Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Hozzámenni még egyszer? Miért...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hozzámenni még egyszer? Miért vagyok bizonytalan?

Figyelt kérdés

13 éves voltam, Ő pedig 16, mikor összejöttünk.

Az érettségim után hozzáköltöztem külföldre, majd 2 év után megkérte a kezemet.

Álomesküvőnk volt, több száz vendéggel, gyönyörű ruhákkal, fényűzéssel.

De 4 évig tartott a boldogság, majd elváltunk. Szörnyű volt az elején, mert teljesen eltűnt az életemből, annyit tudtam, hogy egy másik kontinensre költözött és vígan éli az életét.

Viszont tavaly ősz óta újra találkozgattunk. És pár hónapja hozzám költözött (a régi lakást kiadtam), majd felvetette, hogy vegyünk egy közös házat, az új kezdet miatt. De mondtam, hogy én így nem akarok közös ingatlant, hogy nincs semmi biztosítékom arra, hogy nem gondol egyet megint és tűnik el a világ végére. És akkor mondtam, hogy egy gyűrű segítené a döntésemet, de nem gondoltam, hogy szombat reggel, mikor hazaérek a futásból, az egyik legjobb lánykérős ötlettel áll elő (az első Párizsban volt).

Akkor úgy éreztem, hogy ez a legjobb, ami történhet velem, de most, hogy eltelt egy hét, elkezdtem azon gondolkozni, hogy nem hiba-e kétszer ugyanahhoz az emberhez hozzámenni. Mert közben szeretem, és szeretnék vele lenni...


2015. máj. 31. 14:33
 1/3 anonim ***** válasza:
Úgyan úgy mit előtte nem érdekelte a házasági papír,miből gondolod hogy ez valmi bisztosíték hogy újra nem hagy el.Nem a papir köt össze,közösen tervezet jövő és önzetlenség.
2015. máj. 31. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Nem hiba, sőt a legjobb ami történhet veled:) Sok boldogságot, és reméljük tanultál a hibáidból:)
2015. máj. 31. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Nem igazán tiszta, mit nyújtana számodra a új kapcsolat a gyűrűn kívül, és miben változott meg úgy a személyisége, ami miatt már működne a házasság, ami korában a tündérmeseszerű körülmények ellenére is tönkrement. Miért vagy bizonytalan? Talán mert te is úgy érzed, nem bízhatsz meg abban az emberben. Ismer téged annyira, hogy a céljai elérése érdekében pontosan azt nyújtsa, amit elvársz, te is ismered annyira, hogy tudd, hogyan szokott végződni. Őszintén, az exed nem tűnik egy felelős, megfontolt, megbízható embernek, inkább a pillanatnyi érzelmei vezérelik, ami gyorsan változhat. Az eszeddel valószínűleg pontosan látod a hibáit, de szereted, úgyhogy próbálod a szőnyeg alá söpörni minden tapasztalatodat vele kapcsolatban.
2015. máj. 31. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!