Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Minek jönnek ide az idegenek?

Minek jönnek ide az idegenek?

Figyelt kérdés

Ugye vannak híívei ennek az UFO témának miszerint idegen lények űrhajókkal repkednek ide évezredek óta, ők építették a piramisokat és más hasonló építményeket, vannak akik azt moindják már, hogy egyenese az idegenek alkottak minket embereket és a bibliai paradicsomot is valamiféle mesterséges tesztkörnyezetnek tartják például, ahol kezdetben az első emberekkel kísérleteztek az idegenek.

Valamennyire én is hiszek abban, hogy vannak földönkívüliek, de félig-meddig szkeptikus is vagyok.

Mégis minek repkednek ide vagy alkottak meg minket, ha ebből nekik semmi hasznuk nincs? Értem ezalatt, hogy nem visznek el semmilyen nyersanyagot (legalábbis ennek semmi nyoma) és az emberiséget sem használják fel. Állítólag embereket visznek el kísérletezni, de kérdem megint: miért? Ha évezredek óta ide járnak, akkor már talán csak kiismerték az emberi fajt.

Aztán van a régi elmélet, ami szerint elakarjá foglalni a bolygót? De kérdem megint: ha idejárnak már baromi régen vagy akár csak évtizedek óta, akkor az ő szupertechnológiájukkal és szuper fejlettségükkel nem kellett volna már minket elsöpörni, ha akartak volna? Vagy akkor annyira nem is fejlettek?


Mi a véleményetek? Trollkodni lehet, de inkább kevesebbet. :)



2022. jún. 28. 15:56
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
61%

Több csoport is van, azt hiszem a volt kanadai védelmi miniszter mondta azt, hogy 14 fajról "tudunk" biztosan.

Vannak akik a fejlődésük egy olyan fokán vannak, hogy az önzetlen segítségnyújtás számukra a legfontosabb. Vannak akik bár szintén magas fokon vannak, de birodalmakat hoznak létre, és a még nem túl fejlett/fejlődő bolygókat megpróbálják manipulálni, és olyan hatalmi struktúrát létrehozni, ami képes elfoglalni az adott bolygót, majd csatlakozna önként a "birodalomhoz" Egy ilyen beavatkozás volt a náci birodalom, amikor rengeteg technológiát adtak át, stratégiát, szimbólumokat. Az egész világ összefogására szükség volt kb hogy megállítsák. (Magyarország persze a rossz oldalon volt akkor )

A bolygónk erőszakos elfoglalása a legrosszabb és legutolsó opció mindenkinek, erre valószínűleg nem fog sor kerülni.

A legvalószínűbb hogy kiprovokált háborúk lesznek még, és ha mindenki kellőképpen meggyengült, akkor az egyik földi ország előhozza a jelenleg titkolt és tartalékolt technológiát, és átveszi "mindenki érdekében" a bolygón az uralmat.

2022. jún. 28. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 A kérdező kommentje:
És miért nem lett volna egyszerűbb ezt mondjuk a középkorban meglépni? Elég könnyű lett volna szerintem, mert az egész civilizált világ a pápa írányítása alatt állt kezdetben, a királyok, császárok is a pápákat követték. A muszlimok jelnthettek volna egyedül akadályt, bár az is megoldható lett volna. Most már 8 milliárd ember él a bolygón, minden kontinensen különböző országok vannak, eltérő nyelvvel, kultúrával, miért most próbálkoznak tehát?
2022. jún. 28. 16:20
 3/26 anonim ***** válasza:
22%

Egy egész bolygót elfoglalni és hatalmában tartani nem egyszerű, ha az ilyen nagy és széttagolt. A római birodalom sem volt képes, pedig ők már kellően nagyok voltak.

A pápa hatalma elég ingoványos volt, másrészt az egyház elvileg pont ellentétes céllal van.

A német birodalom már elég erős lett volna, csak nem volt idejük az összes megszerzett technológiát integrálni és gyártásba tenni. Szerencsénkre.

Az akkor zsákmányolt technológiákon osztozott utána a fél világ.

2022. jún. 28. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 A kérdező kommentje:

Igen, a nácik technológiáját, tudósait felhasználták később az amerikaiak, oroszok.

Amúgy beszivárgás elmélet is valami hasonló. Ez az elmélet azt mondja, hogy a földönkívüliek hibridizáció útján az emberből és saját magukból, a két faj keresztezésévl hoznak létre rejtett harcosokat, akik a bolygó uralmát megszerzik, majd tálcán átadják a hódítóknak.

Végülis ez akár ésszerű is lehet, mert ha kitör egy háború velük, akkor megsemmisülhet a bolygó és ezzel együtt annak erőforrásai. Ha pedig egy biológiai fegyver révén kiírtják az emberiséget, akkor eltűnik a munkaerő.

2022. jún. 28. 16:37
 5/26 anonim ***** válasza:
42%
Én is így gondolom, kellünk nekik, és több sokkal erősebb pozitív csoport is figyel ránk, szóval muszáj hogy mi önszántukból igázzuk le egymást, és úgy ajánljuk majd fel a csatlakozást. Másképp közbelépnének, és nagyságrendekkel erősebbek a jószándékú fajok, mint a hódítók.
2022. jún. 28. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
44%

4 dolog van (szerintem):

- Vannak e rajtunk kívül az univerzumban más élőlények.

Nyilvánvalóan vannak. Voltak, és lesznek.


- Egy időben létezünk -e?

Ilyen is van biztosan.


- elég közel létezünk -e egymáshoz?

Na ezt nem tudjuk.


- Minek jönnek ide?

Amiért mi szeretnénk hozzájuk eljutni. Kíváncsiság. Felfedezés.


Építményekre elméletek vannak, vannak amelyekre még elmélet sincs hogyan csinálhatták. Furcsa leletek vannak körbe mindenfelé a földön amik ürhajósokra hasonló kinézetű ember szerű festmények szobrok. Olyan szerkezetek festményei szobrai amik abban az időben egyszerűen nem létezhettek. Elég furcsa.


Mindenesetre tudjuk hogy Elvis nem halt meg csak haza ment :)

2022. jún. 28. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
47%

Többféle idegen faj többféle szándékkal jön.


A rosszak a hatalom és a szolgaság, a jók az emberiség védelmében tevékenykednek.

2022. jún. 28. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 A kérdező kommentje:

Érdekes, a kanadai védelmi miniszter, aki itt már előkerült, azt is mondta, hogy az amerikaiak együtt dolgoznak egy Magas Fehéreknek nevezett csoporttal.

Nem tudni mi az igazság, illetve, hogy az elmúlt évek UFO felvételei is pusztán félrevezetésként szolgálnak-e vagy már kezdődik a szoktatás az idegenek létezésének gondolatához.

2022. jún. 28. 17:27
 9/26 anonim ***** válasza:
11%

8: Igen, régóta együttműködés van - technikai előnyért cserébe elvihetnek embereket a genetikai programjukhoz stb.


Az idegenekhez szoktatás meg azért lett gyakoribb, mivel állítólag készülnek egy megrendezett idegen invázióra, mivel a c-vid biznisz nem ijesztette meg eléggé az emberiséget és nem tudtak totális diktatúrát bevezetni.

2022. jún. 28. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim válasza:
63%
Nem léteznek ufók, azokat a repülő csészealjakat emberek alkották régen.
2022. jún. 28. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!