Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Miért nem tudom elfelejteni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem tudom elfelejteni?

Figyelt kérdés

1,5 éve szakítottunk, bár már 28 vagyok, volt jópár kapcsolatom, ilyet még senkivel sem éreztem.

Az első randin már egy hullámhosszra kerültünk, ami nagyjából végig kitartott, életembe ennyit nem nevettem. Jó volt a szex, érdeklődési körünk hasonló volt, a jövőképünk egyezett. Egy évig jártunk.

A szakítás oka az volt, hogy a vége felé sokat veszekedtünk azon, hogy én általában minden fontossági sorrend hátsó végén helyezkedtem el. Úgy éreztem nem számítok, és sajnos sokat nyírtam vele én is őt. Ő pedig sosem tett a kedvemre, hogy néha ne csak neki legyen jó, hanem nekem is. Mindig az volt amit ő szeretett volna, akkor amikor ő akarta.


Nem igazán büszkeség ez, hogy másfél évvel később még mindig itt tartok, de mocskosul fáj. Olyan mintha tegnap történt volna. Keresem a helyem, volt azóta egy rövidebb párkapcsolatom, barátnőimmel kikapcsolódok, sportolok, utazok, élem az életet, nem gubóztam be. Nyitott próbálok más férfiak felé lenni, de senki sem tudott úgy megfogni mint ő.


Nem találok általában senkit sem helyesebbnek, vagy érdekesebbnek, ezért már fél éve pasi nem ért hozzám és nem randiztam senkivel.

Tudom, hogy ez sem helyes, de nagyon bele vagyok esve még mindig.


Életemben először éreztem azt, hogy vele, bármilyen nehézség jönne az életben, azt tudnám mondani, hogy érte megéri. Mellette stabilan kitartanék bármit hoz az élet, mert annyira nagyon szeretem. Mellette sosem érdekelt más férfi, ugyan annyi hatást tettek rám mint nőtársaim = semennyit. Vele szívesen leéltem volna az egész életet, és ezt soha senki mellett nem éreztem még. Lehet emiatt ragadt belém ennyire ez a dolog.


Elfogytak az ötleteim mit tehetnék.


máj. 26. 21:28
 1/5 anonim ***** válasza:

"Mindig az volt amit ő szeretett volna, akkor amikor ő akarta." - Mert te alkalmazkodtál és adtál, ő pedig nem.

"Ő pedig sosem tett a kedvemre, hogy néha ne csak neki legyen jó, hanem nekem is." - Akkor most mit sajnálsz? Nem volt jó neked, és úgy érezted, hogy nem vagy fontos neki.

Kár visszasírni a rosszat.

máj. 26. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

"én általában minden fontossági sorrend hátsó végén helyezkedtem el. "


Ma meg már ez jó lenne?

Most is ott vagy úgy tűnik.

máj. 26. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Miert abba szeretsz bele, aki tojt a fejedre? Mas pasi a csillagokat lehozna (azok a bizonyos "volt jo par kapcsolatom" ferfiak), de veluk konnyu volt az elvalas. A veszekedest ennyi alapjan inkabb ugy kell erteni, hogy te veszekedtel vele, mert nem forditott rad kello idot. Ketlem, hogy o veszekedett volna, hiszen annyit szant rad, amennyit akart.

Inkabb orulj, hogy ez egy ev alatt kiderult, sot, meg most is csak masfel ev telt el. Az se derult ki, hogy mi volt a baj a rovidebb kapcsolattal, ott aztan szant volna rad idot a pasi, de akkor meg mar tul sokat baratnoztel es utazgattal, vagy hogy?


Mondjuk az tiszteletre melto, hogy fel eve meg csak nem is kursz fuvel-faval, mas nok igen.

máj. 26. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Pontosan tudom, hogy most is egy sehányadik senki vagyok számára, mert különben keresett volna.


Az a párkapcsolat azért fuccsolt be, mert vele viszont fontos dolgokban eltért a véleményünk, ami miatt sokat veszekedtünk. Inkább elengedtük a dolgot, mert nem volt értelme, nem tudtuk és nem is akartuk a személyiségünket megváltoztatni ennyi idősen.


Nem akarok fűvel fával dugni. Azért hogy legyen valaki, azért nem kell.

máj. 26. 22:13
 5/5 anonim ***** válasza:
Megértelek ismerős érzés. Csak rám még néha ír az ex nőm. Szerencsére már tovább léptem de nem kezdeményezek semminél mert úgy is el hagy. Már nincs bizalmam.
máj. 27. 03:29
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!