Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mit tehetnék, mi lenne a jó...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetnék, mi lenne a jó döntés?

Figyelt kérdés
Szakítottunk a párommal immáron sokadjára. Átgondoltam a dolgokat és úgy gondolom, hogy szeretem őt. Nélküle nem jó semmi sem.. Nem értékeltük egymást és én is sokszor nem jól bántam vele. Megegyeztünk a szakításban. De mégis valami azt súgja nem feltétlen így kellene lennie. A szülei nagyon befolyásolták, engem nem szerettek és ki akartak a 4 év alatt folyton túrni a fiúktól. Nagyjából 3 hónap után ismertem meg a családját. Előtte be sem mutatott nekik. Persze azért mert tudta, hogy nekik nehéz megfelelni. Később ebből veszekedések lettek. Nem védett meg, nem állt ki mellettem. Telt az idő, aztán már a komplett családja utálni kezdett. Nagymama, nagypapa, nagynéni stb. Mindig ment hozzájuk panaszkodni ha veszekedtünk. Azok is megutáltak emiatt akik kedveltek. Mintha minden ellenünk fordult volna. Nagyon sokat küzdöttem érte. Ahogy ő is küzdött azért, hogy visszatérjen a bizalmam, a régi hozzáállásom a dologhoz. Ugyanis a sok támadás miatt és amiatt, hogy úgy éreztem fontosabbak a szülei elvárásai mint, a kapcsolatunk, bezárkóztam érzelmileg, hogy ne fájjon annyira nekem ez a dolog. A vége felé én nem akartam már úgy az egészet. Sosem éreztem azt, hogy vagyok olyan fontos neki mint a szülei, vagy akár a távolabbi rokonai. Szeretem és hiányzik, és visszaakarom kapni a kapcsolatomat, de abban az állapotban mint, mikor az elején jártunk és nem szólt még bele a családja. Küzdök magammal folyamatosan. Úgy látszik, hogy elfogadná ha soha többet nem lenne köztünk semmi. Futni nem akarok, de gondolkoztam azon, hogy elmondom neki ezeket. Mit tegyek? Hagyjam békén, vagy próbáljak meg beszélni vele?

2022. okt. 29. 18:11
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Hadd békén, ha újra kezditek ugyanazok a problémák merülnek fel, mint amit leirtal, akkor meg mi értelme?
2022. okt. 29. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Ez csak a kezdeti elszakadás miatt van. Olvass utána a se veled se nélküled kapcsolatoknak!

Semmi értelme ennek, amit csinaltok.

2022. okt. 29. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
80%

Hagyd békén! Azt gondolom 2. esélyt még lehet adni, de többet eddig sem kellett volna. Attól, hogy a 8. szakítás után is újra próbálkoztok, nem fog változni semmi, és azt sem hiszem, hogy a szülei, rokonai hibája, hogy idáig eljutottatok. Mit kedveljenek benned, ha folyton azt hallgatták 4 évig, hogy mi nem jó veled, és éppen min veszekedtek, miért szakítottatok?

Tulajdonképpen eddig is igazuk volt, ami nem megy azt nem szabad erőltetni, ideje neked is belátni!

2022. okt. 29. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Utolsó. Nem azt írtam, hogy kizárólag az ő hibájuk. De vastagon benne voltak.
2022. okt. 29. 18:43
 5/10 A kérdező kommentje:
Ettől független köszönöm szépen a válaszokat!
2022. okt. 29. 18:43
 6/10 anonim ***** válasza:
24%

A hármas válaszoló tipikus áldozathibáztató seggfej. Gondolom sose volt olyan kapcsolata ahol a család miatt nyomorult volt a párkapcsolata. Kívánom sose legyen rossza anyósa-apósa. Ennyit erről.

Szerintem gondolkozz még ezen egy kicsit! Ha nagyon akarod akkor írd meg neki, hogy mennyit jelentett neked, meg úgy az érzéseidet. Bizonyára itt mindkettőtöknek nagyon meg kellene változni, hogy működjön a dolog. Az, hogy visszataláltatok egymáshoz azt jelenti, hogy a szeretet megvolt. Hagyd ülepedni a dolgot aztán mikor tiszta lesz a fejed úgy is átlátod a dolgokat.

2022. okt. 29. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Utolsó ne már...

". Nem védett meg, nem állt ki mellettem. Telt az idő, aztán már a komplett családja utálni kezdett. Nagymama, nagypapa, nagynéni stb. Mindig ment hozzájuk panaszkodni ha veszekedtünk. Azok is megutáltak emiatt akik kedveltek." = a exe szarba vette és ment lehordani a családjának, játszotta az áldozatot!


Kérdező ne hallgass rá, hulyesegeket beszél, nincs köztetek tisztelet nem hogy szeretet. Csak szenvednel továbbra is mint a kutya.

2022. okt. 29. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Figyelj, alapvetően ha az embernek párja lesz, ő lesz a legfontosabb, ő lesz az “új család”. Innentől melletted kellene kiállnia, nem pedig veled szemben a családjával. Hagyd ezt a srácot, sosem lesz olyan, amilyet te szeretnél.
2022. okt. 29. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Sajnos tényleg nem tisztelt semmire. Igazatok van, nem kellene írnom neki, meg megkeresni… Így ha jobban belemélyedek fájnak dolgok még mindig. Életem egyik legnehezebb időszaka ez a mostani. Ő volt az első komoly párom. :(
2022. okt. 29. 18:57
 10/10 anonim ***** válasza:
100%

Gondolom, hogy nehéz, de hidd el ha vissza mennél hozzá még rosszabb lenne.

Most magadra koncentrálj csak, találkozz barátokkal, csaladtagokkal és idővel ha úgy érzed ismerkedj más férfiakkal.

Ez egy jó tanulság, tapasztalat amiből okulhatsz, hogy máskor ugyan ilyen helyzetbe ne kerülj! Vedd fel így, minden okkal történik. :)

2022. okt. 29. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!