Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Hogyan kellene kezelni egy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kellene kezelni egy ilyen helyzetet ahol a nő nem akar semmi féle áldozatot hozni?

Figyelt kérdés

Az új munkahelyemen ismertem meg őt. Eleinte nagyon kedves volt, aztán fokozatosan pár hét alatt egyre undokabbá vált. Először még főzött is ezt azt aminek örültem. Aztán fokozatosan semmit nem csinált. Persze nem is vártam el hogy ilyeneket csináljon így megvoltam nélküle. Viszont hiába tettem meg érte mindent és segítettem neki mindenben.(legalábbis én maximálisan úgy érzem persze tévedhetek) mindenhová elvittem kocsival, pakoltam neki a cuccait az elhunyt édesanyja házából bármi intézni valója volt, boltban élelmiszert több 10 ezer forintért többször bevásároltam neki mert mindig panaszkodott hogy nehezen jön ki a pénzéből. Segítettem neki a fiát elhozni annak az apjától mert a srác össze balhézott az apjával és félt oda menni a gyerekért egyedül, akkor is úgy hivott hogy ő most megy én meg azonnal ugrottam félbe hagytam mindent hogy segítsek.


Kellett neki egy sz.gép mert nem volt neki abban is kisegítettem még 60 ezer forinttal hogy olyan minőségű legyen. Amikor valahol meleg ételt vettem magamnak többször is vittem nekik.


Aztán úgy adódott hogy meg kellett műteni a térdem emiatt nem tudok most járni és autót vezetni május 24 óta. Így persze nem tudtam menni hozzá. Ezért csak telefonon beszéltünk, akkor is többnyire az ő problémáiról és azoknak a megoldásáról. Aztán kicsit rosszul esett hogy nem is merül fel benne hogy esetleg meglátogasson így 3 napig nem kerestem, csak utána írtam neki hogy sikerült e elintéznie az egyik problémáját.


Aztán ő szemrehányást tett nekem hogy miért nem kerestem őt. Én meg nem kaptam szikrát hogy most ő ezt komolyan gondolja , akkor óvatosan megmondtam hogy hát izé..úgy éreztem nem kíváncsi rám ezért nem akartam erőltetni a dolgot. De szerinte elmondása alapján nem a kezemmel van a baj hanem a lábammal és attól még a kezemmel tudnom kellett volna kezelni a telefont, meg különben is én választottam hogy műtsék meg a térdem tehát én tehetek róla hogy most nem tudok mozogni.


Aztán beszéltem neki vagy fél órát arról hogy milyen elképzelésem van egy egészséges párkapcsolatról ahol nem mindig csak az egyik fél hoz áldozatokat hanem néha a másik is, és hogy ő ezt szerintem a leg minimálisabb módon sem teszi meg és legalább akkor a látszatra adhatna és nem neki kéne ezen megsértődnie mert ez teljességgel nevetséges amit művel.


Szerinte a férfi dolga az udvarlás és ha kell akkor hason csúszva menjen oda a nőhöz mert ez így illik..Szó szerint ezt mondta.


Úgy érzem hogy nagyon szemét módon átvert amikor ezzel a "hiányzol" szöveggel vissza édesgetett magához. De valamiért nehezen adok fel dolgokat és szeretnék valami szikrát lobbantani benne. Ami nem is feltétlen a szerelem hanem egyfajta erkölcsi magatartás és nyitottság mások felé nem mindig csak ez a napraforgó attitűd amikor valaki mindig jobban akar járni.


Azt tudom hogy fiatal korában érte nagy trauma mert akkor egy srác elvileg átverte őt és ez nagyon fájt neki. Azt tudom hogy soha nem élt együtt senkivel mert senkit nem viselt el és két gyereke van két apától.



Aztán volt egy nézet eltérésünk amikor állandóan bele kötött mindenbe mit hogyan csinálok, még abba is hogy amikor éjjel kimentem wc-re akkor hallotta hogy kattant a kilincs. Akkor éjjel eljöttem tőle mert eléggé felidegelt és méltánytalannak és igazságtalannak éreztem azt viselkedést amit tanúsított velem szemben.


Aztán írt nekem hogy hiányzom neki, akkor pár napig megint kedves tudott lenni.


2023. jún. 19. 00:05
1 2
 1/18 A kérdező kommentje:

Az utolsó bekezdés:


"Aztán volt egy nézet eltérésünk amikor állandóan bele kötött mindenbe mit hogyan csinálok, még abba is hogy amikor éjjel kimentem wc-re akkor hallotta hogy kattant a kilincs. Akkor éjjel eljöttem tőle mert eléggé felidegelt és méltánytalannak és igazságtalannak éreztem azt viselkedést amit tanúsított velem szemben."


Az első bekezdés utána van!

2023. jún. 19. 00:07
 2/18 anonim ***** válasza:
95%

Én ezt a nőt, a helyesben legalábbis elkerülném minden lehetséges módon. A leírtakból lejön, hogy tökéletesen alkalmatlan egy párkapcsolatra. Hason csúszni előtte, mi? Miért, mit tud felmutatni egy pinán kívül? Leginkább úgy tűnik, hogy semmit.

Nem, nem vagyok nőgyűlölő. Egy rendes nőt nagyon sokra becsülök! Főleg akire lehet a bajban számítani, nem egyoldalú vele a kapcsolat és beletesz annyit a kapcsolatba, mint a férfi.

2023. jún. 19. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
95%

Ez a nő kihasznál téged. Jobban jársz, ha szakítasz vele.


N

2023. jún. 19. 00:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
96%

Te ebben a számító, primitív parazitában nem fogsz semmiféle empátiát, erkölcsiséget fellobbantani. Senkinek a jellemét nem lehet megváltoztatni.


Te túlmentél figyelmességben minden határon, rád számíthatott az észszerűn felül is.

Áldoztad rá az idődet, energiádat, pénzedet, érzelmeidet.


Ő az első alkalommal, mikor neked lenne szükséged rá, cserben hagy, érzéketlenül követelőzik, pofátlan.


Azonnal szakítanék, lehetőleg kilépnék, hogy többet ne is lássam.


Nincs olyan, hogy megváltoztatod a jellemét. Az érzéketlenség, önzés, gátlástalanság is egyfajta fogyatékosság.


De az is az, ha nem veszed észre, hogy csicskáztat téged, és továbbra is ragaszkodsz hozzá.

2023. jún. 19. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

Én nem várom el hogy ugyan annyit adjon vissza csak legalább valamit.


Mint amikor az ember dobálja bele ugye az érméket a fél karú rablóba (játékgép) még ott sem működik az hogy minden egyes alkalommal nincsen semmi amit vissza köpne pár forintot a gép, így még a leg nagyobb függő is megunná hogy semmit nem kap vissza. Természetesen itt nem anyagi dolgokra gondolok , hanem figyelemre.

2023. jún. 19. 00:25
 6/18 A kérdező kommentje:
Amit elvárnék tőle hogy legyen egyenes és mondja meg hogy "igen bmeg azért nem megyek oda hozzád mert annyira nem vagy nekem fontos hogy ezt a kényelmetlenséget bevállaljam" ehelyett mindig a körülményekre keni és nem ad egyenes adekvát választ. Akkor mindig csak hümmög. Az sincsen meg benne hogy látja a másik (én) hogy meztelen a király és elszégyellné magát. Hanem ezt is felemelt fejjel teszi és magyarázza a szerintem lehetetlen és nevetséges dolgokat amikről fogalma sincsen hogy normá esetben egészséges lelkületű embereknél ezek a dolgok hogyan alakulnak.
2023. jún. 19. 00:31
 7/18 anonim ***** válasza:
83%

És ha ezt mind átlátod kérdező, akkor mi a kérdés? Ő érzelmileg fogyatékos, ez egyértelmű. Az is, hogy nálad ennél magasabban van a mérce. Ezzel sincs gond, én is így gondolom.

Akkor miért vergődsz rajta? Nálam ez önmagában olyan kiábrándító erejű lenne, hogy a telefonszámát is tiltanám.

2023. jún. 19. 00:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 A kérdező kommentje:

Azért mert olyan a természetem hogy képtelen vagyok valamit feladni.

Úgy érzem segíteni kell neki mert a "gonosz" hatalmába kerítette. Egyszerűen nehezemre esik elhinni hogy ilyen érzelmi sérült legyen valaki, és ne lehetne valami képpen nála egy katarzis élmény előidézni hogy egyszercsak valami fény gyúljon a fejében hogy


"Azt mennyire gáz hogy így működöm, nem akarok ilyen lenni"


Ő nem tudja de én tudom hogy önmagában attól nem lesz boldog ha mindig az érdekeit nézi, mert elfelejti hogy szeretetet csak úgy kaphat ha ő is ad. És ez nem merül ki annyiban hogy elmondja:


"Most mi van ha nem érdekelnél akkor nem beszélnék veled.."

2023. jún. 19. 00:44
 9/18 anonim ***** válasza:
76%

Most visszaigazolást keresel arra, hogy jajj szegény csak a körülményei áldozata és biztos jajj de jó ember csak kicsit fel kell nyitni a szemét?

Nagyon tévúton jársz. Bár ez utóbbi hozzászólásod alapján te is kicsit el vagy varázsolva.

Segítek:

Felnőtt ember. Nem fog megváltozni. Nem, érted sem. Te pedig egy balek vagy, akit orrba-szájba ki lehet használni és ő erre remekül ráérzett. A nő totális érzelmi analfabéta.


A görcsös ragaszkodás pedig nagyon káros. Rád nézve.

2023. jún. 19. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
97%

Nőként mondom hogy ez a nő undorító. "A ferfi hason csuszva menjen a nőhöz."? Mindezt akkor amikor bent fekszel a kórházban?? Meg hogy minek műtetted meg? Hát vazze, én ha mas nem ezert tuti kivágtam volna! Megis mire fel? Még ha nem vagyok full szerelmes, akkor is ilyen esetben minden nap erdeklődök hogy van, es nagyon össze kéne vesznünk ahhoz hogy ilyeneket mondjak. Vagyis nem, ilyet akkor se mondanák...


Ne gyötörd magad, ez a nő tényleg egy idióta. Egy aranyhalban is több érzelem van, jobban jarsz ha nem erőlteted. Ez nem fog megváltozni. Ráadasul maximalisan ki is használ.


Csak a gyerekeit sajnálom, lehet velük se különb, főleg ha fiúk...

2023. jún. 19. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!