Van olyan itt aki nőként gondolt arra hogy mi lenne ha elhagyná a családját ott hagyna mindent és lelépne? Nem másik személy miatt hanem unalom, fáradság vagy elege lett?

Szerintem aki kicsi gyerek(ek)kel van otthon, néha eljátszik a gondolattal. Én legalábbis nem szégyellem bevallani, vannak pillanatok, amikor szívem szerint lelépnék és hagynék mindent a pi***ba, oldja meg aki és ahogy akarja. :D

De aztán lenyugszom és megy tovább az élet, a valóságban soha nem hagynám el a gyerekeimet, és ha komoly okot nem ad rá, a férjemet sem.

Pont a napokban gondoltam rá, hogy hogy kellene egy ilyen kérdést kiirni úgy, hogy utána ne szedjenek szét.

Valaki tudna e tanácsot adni, vagy volt e már ilyen helyzetben.

Nekünk is 3 gyerek van , konkrétan már nem kicsik, két kamasz és egy kis iskolás.

Néha nekem is átfut az agyamon, hogy milyen lenne egy kicsit egyedül...

Nekem 1 éves lesz a fiam és borzasztóan hiányzik a régi életem

A meló, barátok, a bulik, amikor egyedül éltem

Sokszor játszom a gondolattal milyen lenne most az életem ha nem lenne párom és gyerekem

Mert őszintén imádtam a szingli, bulis életem

Én azért viselem nehezen mert egy idegen helyen élünk

Nem ismerek senkit. Alapból sincs társaságom

Párom partner lenne abban,hogy menjek egyedül szórakozni stb, akár egy teljes hétvégére is

De nincs kivel

Szerintem nem lehet mit tenni

Álmodozunk, nosztalgiázunk és ennyi. Az élet meg megy tovább 🤣 nyilván én sem adnám már semmi pénzért a párom és a gyerekem. Mert azt is imádom ahogy most vagyunk.

Ha nagyobb lesz a gyerek 5-6 éves. Mikor már jobban elvan majd nagyszülőkkel stb , onnantól Szerintem sokkal könnyebb lesz az elet. Sokkal több szabadidővel. Úgyhogy kivárok

Én a #3-as hoz hasonló helyzetben vagyok csak nekem a munkám meg az extrém sportok hiányoznak nagyon. Nálam az a baj, hogy senki nincs, akire rá lehetne bízni a gyereket néhány órára, pedig van egy csomó rokon, de mindenki csak átjön nézegetni, a gyerekfelvigyázással járó felelősséget senki nem akarja. Plusz olyan helyen lakom, ahol lenézik a bölcsit, dadust, stb. Most napi 23 órában vagyok a gyerekkel egy közel sem ideális helyzetben, nehezen bírom.

Épp a minap fordult meg a fejemben, hogy össze lehetne pakolni a bőröndöt, csak minek? A gyereket nem bírnám itt hagyni, a férjemet is szeretem, nem rossz apa, csak sokat dolgozik - amikor nem a munkáján, akkor azon, hogy kihozzon minket ebből a helyzetből (anyósnál lakunk, építjük a házat, aminek addigra már rég készen kellett volna lennie, mire a gyerek megszületett). Nem látom megoldásnak azt hogy most itthagyjak mindent.

Illetve én is azt látom, amit a #3, hogy minél idősebb a gyerek, annál jobban elvan, eljátszik magában, annál inkább van időm magamra. Előbb-utóbb megoldódik ez a helyzet és akkor sokkal jobb helyzetben leszek, mintha most itthagynék csapot-papot.