Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Bármit teszek az hiba. Miért?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Bármit teszek az hiba. Miért?

Figyelt kérdés

4 éve van egy nő az életemben, aki nem tudom mit akar tőlem. Néha azt érzem, hogy mindent, néha azt, hogy semmit. Mikor találkoztunk akkor kapcsolatban voltunk, azóta én már nem, ő még mindig.

Röviden leírom.

Én elkezdtem felé nyitni, elmondtam az érzéseim, amiket ő nem hitt el. Mindig a kapcsolatommal jött, hogy nem lehetnek valósak, mert akkor nem tudnék együtt lenni mással.

Ekkor volt köztünk csók.

Később amikor én szakítottam, akkor előtte kijelentette, hogy ne legyen hiú ábrándom, ő nem fog velem kezdeni, mert bizalmatlan.

Én nem ismerkedtem, bele vagyok zúgva. Ezt neki is elmondtam. Ő azzal jött, hogy nyugodtan ismerkedjek, ne legyek belezúgva, engedjem el, vegyek vissza, ne csináljak jelenetet ha kivagyok, ne tudja senki, stb stb.

Elmondása szerint köztünk csak kémia van, semmi több.

Én mivel mindig bizonyítani akartam neki teljesen elzárkóztam mindenkitől, mindent úgy tettem, ahogy ő mondta. 2 évig.

Egy hete összevesztünk, mivel én elmentem egy szórakozóhelyre, amit nem meséltem el neki. Azt mondta, hogy ez nem oke, mivel mi barátok vagyunk. Én azért nem mondtam neki, mert akkor azzal jött volna, hogy én ha szerelmes lennék nem mennek sehova.

Egy hétig nem beszéltünk, ezért ma kerestem. Elmondtam neki hogy szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba.


Elmondtam neki, hogy sokat gondolkodtam ezen az egészen és arra jutottam, hogy sosem fogja elhinni amit érzek. Ez miatt igazából nem tudok mit tenni. El kell fogadnom, hogy ez van. Viszont mivel barátok vagyunk, úgy gondolom, hogy mindenről szeretném ha tudna. Ezért elmeséltem neki, hogy a buliban volt egy lány akivel azóta beszélgetek.


Én arra vártam, hogy a reakciója az lesz, hogy rendben, de akkor neki ne irogassak az erzeseimrol, legyen ennyi, ha vannak küzdjem le.


Ennek ellenére neki állt vitatkozni, hogy én gusztustalan féreg ember vagyok, aki tönkre akart tenni egy kapcsolatot ( az övét ) a semmire, hogy én csak azért irogattam neki, hogy hátha sikerül valami, és hogy a k.rva anyamba képzelem ezt, hogy ezt meglehet tenni.


Ő sosem ígért nekem semmit, soha. Annyit mondott, hogy kémia van köztünk, amit ő is érez, ez miatt otthon néha labilis. De ő nagyon szereti a párját, sose hagyná ott, velem nem is kezdene, csak az az érzés hiányzik neki, amit én kiváltok.


Véleményem szerint ha komolyan gondolta volna valaha, akkor nem így viselkedik.


Ami kicsit most aggaszt, hogy én tényleg szerelmes vagyok. Most úgy érzem, várnom kellett volna még, hogy lehet tényleg voltak érzései??


Mi a fene történik?


Én 34 éves vagyok, ő 42....


márc. 23. 22:04
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%
Már rég el kellett volna felejtened. Éveket pazarolni erre, most komolyan.
márc. 23. 22:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
Leírnád mit takar az hogy 2 évig úgy tettél ahogy ő mondta? Sok minden rejtőzik ebben a kijelentésedben.
márc. 24. 02:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 A kérdező kommentje:

Igazából nagyon ritkán kért. Konkrétan nagyon ritkán említett bármit, hogy ezt és ezt tedd meg. Szívességet jóformán soha sem kért tőlem. Nem csak tőlem, mástól sem.

Amire gondolok Az inkább az, hogy utalt dolgokra és én aszerint cselekedtem.


Ha éppen olyanja volt akkor közölte, hogy nem bízik bennem, mert korábban kibeszéltem. Ez miatt nem mondd el dolgokat. Ennek okán sokszor a fejemhez vágta, hogy milyen sokat lógok azokkal akiknek régen kibeszéltem. Ezért én elkezdtem őket leépíteni.


Vagy, ugye ez az ismerkedés is. Folyton azt mondta, hogy menjek ismerkedjek, azonban mellette azt is hallgattam, hogy ha együtt voltunk valahol és megnéztem egy nőt az utcán, hogy az én érzéseim hamisak ez miatt. Ezért én nem ismerkedtem, neki bizonygatva, hogy igazak az érzéseim.


Illetve sokszor voltak apróbb dolgok. Amikor otthon volt a férje, akkor ne keressem, ne írjak neki úgy. Erre volt egy smiley, amit olyankor elküldött. Ezután én nekem nem szabadott úgy írni.

Ha én a párommal elmentem nyaralni, akkor a fejemhez vágta, hogy milyen jókat szexelhettünk abban az ágyban, ezért én volt, hogy inkább nem is mentem sehova.


Ha mentem egy helyre ami szerinte nem jó, kijelentette, hogy ide csak a hülyék mennek, hogy is lehetünk mi jóban, akkor többé nem mentem oda.


Ha nem akart velem beszélni nem kerestem, ha akart én rohantam.. ha kiejtette a száján, hogy találkozzunk én rohantam, mindent eldobtam magamtól.


Igazából sosem kért semmire, én voltam az aki megfelelési kényszer miatt ugrált neki.

márc. 24. 06:07
 4/22 A kérdező kommentje:

Ja és ami a legújabb, ami a kérdésem apropója is:

Mindig legyek vele őszinte, ismerkedjek, mondjak el mindent. Ezt persze csak utalva.

Ha valami utólag az ő agyába jutott akkor mindig az volt, hogy miért nem mondtam el, ez így nem is barátság.


Nem ismerkedek, azóta sem. Azonban ugye elkérte a telefonom és mivel tudtam, hogy ez a lány irogatt, ezért nem akartam neki odaadni.


Most amikor bevallottam ezt neki, azzal jött, hogy én kitudja hány nővel csináltam ugyanezt, illetve, hogy ez csak a 1% volt amit bevallottam.

márc. 24. 06:18
 5/22 anonim ***** válasza:
74%
Nőként írom, ez nem barátság, te bele vagy zúgva, hagyod hogy irányítson, ennek a nőnek meg egyszerűen legyezgeti a hiúságát, hogy vki meg foglalkozik vele a pasijan kívül, egótuning vagy neki. Ha igaz barát lenne, akkor nem korlátozna, hogy hova menj, mit csinálj, kivel foglalkozz, kivel ne. Észhez kellene már térni, ezeket az éveket senki miatt nem éri meg otthon kuksolva feladni, bánni fogod később, hogy normális embereknek nem adtál esélyt az úrnőd miatt.
márc. 24. 06:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 A kérdező kommentje:

Az, hogy nem barátság az tegnap bennem is letisztul. Amikor olyanokat vágott a fejemhez, hogy én undorító vagyok, hogy az erzeseimmel fárasztom, miközben pedig csajozom. Ezáltal feleslegesen éket verek a házasságába.

Ehhez képest ő azt mondta, hogy nincsenek érzései.


Ha én nekem van egy hódolóm, akivel nem akarok semmit, akkor ha neki van valakije ( teszem hozzá nekem nincs ) annak örülök. Vagy rosszul gondolom?

márc. 24. 06:43
 7/22 anonim ***** válasza:
Időpocsékolás az egész, nem hogy olyan embert keresnél aki nem játszmázik hanem megbecsül akitől tenyleg kapsz valamit, akire lehet építeni, számítani, akinek csak te vagy, nem az egyik hódolója. Én biztos nem foglalkoznék többet ezzel a csajjal de te tudod.
márc. 24. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
Te ennek a nőnek a hatása alatt állsz, vagy az az érzés hatása alatt amit ez a nő kivált belőled. Mindenestre nem egészséges.
márc. 24. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 A kérdező kommentje:
Ezt én is észrevettem, azonban nem jöttem rá miért. Soha semmi sem volt köztünk egy csokon kívül. Pontosan tudom azt is, hogy ha együtt lennénk akkor beteges lenne. Nagyon. Behódolnék neki és minden kívánságát lesném.
márc. 24. 07:01
 10/22 anonim ***** válasza:
Kérdező, túlságosan is sok időt pocsékolsz rá, abszolút felesleges.Ez nem barátság, te alárendeled magad.Gondolj a jövőre,magadra.
márc. 24. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!