Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Mi számít valódi életnek?

Mi számít valódi életnek?

Figyelt kérdés

A spirituális úton járók szájából sokszor hallani, hogy nem ez a való élet, amit a tv-ben elénk raknak, meg a vásárolgatós-plazazós-facebookozós életmód, amit a többség "agymosott, birka" stb ember folytat. De mivel lehetne megindokolni, hogy az egyik életmód igazibb, valóságosabb a másiknál?


Például:


Van egy veteményes kertem, ahol én termelhetek, addig is kint vagyok a levegőn, ér a napfény, mozgok, munkát fektetek valamibe, aztán learatom a gyümölcsét. Ez nagyon pozitívan hangzik.


És most vegyük a negatív oldalt: van egy virtuális veteményes kertem, amit nap mint nap "gondozok", kattintásokkal eliztézve a feladatokat. Minden nap 1-2 órát ülök a gép előtt, és bámulom a monitort, miközben beleélem magam a játékba. Ez már rögtön rosszabbnak hangzik.


De miért is?

Nem vitatkozni szeretnék arról, hogy melyik életmód a követendő! Attól függetlenül, hogy én magam (is?) az elsővel szimpatizálok, nem tudnám érvekkel alátámasztani, hogy miért nemesebb az első, mint a második. A fizikai tényezőket most ne számítsuk, hogy a gép előtt ülni egész nap nem egészséges, meg hogy nem hoz ehető gyümölcsöt a netes játék. Csak a lelki oldalát vegyük, hogy az egyén számára mennyire felemelő az adott tevékenység, mennyit kap tőle lelkileg! Azaz:


Mi az, amit adnak ezek a tevékenységek? Élményt. Mind a valódi kapálás, mind a virtuális kapálás. Azért csinálja az ember (ki melyiket), mert örömét leli benne. Miért számít akkor mégis értékesebbnek, valódibbnak az egyik, mint a másik? (A példa behelyettesíthető bármi mással, pl egy valódi erdei sétával, vagy helyette a tv-ben nézünk egy természetfilmet.)



2013. okt. 21. 00:37
1 2
 1/13 Grielean ***** válasza:

"Mi az, amit adnak ezek a tevékenységek? Élményt. Mind a valódi kapálás, mind a virtuális kapálás. Azért csinálja az ember (ki melyiket), mert örömét leli benne. Miért számít akkor mégis értékesebbnek, valódibbnak az egyik, mint a másik? (A példa behelyettesíthető bármi mással, pl egy valódi erdei sétával, vagy helyette a tv-ben nézünk egy természetfilmet.)"

Az, hogy élményt adnak, túlságosan leegyszerűsíti az egészet. Valami online kertgondozós játék valóban csak élményt ad, mert ebből semmi más nem nyerhető. A szabadban kapálásnak ellenben van valami célja (és nem az, hogy én annyira imádok kapálni, hogy minden nap kell hogy csinálhassam egy kicsit), jó esetben lesz a végén valami nyereség, a gondozott növények termése formájában. Ezen kívül kint vagy a szabad levegőn, testmozgást végzel, ami egészséges.

A természetfilm is lehet érdekes, de ez csak valami hiánypótló megoldás lehet azoknak, akik maguktól nem tudnak eljutni a természet azon részébe, amiről a film szól. Egyébiránt bármilyen természetfilm sem képes helyettesíteni a valódi természetjárás élményét.

Csak gondolj bele, ha te látni szeretnél egy filmet, akkor mi nyújtaná neked a nagyobb élményt? Beülni a moziba, vagy megkérdezni valakit, aki már volt a moziban, hogy röviden foglalja össze a film tartalmát?

2013. okt. 21. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
Nagyon egyszerű, a depresszió nem véletlenül modern népbetegség, sok időt ülünk a monitor előtt, keveset vagyunk friss levegőn, keveset mozgunk, de az ember nem ilyen életvitelre van kitalálva . Még az örömérzetet is mesterséges, nem a természetes dolgok okoznak örömöt (kirándulás, bringázás), hanem a vásárlás, pláza stb . És ezek a dolgok nem véletlenül vannak így ...
2013. okt. 21. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!


"A szabadban kapálásnak ellenben van valami célja (és nem az, hogy én annyira imádok kapálni, hogy minden nap kell hogy csinálhassam egy kicsit), jó esetben lesz a végén valami nyereség, a gondozott növények termése formájában. Ezen kívül kint vagy a szabad levegőn, testmozgást végzel, ami egészséges."


A nyitóban írtam, hogy pont ezeket most ne vegyük számításba, csak a lelki oldalát:

"A fizikai tényezőket most ne számítsuk, hogy a gép előtt ülni egész nap nem egészséges, meg hogy nem hoz ehető gyümölcsöt a netes játék. Csak a lelki oldalát vegyük, hogy az egyén számára mennyire felemelő az adott tevékenység, mennyit kap tőle lelkileg!"


"Egyébiránt bármilyen természetfilm sem képes helyettesíteni a valódi természetjárás élményét."


Nem is helyettesíti azt, és talán nem is ez a feladata, hanem egy új, másféle élményt ad. Aki megtehetné, hogy kimegy a természetbe, de mégis helyette tv-t néz, annak arra az élményre van szüksége, és valószínűleg jobban élvezi, mintha valóban kint lenne az erdőben.


"Csak gondolj bele, ha te látni szeretnél egy filmet, akkor mi nyújtaná neked a nagyobb élményt? Beülni a moziba, vagy megkérdezni valakit, aki már volt a moziban, hogy röviden foglalja össze a film tartalmát?"


Ha látni szeretnék egy filmet, akkor a mozi. De mi van, ha az eredeti cél vagy vágy nem a film megnézése volt, hanem az, hogy megtudjam annak tartalmát. Akkor lehet, hogy csak megkérdezek valakit, hogy röviden mesélje el. Ugyanígy lehet az erdővel is, ha valakinek nem célja, hogy ott sétáljon, csak az erdőnek az a kis része vonzza, amihez nem kell feltétlenül jelen lenni, mert a képernyőn keresztül is átjön. (Ez nyilván egy nagyon kis százalék. De a nézőnek talán csak ez a kis százalék kell.)


"Még az örömérzetet is mesterséges, nem a természetes dolgok okoznak örömöt (kirándulás, bringázás), hanem a vásárlás, pláza stb ."


Ha örömet okoz, akkor az öröm átélője nem depressziós. Meg aztán a másik irányba is tovább lehetne ásni, vagyis: a pláza nem természetes dolog, a biciklivel szemben. De ha mindenki biciklizne pláza helyett, akkor mégtovább boncolhatnánk, hogy a bicikli az nem természetes, mert az ember nem arra lett kitalálva, hogy kerekeken guruljon, hiszen lábai vannak. Nem lehet éles határvonalat húzni a természetes és a mesterséges között.


Na, most jól ellentmondtam mindenkinek :), de ne értsetek félre, teljesen egyetértek veletek, és én is természetpárti vagyok. Csak ilyenkor, amikor próbálom megfogalmazni a dolgokat, akkor saját magammal is vitatkozom. :) Vagyis elképzelem, hogy egy plázázós típusú embernek milyen érvei lehetnének ellenem, és úgy vitatkozom magammal. :) De szerintem tényleg nem egyszerű ezeket a dolgokat meghatározni, és feketén-fehéren dönteni, hogy mi a jó és mi a rossz.

2013. okt. 21. 11:11
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
De a bicikli nem azért okoz örömet, mert vasból van és az ember találmánya, hanem mert mozogsz és a friss levegőn vagy, írhattam volna más példát is, itt a lényeg a szabadban való mozgás .
2013. okt. 21. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:

A valódi élet az mikor az ember meghal önmagának minden akarásának,elképzelésének,mert ezek gátló tényezők.A természet folyásának terelói.Olyan mikor a vizfolyás elé gát kerül,és meg kell azt kerülnie,hogy újból a medrében fojtassa útját.


A gátak a gondolataink,mikor az a szívútjába kerülnek,és nem azt cselekedjük amit érzünk,hanem valami megfelelésnek adunk teret.Amit szerintünk elvárnak tőlünk,vagy illemből szokásból,hogy jobbnan elfogadjanak bennünket,vagy felnézzenek ránk stb,ez a farizeusi viselkedés.Magyarul képmutatás ezt tapasztalatból tudom.És a különbséget is néha érzem.

De a valódi érzés háttérbe szorul ezzel meg is akadályozzuk a lelkünk tisztulását.

Fontos a jó alap,az igazság amire építeni lehet.

Mert az az igazság ami bennünk van,az csak a saját igazságunk ami legtöbbször téves.És nem egyenlő az Istentől jövö Igazsággal.


Azért kell szívből élni,és ezt kérnünk is szükséges,mert az elme mindig felül bírálja,ami a lélekből jövö igazság.Gátat akar szabni,hogy mi nyílvánulhat meg,és mi nem.Annak érdekében,hogy minél jobb színben tüntesse fel önmagát adott szituációban.

Mert az ember kettős,mást mond a szív,és mást az elme,és ez bizony benső harc.Sokan bele is dilulnak,mert nem tudják mi történik.Nemtudják,hogy így müködik az ember.

Csak egy megvilágosodott Mester tud segíteni,hogy kegyelem által kivezetődjünk a kettősségből,az egós-elme útvesztőiből.És vissza a szívhez ahol meghalljuk a vezetést.:)

2013. okt. 21. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
5# Ha az ember gátlások nélkül él, semmiben nem különbözik az állatoktól ... A valódi élet azt jelenti, hogy úgy élsz ami okból az emberiség a Földön van .
2013. okt. 21. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
0%

Szex, pia, drog.

Reggel húgom este du..om szabály.

Ez az êlet

2013. okt. 21. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat!


Igazmondó, akinek otp JUNIOR !!!! kártyája van, az max csak álmodozhat szexről meg piáról, kisfiam.

XDDDDDDDD

2013. okt. 22. 11:41
 9/13 anonim ***** válasza:
0%
Junior 24 éves korig van. Nekem már 3 éve nem az van, mert nem otp-s vagyok. Ennyit erről, ezen nevess. Nekem az az élet amit írtam, csak a bulizást kihagytam
2013. okt. 22. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
A valódi élet nézetem szerint nem itt vár ránk. Részemről "letudtam" ezt földi életnek nevezett nyűglődést. 41 évesen minden szintjén az életemnek a lehető legrosszabb forgatókönyv valósult meg. Jelen pillanatban is hiába meditálok, foglalkozom az Isten-kérdéssel és vonzás törvényézek, csak újrateremti magát az összes szarság, amiből eddig részem volt. 8 hónapja kínlódom azzal, hogy meditációs síkon "oldjam meg" a problémáimat. Egy picike változás sincs, hiába éreztem pozitívan iránta. Most már látom, hogy nem működik. Semmilyen szinten nem érdekel az emberi létforma, és nagyon remélem, nincs újjászületés. A kérdésre a válasz tehát: a valódi élet a halál beálltakor kezdődik.
2013. nov. 3. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!