Kezdőoldal » Ezotéria » Jóslás » Lehet hinni a jóslásban?...

Lehet hinni a jóslásban? Párom volt 2 alkalommal jósnál, mind a 2 alkalommal olyanokat mondott, hogy a vér is megfagyott bennünk.

Figyelt kérdés

Teljesen ismeretlenül ment oda, először évekkel ezelőtt, most pedig utóbb 2 hete. Nem is tudott róla, vagy az életéről semmit, még csak a nevét sem tudta, de teljességgel olyan valós dolgokat mondott, hogy mi várható az életében és mindenről ami történt a múltjában, hogy ilyeneket nem lehet kitalálni. Kitért a párkapcsolatunkra is, illetve pár hónapja történt egy közlekedési incidensem, amikor párommal voltam. Nem akarom részletezni a történetet, de az állam is leesett, amikor elmondta párom, hogy ezt meglátta a jósnő és szóba hozta, és szinte majdnem pontosan úgy belelátott a részletekbe, időpontokba, hogy valósággal megfagyott bennem a vér is. És minden más dologba annyira belelátott, annyira eltalált mindent a múltból is.


Nem hittem volna, hogy létezik ilyen. Másoknak esetleg voltak hasonló tapasztalatai?

Nem kért semmit a jóslásért első alkalommal, második alkalommal pedig annyit mondott, hogy nincs meghatározva összeg, annyit ad neki mindenki, amennyit szán.


2019. máj. 1. 20:33
 1/10 anonim ***** válasza:
müködik, ha az ember nem ettől várja a megoldást.
2019. máj. 1. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
73%
Azt mondják az az igazi jós, aki nem pénzért csinálja. Lehet tudni kinél voltatok? Engem is érdekelne :)
2019. máj. 1. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

A múltból mondott csak dolgokat, vagy a (lehetséges) jövőből is?


Összecsengett-e a kettő?


Volt-e ezeknek valami haszna?

2019. máj. 1. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Én hiszek a jóslásban de nem hiszek a "jósokban".Voltam anno 20 éve jósnőnél az Elixír újság nagyon reklámozta az illetőt,mikor megláttam a személyes empátiám alapján majdnem felpattantam és elfutottam éreztem jóra nem számíthatok...Megjósolta,hogy velem semmi nem fog történni legalább 5 évig,1 év múlva megszületett a gyerekem,ami ugye teljesen megváltoztatott mindent...Hozzáteszem a kártya utolsó lapja egy csecsemő volt és még rá is kérdeztem gyerekem lesz,erre ő-Nem csak a szexuális életem lesz fúh de jó...Na szóval a kártya még jó is volt,csak ez a álságos,rosszindulatú jós nem tudott belőle olvasni.
2019. máj. 5. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
3/4,jó kérdés, volt-e valami haszna? Én is foglalkozom tanácsadással kártya segítségével, ingyen ( csak hogy megnyugodhatnak a kedélyek ). Szándékosan nem jóslást írok, kártyázásaim mintegy 5%-a csak jövőkutatás. A kérdezőt próbálom minél inkább a jelenben tartani és önvizsgálatra ösztönözni, mert csak így képes a problémáit megoldani. Ha közlöm vele hogy ez vagy az lesz jobb lesz a kérdezőnek? Szerintem nem.
2019. máj. 15. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Ez komoly én abszolút mindegy,csak egy bökkenő van,aki mondta neked az tudta,hogy evvel felkavar téged,engem igen de mindegy.
2019. máj. 17. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
NEKEM MEGJÓSOLTA,AZ ELIXÍR újság jósnője,hogy legalább nem fog 1 évig semmi sem történni velem,ehhez képest megszületett a kislányom 11 hónap múlva első gyerekem,aki a legnagyobb változást hozta az életembe
2019. máj. 17. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Amúgy felejtsd el ezt a jóst ezek után,ez egy féreg,,nekem megjósoljta a nagy Elixír újság jósnője,hogy velem semmi nem fog történni 5 évig legalább,10 hónap múlva megszületett a gyerekem ,aki a legnagyobb változást hozta,ez a jósnő egy szar,szívesen találkoznék vele személyesen!!!
2019. máj. 17. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Hát ez pozítív ha nem kért összeget,hanem rád bízta,ha vissza akarsz térni egy jó jősjlásért szerintem adjál.aztán nekem is priviben a nőt,

mivel én is földid vagyok.

2019. máj. 17. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Szerintem az összes jós egy sarlatán. Nem magát a jóslást ítélem el, de szerintem a magukat jósnak állító személyek túlnyomó többsége csaló, nem hisz abban amit csinál és csak le akarja húzni az embereket. Azonban ha valaki tényleg nem csak csinálja és keres rajta, de őszintén hisz is benne azt nem ítélem el.
2019. máj. 28. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!