Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Az, hogy nem szeretem már,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az, hogy nem szeretem már, miért nem elég ahhoz, hogy elengedjen?

Figyelt kérdés

Szakítani szeretnék a párommal. Teljesen normális stílusban elmondtam neki. Azért szeretnék szakítani mert már nem szeretem,hanem csak élünk egymás mellett. Én 27 éves vagyok, ő 48. 17 éves voltam, amikor összejöttünk, és a szülői házból egyből hozzá költöztem. Az anyagiakról ő gondoskodott, és ő akarta ezt így. Én csak 25 évesen kezdtem el dolgozni.

Arról, hogy szakítsak, hallani sem akar. Azt mondta, h akkor az utcára fogok menni, egy forintot nem ad nekem, mert ingyen laktam nála majdnem 10 éven át. Azt is mondja hogy a munkámat is tesz róla, hogy elveszítsem (megteheti).

Most választanom kell, hogy vagy ez, vagy vele maradok, utóbbi esetben azt mondja elfelejti nekem, hogy el akartam hagyni és részéről minden a régi lesz.

Miért nem érti meg, hogy én nem szeretem? És miért jó neki a kapcsolat úgy, hogy nem szeretem és csak a fenyegetés miatt maradok itt vele? Miért nem zavar valakit is?



2023. okt. 18. 12:18
 1/9 anonim ***** válasza:
93%

Honnan tudná a barom, hogy hol fogsz dolgozni?


Én a helyedben nem ülnék fel a fenyegetőzésnek, hanem kerítenék egy jó kondiban lévő barátot, havert, rokont, aki segít.


Biztosan egyből elkezdenék a lehetőségek után kutatni, mert a "kedves" párod beteg elme, visszaél a helyzetével.

2023. okt. 18. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
92%
Eddig is egy gyereket keresett eltartani cserébe szexért. Ő mindig is ez volt ami most.
2023. okt. 18. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
90%

Azért nem érti meg mert 48 évesen már soha nem kaphatna egy fiatal lányt/nőt, és ezért mindent megtesz hogy magához láncoljon, még az a szerencséd hogy sosem szültél neki.

De ne aggódj csak a pofája nagy, ha megteheted költözz el, és nem fogja tudni megakadályozni hogy munkát kapj.....Ez is egy utolsó hazugság zsarolás hogy maga mellé kényszerítsen.

Szánalmas beteg perverz vénember, hagyd el amilyen hamar csak tudod.

2023. okt. 18. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
97%

Dobd ki a papit és költözz haza vagy bérelj szobát.

A fenyegetéseit szrd le.

2023. okt. 18. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
97%
Vigyázz ne vesztegess el mellette több évet, a papa foggal körömmel tartani akar mert soha az életben nem lesz már egy fiatal barátnője.
2023. okt. 18. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
94%

Nem véletlen egyetemet es hasonlokat nem is fizetgetett nehogy kikupálódj;)

Lent tartott hogy ne tudj lelépni felnőni ne legyél életképes se.

2023. okt. 18. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
96%
Nem kell elfogadnia semmit. Költözz haza, és nézz magadtól új munkát.
2023. okt. 18. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
97%
Nem kell engednie bármikor elmehetsz
2023. okt. 18. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
97%
Inkább az a kérdés, hogy te miért akarsz megérteni valakit, aki erőszakkal akar maga mellett tartani, mikor ő sem szeret téged? Ha szeretne, nem zsarolna és nem mondana neked ilyeneket. Pontosan tudja, hogy nem fog találni magának még egy ilyen fiatal lányt, te pedig tapasztalatlan vagy és attól félsz, hogy nem tudsz miatta új életet kezdeni, pedig ez egy óriási baromság. Még az ő korosztályában is találnál magadnak sokkal normálisabbat, hidd el!
2023. okt. 18. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!