Miért nem tudom elfelejteni?

1,5 éve szakítottunk, bár már 28 vagyok, volt jópár kapcsolatom, ilyet még senkivel sem éreztem.

Az első randin már egy hullámhosszra kerültünk, ami nagyjából végig kitartott, életembe ennyit nem nevettem. Jó volt a szex, érdeklődési körünk hasonló volt, a jövőképünk egyezett. Egy évig jártunk.

A szakítás oka az volt, hogy a vége felé sokat veszekedtünk azon, hogy én általában minden fontossági sorrend hátsó végén helyezkedtem el. Úgy éreztem nem számítok, és sajnos sokat nyírtam vele én is őt. Ő pedig sosem tett a kedvemre, hogy néha ne csak neki legyen jó, hanem nekem is. Mindig az volt amit ő szeretett volna, akkor amikor ő akarta.

Nem igazán büszkeség ez, hogy másfél évvel később még mindig itt tartok, de mocskosul fáj. Olyan mintha tegnap történt volna. Keresem a helyem, volt azóta egy rövidebb párkapcsolatom, barátnőimmel kikapcsolódok, sportolok, utazok, élem az életet, nem gubóztam be. Nyitott próbálok más férfiak felé lenni, de senki sem tudott úgy megfogni mint ő.

Nem találok általában senkit sem helyesebbnek, vagy érdekesebbnek, ezért már fél éve pasi nem ért hozzám és nem randiztam senkivel.

Tudom, hogy ez sem helyes, de nagyon bele vagyok esve még mindig.

Életemben először éreztem azt, hogy vele, bármilyen nehézség jönne az életben, azt tudnám mondani, hogy érte megéri. Mellette stabilan kitartanék bármit hoz az élet, mert annyira nagyon szeretem. Mellette sosem érdekelt más férfi, ugyan annyi hatást tettek rám mint nőtársaim = semennyit. Vele szívesen leéltem volna az egész életet, és ezt soha senki mellett nem éreztem még. Lehet emiatt ragadt belém ennyire ez a dolog.

Elfogytak az ötleteim mit tehetnék.