Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Szívműtött tériszonyos lányt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szívműtött tériszonyos lányt eljegyezni tandemugrással?

Figyelt kérdés

Én 40 éves férfi vagyok, ő még csak 23, egy éve ismertük meg egymást és heteken belül, hozzám is költözött.

Kisebb összezördülések voltak az elején, amíg összecsiszolódtunk, de azóta én is változtam, másképp gondolkodok, fogok fel dolgokat, és tolerálok is én is és ő is, úgyhogy mostmár minden alakulgat szépen.

Mindketten hálátlan kapcsolatot hagytunk magunk mögött amikor megismerkedtünk, az enyém több mint tízéves volt mondhatni szeretőpótlék státuszban (a végén egy harmadiknak szült gyereket a "nő"), őt meg állandóan megalázta az exe aki az első volt neki (5 év), és nem igazán becsülte.

Elég gyakran kapom meg mostanában, az eljegyzés dolgot, meg az utalásokat célozgatásokat tőle, nem igazán értem hova ez a nagy siettség részéről egy év után, de a családjában elég korán haltak a nő tagok (50 év alatt), és neki is gyerekkori szívkamrai korrekciós műtétje volt.


Lenne ez a lehetőség ennél a rendezvényszervező cégnél..

A pénz része most nem számít, de szerintetek ezzel megbizonyosodhatnék arról, hogy biztosan ezt akarja, és nem csak a "család, meg az ismerősök" által kialakult berögződés miatt?


A nővére 3 gyerek után 33 évesen elválna a beteg férjtől, csak nincs hová mennie, emiatt (is) gyanakszom kicsit.

Nyagyszülői háttér gyakorlatilag nincs, nagymama nem él, anyuka sem, apuka "kicsapongó" életmódú.


Ti mit gondoltok?


40F



2020. febr. 2. 18:43
1 2 3 4 5
 1/50 anonim ***** válasza:
100%
Fú de szemét vagy :"D
2020. febr. 2. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/50 anonim ***** válasza:
100%
Uuu.. inkább ne!
2020. febr. 2. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/50 anonim ***** válasza:
100%
Eljegyezni akarod vagy kinyírni? Az eljegyzés is eléggé szívdobogtató lehet neki... Szerintem inkább hagyományos vagy más, nem ilyen jellegű extremítással
2020. febr. 2. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/50 anonim ***** válasza:
100%

Először is nem igazán illetek össze, nem hinném, hogy sokáig fog tartani ez a házasság.

AMúgy meg akkora tahó nem lehetsz, hogy ezt komolyan gondolod. Mármint a tandem ugrást.

2020. febr. 2. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/50 A kérdező kommentje:

# 3


Én leginkáb megbizonyosodni szeretnék arról, hogy tényleg ezt szeretné e, mert számomra nincs külömbség, hogy most eljegyeztem -e vagy a feleségem -e vagy sem, hiszen együtt élünk az én házamban, én tartom el, nem kérek tőle semmire pénzt, és úgy gazdálkodik a jövedelmével ahogy akar, ahogyan én is.

Plusz még egy képzést is kifizettem neki, hogy jobb munkája lehessen, és mondtam hogy a jogsizásban is támogatom, csak már nem fogadja el, én meg nem erőszakoskodok...

Azt is elmagyaráztam már neki, ha lesz is házasság akkor is kizárólag vagyonjogival. Sokmindent nem tud és nem ért, fiatal még.

2020. febr. 2. 19:03
 6/50 anonim ***** válasza:
100%

Ha tériszonyos, ne vidd magas helyre, tartsd tiszteletben. Én nem vagyok tériszonyos, se szívbeteg, de a tandemugrásnál nekem is kisebb 'szívrohamom' volt az adrenalin miatt. Szóval ha nem akarod megölni, akkor ne vidd. A másik meg,hogy orvos tanácsát is ki szokták kérni az ilyen esetekben. Egyik ismerősömnek a magas vérnyomása miatt nem ajánlotta az orvosa.

Válassz valami hagyományosat inkább, pl nyaralás alatt.

Illetve még csak annyit hozzátennék, hogy én tengeribeteg vagyok, de egy exem ennek tudatában elvitt egy élő zongorás,vacsorás hajóútra, mert majd jajj de romantikus lesz. Hát nem kellett sok,hogy ne hányjak be az asztalra vacsora közben, egész este diszkomfort érzésem volt. Ennek ellenére még ő volt megsértődve,hogy nem élveztem, pedig minden más nő élvezett volna egy ilyen romantikus estét. Még nekem kellett szarul érezni magam, hogy mertem szólni,hogy mindjárt behányok,menjünk haza...

Ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy igen is tartsd tiszteletben a másik félelmét, mert ha ráerőlteted, pedig tudod hogy fél tőle, azzal csak ellenszenvet fogsz kiváltani.

2020. febr. 2. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/50 A kérdező kommentje:
Mondjuk ha ezt megtenné, akkor nemlenne több kétségem, hogy tényleg akarja is...
2020. febr. 2. 19:04
 8/50 A kérdező kommentje:
Egyébként még én sem ugrottam soha, nekem is első lenne a tandem...
2020. febr. 2. 19:05
 9/50 anonim ***** válasza:
96%
Tiéd a nap kérdése, grat...
2020. febr. 2. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/50 A kérdező kommentje:

# 6/

Van orvosi vizsgálat az ugrás előtt, a lánykérés csak a meglepetés része.

2020. febr. 2. 19:13
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!