Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Lehet ennek rossz vége?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lehet ennek rossz vége?

Figyelt kérdés

8 éve vagyunk együtt a férjemmel. Tényleg jóban rosszban. Babát szerettünk volna 5 évvel ezelőtt, de nem jött össze, kiderült meddő vagyok. Közel 4 év próbálkozás után (lombik) megfogant a kislányunk, aki 4 hete meg is született. Nagyon közel hozott minket az egész út, míg idáig eljutottunk, és a gyerek is. Viszont már a terhesség alatt ,mivel veszélyeztetett terhes voltam, megszűntem feleség lenni. Nem lehettünk szexuálisan együtt amit teljesen jól tolerált a férjem, nyilván megértett, tudta miért van és hogy nem az van, hogy én ne akarnék, csak hát nem lehet. Próbáltam örömet szerezni neki más módon , hogy legalább neki jó legyen. Aztán lassan ezek is egyre ritkábbak lettek, mert iszonyú fáradt voltam szinte az egész terhesség alatt. Most hogy a baba megszületett és nem alszunk éjjel semmit, feszültebbek vagyunk és türelmetlenebbek egymással, pedig tudjuk, hogy az egészről senki nem tehet, ez egy ilyen időszak. Sokszor én is indokolatlanul felcsattanok, amit nem kellene.igyekszem uralkodni magamon, de nehéz és sokszor nem megy. A szex még nyilván a 6.hetig és utána ki tudja meddig nem játszik. Bár erőm sem lenne a napi 2 óra alvasok mellett hozzá.

Félek, hogy a babával ez az első időszak tönkre fogja tenni a házasságunkat, pedig az álmunk vált valóra mikor a baba megszületett. Mégis olyan más minden és idő sincs beszélni róla, mert amikor van egy kis időnk alszunk, hogy bírjuk az éjjelt.

Volt olyan akinek a gyerek után ment tönkre a házassága?



febr. 25. 10:09
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
Amúgy a férjem végtelen türelmes, kedves ember, engem is elvisel mikor idegbajos vagyok, szóval nagyon hálás vagyok neki,mert tudom, hogy sokszor velem nem könnyű.
febr. 25. 10:24
 2/12 anonim ***** válasza:
69%
A házasság, gyerek vállalás sem garancia az örökkére. Igen, lehet rossz vége is. Függ attól, hogy mennyire lesz türelmes a jövőben és mikor veszi át a farka az uralmat az agya felett. Ez nem számítható ki előre mindig mindenkinél.
febr. 25. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
93%

Csak kettőtökön múlik. A baba gondozása közben is tudtok beszélgetni, ami nagyon fontos. A kommunikáció mindennek az alapja.

Hármasban is próbáljatok minőségi időt tölteni, hisz az "egy család vagyunk" érzés így erősödik. Egy újszülött mellett ez leginkább a babakocsis közös sétákat jelenti egyelőre. Ha elalszik, le tudtok ülni, isztok egy kávét, esztek egy fagyit. Ebből is lehet minőségi idő.

Van hordozókendőd vagy hasonló? Érdemes beszerezni, de sok hordozóklubban nagyon olcsón tudsz bérelni, és ami a legfontosabb, meg is tanítják a helyes használatát. Picivel óriási szabadságot ad: tudtok menni kirándulni, várost nézni, kiállításta, stb. Semmivel se zavaróbb, mint illatos, cuki kis hátizsák, mert a legtöbb baba üzembiztosan alszik hordozás közben. Sokkal egyszerűbb, mint ovis korú gyerekkel, aki mindenre kíváncsi és megfogja, megnyalja, felmászik, stb.

Nem szabad teljesen bezárkózni, senkinek se lesz jó. A szülés utáni depresszióra is nagyobb úgy az esély.


Apropó: ezeket a hangulatingadozásokat, síróshangulatot pont mostanában fogod tapasztalni a hormonváltozás miatt. Ha nem múlik el pár hét alatt, netán rosszabb lesz, akkor mindenképpen gondoljatok szülés utáni depresszióra! Segítség nélkül nagyon nehéz kijönni!


Arra gondoljatok, hogy ez most egy átmeneti időszak. Pár hét, és átalussza az estét. (Lesz más nehézség...). Egy év, és egy totyogós rendezi át a lakást, két év és beszélni kezd, három, és feleselni is fog. 😊 Tíz év, és ki se tudod szedni a szobájából, aztán meg örültök, ha enni hazakerült.


Csak azért nem fog tónkremenni, mert most pár hónapig nem alszotok.

Viszont mindkettőtöknek tenni is kell.

Te például ne csattanj fel mindenen, és nyugodt perceitekben köszönd meg a férjednek, hogy ennyire türelmes, és hogy ne haragudjon, ha a hormonok miatt most hisztisebb vagy, nem akarod szándékosan megbántani.

A szexet meg még korai erőltetni, de az intimitást hozzátok vissza, szép fokozatosan. Például egy kis masszázs jól fog esni mindkettőtöknek. Kis apróságok, ölelések, csókok, összebújások, stb.

febr. 25. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Hármas. Együtt visszük sétálni a babát. Van hordozó kendőm is, majd bevetem akkor azt is. Szoktunk azért beszelgetni nyilván csak arra sincs sok idő. Az első hét volt nekem a mindenen is bőgök időszak, aztán erőt vettem magamon és elmúlt. Amúgy igen, sokszor köszönöm neki, hogy ennyit foglalkozik munka mellett is a kisbabaval, de hát ugye van már ez a tipikus apja lánya szerelem, szóval odavan a kislányért. Hála isten nagyon sokat segít itthon, főz, most, ami nekem most sajnos nem annyira megy a császáros sebem és a baba miatt. Erőn felül teljesít tényleg és ezért hálás vagyok neki. Amiket leírtal, mindent szoktam tenni, megköszönni, bocsánatot kérni ha bunkó voltam, stb. Talán ez a nehéz időszak is könnyen lesz majd. Meg hát boldogok vagyunk hogy itt a baba, csak a fáradtság ami nehéz.

Első válaszoló, nem lépne félre a férjem, soha nem is tette, ha hiszed ha nem, vannak még olyan férfiak akiknek munka után nem a kocsma az első hely, hanem a család ahová rohan haza. Szerencsére ebből a szempontból is szerencsés vagyok🙏!

febr. 25. 11:52
 5/12 A kérdező kommentje:
Ja 3-as, nagyon szépen köszönöm 🙂!
febr. 25. 11:53
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

#4

Ebben az esetben lehet, hogy teljesen feleslegesen aggódsz.

Az a fontos, hogy kimutasd, hogy mennyire fontos neked, hogy szereted, és férfiként is ő a nagy Ő. Mondjuk egy üzenet napközben vagy a pénztárcájába (zsebébe, uzsonnás dobozba, stb.) csempészel egy kis szerelmeslevet, ahol biztosan megtalálja napközben. Mondjuk te ismered, hogy neki ezek mennyire jönnek be.

Az intimitást viszont csempészd vissza szép fokozatosan! Érintések, simigatások, kicsit megmarkolászni itt-ott, célozni rá, hogy mennyire várod, hogy végre lehessen... Kicsit úgy, mint egy friss kapcsolatban, ahol fokozatosan juttok el a pettingig és a szexig.

Arra is készülni kell, hogy lehet, hogy az első pár szex olyan lesz, mint a szüzesség elvesztése. Kicsit kellemetlen, esetleg eleinte fáj is. Síkosítóval meg jó sok humorral meg lehet oldani a helyzetet.


Írtad, hogy megszűntél feleség lenni. Ezt viszont ne így fogd fel! Nem jó, ha éles határokat húzol, és vagy csak egyik vagy csak másik. Vagy a kislányoddal vagy, vagy a férjeddel. Ebbe bele lehet szakadni. Mi nők tudunk egyszerre lenni minden! Csak most a csapból is ez folyik, hogy válaszd szét, utána meg jön kiégés, mert minden területen a maximumot akarjuk.

Konkrétan ilyenekre gondolok, hogy a baba etetése végtelenségig tart. De ez az idő pont jó arra, hogy megbeszéljétek, mi volt a munkahelyén. Főzés közben is lehet a férjedre egy kicsit csábosan nézni, meg kevergetés közben kicsit táncolni, hagy élvezze a műsort.


A végére egy jótanács: nem kell mindenhol a 100%. Az első 3 év a picivel nem arról szól, hogy csillivilli a lakás, minden nap négyfogásos vacsora van, és minden este hétfátyoltáncot lejtesz apunak. Hanem a babáról! Gyed-Gyerek gondozási díj, még az állam is azért fizet, hogy vele foglalkozz. Elég nehéz ez egymagában, és lehetetlen tökéletesen csinálni. De neked most nem az a dolgod, hogy házvezetőnő legyél. Ezt a részt kicsit el kell engedni, és a fontossági sorrendet felállítani. Baba, férj, te, és minden más utána. Ha van egy fél órád, akkor pihenj, a mosogatás meg nem megy el. Vagy bújjatok össze, vagy üljetek le nyugodtan reggelizni, vagy, vagy, vagy. Ne aggódj, gyorsan belejössz abba is, hogy átszervezd a házimunkát. 😜 De arra senki se fog emlékezni, hogy ki volt-e vasalva a póló, csak arra, amikor a pici először elindult.

febr. 25. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
33%

A gyermek soha, de soha nem tehet róla, hogy a két fél között tönkremegy a kapcsolat. Azelőtt is voltak gondok csak nem vették észre, besöpörték a szőnyeg alá. A terhesség okozta hormonváltozás, depresszió, vagy az apa bennléte szülésnél már inkább lehet a hunyó, de ezeken is túl lehet lépni nyugodtan. A szexet szerintem se erőltessétek, inkább igen több minőségi idő segíthet.

Sok pár örül, hogy együtt lehet hetente egyszer és vágynak rá. Lerendezik egykettőre, vagy folytatják ha közben felkelt a pici. A vágy egymás iránt, a várakozás lehet nagyon jó szérum. Nem kell ahhoz mindig gyertyafényes vacsora, vagy hosszú előjáték. Titeket azt választhat szét ha te elkezded szégyellni a tested, nincs időd lefogyni, vagy ezek után önző lesz az ágyban és aztán ágyon kívül is. Persze az sem túl jó, hogy ideges vagy, olykor érthető, de ne csinálj belőle szokást mert elhidegül tőled.

Szerintem segít ha megpróbáljatok "felesben" elvégezni a feladatokat. Tekintettel vagytok egymásra és a gondokat őszintén megbeszélitek.

Ha magadban tartod csak te micsoda zavar, bánt az jóra nem fog vezetni úgyhogy az őszinteség nagyon fontos.

Sok szeretettel kívánok és egészséget! (:

febr. 25. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Szerencsét* 😃
febr. 25. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Azért írtam egyébként, hogy ne csinálj szokást abból, hogy leoltod mert könnyen ott lehet kikötni. Igen fáradt vagy, de ő is az. Nehogy az legyen, hogy elkezd zavarni, hogy egyedül vagy a kicsivel ő meg csak dolgozik, vagy nincs időd, kedved kimozdulni egyedül nélkülük. Mert ha odajutsz vissza fog vágni, lehet úgy, hogy nem segít neked, nem kel fel a kicsihez pl. hétvégente legalább egy napot és akkor már annyi az egésznek.

Nehéz életszakasz, de vannak olyan párok, hogy 4 gyermeket nevelnek és jól megvannak tehát nem lehetetlen végig haladni rajta.

Segítsen amikor tud neked.

Ne rontsd el lecseszésekkel se aggodalommal. Ugyanolyan mint volt minden "csak" ott a picinkó. Ő az első és aztán ti ketten.

De akkor is ti ugyanolyanok vagytok mint voltatok. Ha eddig működőképes volt az a kapcsolat nem a gyermek tenné tönkre. Felejtsd el az ilyesmi gondolatokat. Inkább légy anya és feleség nemcsak a hálószobában. Ha ő téged szeret nem az számít neki a legtöbbet amúgyse.

febr. 25. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen!
febr. 25. 13:56
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!