Mit mondhatnék idős nagymamámnak, akinek halálfélelme van?

Köszönöm az eddigi válaszokat! Igen, türelmes vagyok vele. Mindig kérem, hogy meséljen, pedig már ezerszer hallottam, ráadásul, mindig ugyanazt a 15 történetet mondja el. De nem bánom, imádom hallgatni! Nagymama alapból nagyon jó kedélyű, vidám. Tele van élettel és éppen ezért olyan nehéz hallgatni, amikor a halálról beszél. Nem panaszkodik, de mi -úgy érzem- mindig őszintén megosztjuk egymással az érzéseinket. Elmondta, hogy fél a haláltól. Attól is persze, hogy itt hagyja majd a családját. De nyilván fél az ismeretlentől, meg hogy oda mindenkinek egyedül kell "elmenni". Eleinte azt mondogattam neki, hogy ne is gondolj rá mamikám. Meg, hogy bárcsak én halnék meg előbb- és ezt komolyan így is gondoltam. Aztán idővel próbáltam neki elmagyarázni, hogy attól nem kell félni. Egy ilyen embernek, mint ő, nincs félni valója. Meg hogy ott minden jó, ott nincs fájdalom, nem kell aggódni semmi miatt. Találkozhat azokkal, akiket szeretett, de már nincsenek velünk. Sokszor elmondom neki, mennyire szeretem. De aztán egy hónap múlva újra felhozza. Innen tudom, hogy valahogy nem elég jó, amit mondok neki, nem nyugodott meg teljesen. Én meg sokszor már csak hebegek, habogok, mondanék valami értelmeset, de inkább elterelem a szót. Pont, ahogy az utolsó kommentelő tanácsolta, de szerintem ez sem megoldás. Én nem akarom ezt elsikamikálni. Attól félek, hogy ha meghal, mindig bennem lesz, hogy nem tudtam még életében valami okosat mondani. Lehet persze, hogy ilyen "okos tanács" nem is létezik, de ha van még ötlet tényleg szívesen fogadom. Érdekel a véleményetek. Bocs, egy kicsit hosszúra sikerült :)