Mi ez az egész? Miért van ez, és miért pont velem? Érdekes történet, folytatás lentebb.

Adott egy lány és egy fiú, 22 évesen egymásra találtak a munkahelyen... Igazából újra, előtte jártak már tiniként, kevés ideig, 13 évesen. Jobban megismerik egymást, jön a szerelem érzése, csakhogy a lány 7 éves kapcsolatban van. Semmi gond, ez már a múlt, kilép a kapcsolatból, és 2 évig együtt vannak (igazából együtt élnek). Másfél év után problémák akadnak fent, amik máshol érzelmi hullámvölgyek, itt komoly problémák: féltékenység, még arra is, ha valaki csak szimplán Facebook-on beszélget egy ellenkező neművel. A féltékenység mindkét részről fölösleges volt, ezt mára mindkét fél belátta...

A prücök ott van, hogy a veszekedések odáig fajultak, hogy a lány lépett először: elment a barátnőjéhez egy-két hétre lenyugodni. Semmi gond, ez benne a van a pakliban... Csakhogy, a fiú kérte rá, hogy legalább a születésnapját töltse vele. Üres ígéretek, persze ott leszek, ünneplünk, és társai... Hát, a fiú csecsre szaladt, mert a lány nem ment el a születésnapján (pénteken), de még másnap sem, mert fontosabb volt a bulika a bulákkal... Harmadnap meg is érkezett, kelet felől, ugyebár... Persze, veszekedés, elvileg érthető, hogy ha valamit kérsz a párodtól, főleg születésnapodon - ráadásul egy annyira egyszerű dolgot, hogy legyél mellettem - , s az nem teljesül, felkúrod magad a p!csába. Jött egy békülés, majd a lány visszament a barinőhöz (akin mellesleg annyian keresztülgyalogoltak már, hogy Cicciolina pacis videója emellett egy könnyed esti családi film), úgy tűnik minden rendben van, csak még egy kis idő kell.

Érkezik egy kép (persze Facebook, nyomjam az orrába annak, aki feltalálta (bocsi Mark)), amin a lány egy másik fiút ölelget. Peeeersze, csak barát, azért nézel rá szerelmesen, meg rakosgat kavicsokból szivecskét az öledbe a vízparton... Én meg Optimus Prime vagyok, csak épp nincs kedvem SS Camaronak lenni. A fiú mondja a lánynak, költözz, menj, ahová akarsz, csak ne lássam a cuccaid, mert a látványtól is bőgök. A lány nagy nehezen méltat elfáradni a ruháiért egy hét után, a fiú remélvén, hogy legalább megbeszélik a dolog végét, próbál kapcsolatot teremteni... Mindhiába, csak a kiabálás.

Itt jön a lényeg!

Telik-múlik az idő, a lány egy új kapcsolatban, a fiú r!bancok karjai közt próbál vigaszra találni. Egyvalami köti őket össze: egy közös telefonszámla (a lány a fiú aranytárskártyása még jövő májusig), ami miatt hónapról hónapra legalább egyszer kénytelenek találkozni, a pénzügyek rendezése végett. Minden egyes alkalommal összegabalyodnak valamelyest, először csak ölelés és "nem felejtettelek még el" meg egy kis elérzékenyülés; másodjára már csók is csattan; harmadjára a totális káosz, vagyis egy kiadós dugás. Mindezekutána mindkettejükben feleszmél, hogy gyakorlatilag nem tudnak egymás nélkül élni. Többet találkoznak, egyelőre nincs testi összegabalyodás, érzelmi annál több...

Egyik sem tudja elfelejteni a másikat, és szeretik egymást. A lány kapcsolata a szüleivel elég gyenge szálakon mozog - mondhatjuk úgy, hogy elszakadt a varrás mentén -, ezért el kellett költöznie. Révén kis Magyarországon ez egyedül full lehetetlen, ezért az aktuális gádzsóval lakik együtt.

Igen, a gádzsó nem veszi jó néven a találkozókat, csakhogy ezt mindketten magasról letojják... Ááá, itt jön a csavar!

A lány azt tervezi, hogy az aktuális emberkét, ha eljön az alkalom, kirakja az albiból... Ezt persze a két fél meg is beszéli egymás közt, és akkor a fiú odaköltözhet. Ez így rendben is van, de itt jön a kérdésem:

Lányok, bár nem túl valószínű, hogy valaki lett volna már ilyen helyzetben... Ilyenkor mi van? Egyik nap azt mondja a lány, hogy nem sok idő már, másnap meg már "nemilyenegyszerű"... Most akkor hogy? Az aktuális kakas érzelmileg zsarolja, gyakorlatilag kalitkába zárja Őt... Nem a levegőbe beszélek, ha nekem olyan kijelentést tennének, hogy "ha fel mersz ide valakit hozni a tudtom nélkül, akkor eltöröm az állad", akkor NAGGYON gyorsan cselekednék. És mégis, egyik nap az van, hogy hadd csinálja a gyerek a hülyeséget, legalább lesz mire hivatkozni, amikor kiteszik a cuccát a placcra... Másik nap meg már nem egyszerű. De miért nem?

Az írásomból nyilván kiderült, hogy a gép mögött egy hímnemű rejtőzik, aki amúgy bocsánatot kér a kicsit írói, néha esetlegesen nem egyértelmű fogalmazásért. Senki ne kérje, hogy felejtsem Őt el, mert lehetetlen. Létezik erre magyarázat? Lehet, hogy csak jól esett kibeszélnem ezt valakinek, személyesen nyilván nem szívesen beszélek arról, hogy mekkora barom vagyok... Mert tudom, hogy az vagyok, de a szerelem sajnos vagyok.

Mellékesen annyit, hogy a lányt 2 év együttélés után ismerem, mint a tenyerem, és TUDOM, hogy ő is szeret... Ha kettesben vagyunk, odabújik, érzem, hogy vágyik rám. Pont ezért nem egyszerű. :(