Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Ha gyereket terveznétek,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha gyereket terveznétek, megbocsátanátok a megcsalást?

Figyelt kérdés

A párommal 5. éve vagyunk együtt, 2022-ben kezdtünk volna próbálkozni a babával, most ősszel kezdtünk telkeket nézni, ahol építkeznénk. Ő tegnap úgy érezte, hogy be kell vallania, hogy amíg én tavaly 3 hónapig szakmai gyakorlaton voltam külföldön, megcsalt a volt legjobb barátnőmmel.


Azt tudni kell, hogy a kapcsolatunk elején nekem ez a legnagyobb félelmem volt. Mert ő sosem volt a kötöttségek híve, minden párkapcsolatából pár hónap után menekült és mi is így kezdtük még anno, hogy nagyon sokáig a szeretője voltam csak és egy másik élethelyzetben kellett találkozzunk ahhoz, hogy megpróbáljuk egy párként is ezt. Viszonylag hamar hozzá is költöztem és tényleg működött a kapcsolatunk, de tettünk is érte mind a ketten.

Amikor jött ez a lehetőség, vacilláltam, hogy menjek-e, mert nem a szomszédba indultam és nem tudtunk volna 2-3 hetente egymáshoz utazni. De ő bátorított, hogy igenis menjek és csináljam, kibírjuk és ettől csak erősebb lesz majd a kapcsolatunk. Hát, én tényleg így éreztem, de mint megtudtam, ő nagyon jól eltöltötte itthon az időt. Ami a legjobban fáj, hogy nem egy részeg csók volt, hanem ők tudatosan találkozgattak hónapokon át, még azután is, hogy hazajöttem.

A volt legjobb barátnőmről meg azt kell tudni, hogy pelenkás korunk óta ismerjük egymást, oviban, általános és középiskolában legjobb barátnők voltunk, de mikor egyetemre kerültünk, nem bírta elfogadni, hogy már nem tudok 0-24 ráérni és hogy nem körülötte forog az életem. Sok idő telt el, mire rájöttem, hogy ő mennyire gonosz és számító tud lenni, ha valami nem úgy megy, ahogy tervezi. Vagyis ezt tudtam, de nem gondoltam, hogy velem is képes úgy viselkedni... Mégis megtette, fél éven át próbáltam jobb belátásra bírni, békíteni, de az aljasabbnál aljasabb húzásai után feladtam és elengedtem a barátságunkat. Ennek már 4 éve, nem is nagyon hallottam felőle. Azt tudtam közös barátnők révén, hogy nagyon utál és hogy szerintük borzasztóan irigy rám (ők mondták ezt). Régen is ilyen volt, hogyha valakivel baja volt, akkor oda szúrt, ahol az illetőnek a legjobban fájt. Ezt a szokását megtartotta, úgy látszik.

Nem tartom véletlennek, hogy ő pont akkor, pont ott volt, ahol a párom (egy szórakozóhelyen találkoztak). Vagyis ez lehet véletlen, de hogy leszólította, az biztosan nem az volt. Nem sokkal azután, hogy én elköltöztem hónapokra...

Szörnyen becsapottnak érzem magam. Ráadásul mint írtam, ez heteken, hónapokon át ment. Úgy érzem, mintha valaki kiszakította volna izomból a gyomromat.


Viszont itt vannak a mögöttünk lévő évek, hogy közösen terveztük az életünket. Én a húszas éveim közepén vagyok, ő a 40-et tapossa. Szóval én nem vagyok elkésve semmivel, de azért mégis... Nagyon fáj ez az egész. Nem tudom, mit csináljak. Úgy érzem, hogy az a bizalom, ami felépült közöttünk az évek alatt, az most eltűnt. Főleg mert nyáron láttam, hogy a volt legjobb barátnőm rendre szívecskézi a képeket, amiket a párom feltett Facebookra és mikor rákérdeztem nála csak úgy, hogy miért csinálja vajon, miért érzi, hogy ilyen jóban vannak, csak megvonta a vállát, hogy ő nem tudja, lehet mindenki képeivel ezt csinálja, ő dolga. Akkor nem is kerestem ebben semmi mögöttes tartalmat.


Próbáltam röviden összefoglalni, így ti a helyemben mit tennétek? Borítsak mindent és kezdjem elölről az életem egyedül?



2020. okt. 24. 18:28
1 2 3 4
 1/36 anonim ***** válasza:
93%
Roviden es tomoren: Nem. Sot, igy meg plane nem.
2020. okt. 24. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/36 anonim ***** válasza:
95%

Ha en lehetnek ujra 25... ennyibol sejtheted a valaszomat.


Vedd elo a jobbik eszed es donts.

2020. okt. 24. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/36 anonim ***** válasza:
95%

Semmiképp nem terveznék vele...

Főleg nem gyerekeket..

2020. okt. 24. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/36 anonim ***** válasza:
95%
Ennek annyi.
2020. okt. 24. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 anonim ***** válasza:
91%
Tilos gyerektol remelni a javulast.
2020. okt. 24. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/36 anonim ***** válasza:
88%

Egy 40-es pasi nem fog megváltozni. Ha eddig nem érezte, hogy el kellene köteleződnie, hidd el, ezután sem lesz szempont neki a kakis pelus.

Akárhogy döntesz, ide ne gyere 2 év múlva, hogy csal a hapsid, felvettétek a CSOK-ot, úton van a második babóka, miközben buliról bulira, nőről nőre jár ez a jóember. Csak mert kutyából nem lesz szalonna.

2020. okt. 24. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 anonim ***** válasza:
95%

Ha három hónapot nem bírt ki, hogy ne ösztönei irányítsák, mi a garancia arra hogy gyerektervezés esetén ha terhesen neked nem lesz kedved az együttlétekhez (vagy csökkent mértékben) és terhesség után se egy ideig, szóval hogy akkor majd ezt ő "ki fogja bírni"? :-(

Férfiként írok, akit nem az ösztönei irányítanak.

2020. okt. 24. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/36 anonim ***** válasza:
87%

Szóóóval... Te eleve szeretőd voltál és a legjobb barátnőd dugott a pasiddal.

Ne, légyszi ne csinálj gyereket. A kapcsolatépítésed pocsék, a barátod is teljesen félreismerted. Szerinted, a gyereknevelés nem lesz bonyolultabb?

2020. okt. 24. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 A kérdező kommentje:
Évekkel ezelőtt kezdtük szeretőként, igen. Nem vagyok erre büszke, abba is hagytuk. Utána pedig később újra összehozott minket az élet, amikor már ő is független volt.
2020. okt. 24. 20:17
 10/36 anonim ***** válasza:
97%
Jaa értem, szóval nem is egy nőt csalt meg, egyébként mit mondott, mivel indokolta a megcsalást a három havi távollét miatt, minek hatására vallotta be?
2020. okt. 24. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!