Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Van, akinek bevált a vonzás...

Van, akinek bevált a vonzás törvénye, DE nem úgy, hogy (pont pont pont)? (többi lent)

Figyelt kérdés

szóval nem konkrét tárgyakat, meg házat képzelt magának, amit később meg tudott szerezni, inkább olyasmire gondolok, hogy megváltoztatta a tudatállapotát (nem konkrét gondolatok, álomképek, csak simán hangulat, érzelmek), és ettől másfajta helyzeteket, embereket vonzott magához, ahol jobban érezte magát? Eszerint az elmélet szerint nekünk kell megtenni az első lépést, tehát, még a rossz állapotban kell önerőből magunkon változtatni, és utána jön csak az eredmény. De hogy lehet Münchausen báró módjára, magunkat a saját hajunknál fogva kihúzni a sz.rból, és megtenni azt az első lépést, ha pont a mostani állapot akadályoz minket?

Vagy az is lehet, hogy ha megváltoztatjuk a gondolkodásunkat, attól még ugyanabban a helyzetben maradunk, ugyanolyan életkörülmények között, viszont ezeket a rossz körülményeket könnyebben tudjuk majd elviselni a pozitívabb hozzáállással?


2012. febr. 22. 16:30
 1/4 anonim ***** válasza:
0%

Létezik a vonzás törvénye a reptoidok mondták.

És az olyan trollok amien te vagy meg elhiszik.

2012. febr. 22. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Na, látod! Hazudna egy reptoid?
2012. febr. 23. 11:03
 3/4 anonim ***** válasza:
100%
Ahogy vesszük, bevált, de ugyanolyan helyzetben vagyok, csak már nem úgy fogom fel, hogy hűű de sz@r nekem, hanem úgy, hogy mindenféle kis jó dolognak próbálok örülök. Bár jobban örülnék, ha bevonzanám a telitalálatost a lottón.
2012. febr. 23. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim válasza:

Sziasztok!


Bár látom elég régi a kérdés,de saját tapasztalatomat osztanám meg veletek..

Nagyon rég foglalkozom ezotériával,és kb úgy tíz könyvem lehet a témában.Mondanom sem kell,mire idáig eljutottam sokáig tartott,és persze közben megvalósultak dolgok amiket kértem,de viszont és itt van a probléma velünk,ha valami gond adódott vissza estem egy kicsit.Az a baj az emberrel ha rögtön nem kapja meg amit akar elbizonytalanodik,és ennek az az ára ,hogy épp azt kapja amit nem akar.A legelső dolog,elkel fogadnod a helyzeted,amíg ezt nem teszed semmi nem fog változni.Közben hálásnak lenni mindenért,amid van,és csak utána kérni!ja és hinni benne ,hinni abban hogy minden megoldódik és minden megadatik!Nekem teljesen megváltozott az életem,minden értelemben!A negatív emberekre pedig nem kell hallgatni,ha ők így gondolják,azt is fogják látni...

2015. nov. 7. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!