Miért van az, hogy sok ember fél a sötétben, mikor a sötétség a barátod is lehet?

Éppen eszembe jutott, amikor egyik alkalommal ki mentem éjszaka a sikárosi rétre. Ez Szentendrétől íDömörkapu felé van, azon még túl. Kikapcsoltam a lámpát és élveztem az éjszaka sötétjét. Viszont ha úgy akartam volna onnan kitalálni, hát bizony igencsak gondban lettem volna. Sötétben, legfeljebb holdfényes éjszakán lehet jól tájékozódni.

Egyébként közben az jutott eszembe, hogy esetleg vadászhatnak is arra. Igaz, még az előbb be volt kapcsolva a világításom és gondolhatja egy netán arra járó vadász, hogy a vaddisznónak mégse lehet lámpája..

Azért kicsit kezdettnyomasztó érzésem lenni emiatt és vissza kapcsoltam a hátsó vörös fényt. Úgy viszont már nem volt teljes a sötét élmény, így elindultam kifelé a patakot keresztezve, a vadászház felé. Hazafelé az aszfalton is sötétben jöttem. ilyenkor gyakran megfordul a fejemben a gondolat, hogy mi van ha egy vaddisznó család megy előttem az úton, kicsi csíkos malacokkal. Akkor az anya koca nem viccel hanem támad. Persze ez nem kötődik szorosan az éjszakához.

Volt amikor Pilismaróttól Pilissztkereszt felé a felfelé vezető szakasz teteje előtt, éjszaka találkoztam egy nagyszőrű vörös elvadult angóra macskának kinéző valamivel. Oldalról, az erdőből jött felém, az ösvény irányába. Jobban megnéztem, egy kisebb róka volt. Rákiáltottam mint a bagoly, huhú. Megtorpant és elmentem mellette. Aztán már nem néztem vissza.

Szerintem nem tudta elképzelni, mi volt ez a fura nagy bagoly, elöl világító szemmel. :))

Éjszaka még valamikor jó régen a Diósdi úton felfelé egy épülő ház mellett jöttem el felfelé menetben. Még nem volt kerítés de volt ott két kutya. Egy farkas és egy valami más fajkutya. Már ismertem a kutyákat, ha én látszom erősebbnek és bátrabbnak, akkor meg sem próbál támadni, illetve csak a területét védi de nem mer kezdeményezni. Ha viszont megfutamodok, akkor én lennék az áldozat, akit el kell kapni. Össze szedtem minden erőmet (Már ami balaton oda-vissza útból még maradt) és neki irányítottam a bringát az ugató kutya felé és pontosan mellette megálltam és a kutya oldalán léptem le a bringáról. Elég biztos voltam magamban és bevált. A kutyát megpróbáltam elzavarni de közben kénytelen voltam rájönni, hogy az aszfalt út csík széle még a felségterületéhez tartozik.

Mivel nem volt kerítés, így egész nap biztosan az út széléig kimászkálhattak és megtanulták, hogy ott a határ.

A kutya és köztem alig volt fél méteres távolság. Vérben úszó szemekkel és fröcskölő nyállal uratott és hörgött. Ott én vele szemben, szinte érintésnyi távolságból én is ugyanezt tettem. Megpróbáltuk ki a hangosabb. Egy ideig így fitogtattuk az erőnket és bátorságunkat egymással szemben, azután láttam, hogy mivel ez az ő területe így nem fog meghátrálni. Megfordultam kis ívben a bringát tolva a lejő irányába, hogy onnan megint felfelé indulva lendületet kapjak és elmenjek tovább az utamon. Az úton talán 40 méterrel távolabbról ismét irányba vettem a kutyát és egészen közel elmentem mellette. Ugatva jött utánam de mivel már egyszer bemutatkoztunk, ezért tudta, nem lenne jó ötlet ha támadni próbálna. Lassan mentem felfelé az emelkedőn és a kutya még egy telek hosszon ugatva jött utánam, aztán lemaradt. A másik kutya eléggé meg volt ijedve. kicsit megmutata magát, majd inkább elfutott a ház felé.

Sok ilyen érdekes történetem volt az idők folyamán az éjszakai és a nappali bringázások közben.