol valakiben, akkor nem olyan kellemetlen, ha kiderül, rossz emberbe vetetted a bizalmad.

Teljesen elhiszem neked, hogy az említett filmmel nagyon tudsz azonosulni. De ez nem jelenti, hogy a valóság közel állna a filmhez. 14 voltam, amikor okkult, mágikus témákkal kezdtem foglalkozni, és volt olyan ismerősöm, sőt barátom is, aki ezeknek a témáknak a sötét oldalával foglalkozott. Nem azért mondom, hogy nem sötét erők rombolják az életed, mert mindenképpen meg akarlak hazudtolni, hanem mert már láttam ilyet élőben.