Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szeretek egy lányt és harcolni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeretek egy lányt és harcolni szeretnék érte, sok választ! Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Először is leszögezném, hogy ez nem sima szex, hanem valódi szerelem, amit már vagy fél éve érzek, ezért is döntöttem úgy, hogy a kiábrándulást hanyagolom. Megpróbálom szempontok alapján leírni, hogy mi is amiről szó lenne és mi a célom. Ebben kérnék majd segítséget.


Amilyen ő:

Egy kedves aranyos, szorgalmas, kitartó és még sorolhatnám a jó tulajdonságait. 16 éves vagyok, ő két évvel idősebb nálam, ez már alapból bánt, mivel ő már felnőtt, ezért csökken az esélyem nála. Szereti az állatokat és edzésen ismerkedtem meg vele (még mindig együtt űzünk egy küzdősportot), tehát elmondhatom róla azt is, hogy nem olyan, mint a többi lány, aki csak iszik és pasizik. Mit mondhatnék még róla, a családom és a családja szoros kapcsolatban állnak egymással, baráti szinten tarthatom nyilván ezt, de ettől már előre félek, mivel mi van, ha valamivel megbántom a szüleit, ha mondjuk bevallom neki, amit érzek iránta. Tehát összegezve, szorgalmas, sportol, nem iszik és tetszik benne, hogy nem adja fel rögtön, főleg ezért is szeretem. Ami még fontos, nincs barátja, és a facebook idővonalát követve nem akar szerelemről beszélni egyelőre, de ezt már kisakkoztam élőben is.


Amilyen én vagyok:

Teljesen különbözünk egymástól stílust tekintve, persze vannak közös vonásaink. Én inkább a gépekért vagyok oda és nem az állatokért, ahogyan magamat ismerem olyan filozófus fajta vagyok (amit híresztelnek is rólam), rám nem lehet azt mondani, hogy nem vagyok lusta (ami rá teljes mértékben igaz), de van egy jó tulajdonságom, ami a nevelésem során belém szorult, ez pedig az ambíció és talán az, hogy autodidakta vagyok. Tehát ha valamikor észre veszem, hogy lustulok, vagy nem csinálok semmit, inkább elkezdek valami értelmesen gondolkozni vagy elvégzek valami házimunkát. Nem szeretem a semmittevést, a legtöbb lány ezért nem jön be nekem. Annyit még, én nem vagyok olyan, mint a többi fiú, nem szeretek focizni, labdajátékkal játszani, hanem a gépek kötnek le, amit már az előbb is elmondtam. Ne értsetek félre, nem játszok, nem vagyok kocka, ha valamiben nem látok értelmet, akkor inkább el se kezdem. Programozni tanulok, gépeket szerelek és javítok, és fejleszteni szeretném a kitartásom némi futással és edzéssel. Talán még azt el lehetne mondani rólam, hogy jó a meglátásom és mindig próbálok a jóra törekedni, ja és én sem szeretek inni. Fizikailag vékonyabb vagyok, mint ő de magasabb, azt hiszem ő nem is igazán a külsőt nézi, bár ki tudja, nem jöttem még rá, hogy mi a nyerő nála, csak annyit tudok, hogy a túl kigyúrt pasikat nem kedveli.


A kapcsolatunk:

Általában felismerem, ha egy lány akar valamit, akkor kezdeményezek is, de ő teljesen összezavart. Mindenkivel kedves, aki megérdemli, fiúkkal, lányokkal ugyanúgy viselkedik mindenkivel, ezért nehezen tudom kivenni a jelekből, hogy ő csak barátnak tart, vagy akar is valamit, ami másik dolog, a küzdelem miatt is tetszik nekem, mert szertem ha egy lányért küzdeni kell, ő inkább meg is érdemelné, de ebben a helyzetben nem tudok kezdeményezni se, mivel már mondtam, egyrészt a szüleink barátok másrészt nem tudom, hogy ő mit érez. Bánt, hogy ő már felnőtt, talán felnőttként már kezdeményezhetnék is nála, de ha várok még két évet, akkor lehet, hogy jön valaki más.


Egy hipotézis, amit szerintem meg kell adnom neki, de mikor és hogyan?

Bókok - próbálok rendszeresen bókolni neki, hiszen ezt minden lány szereti.

Kedvesség - talán kedvesebb vagyok vele, mint a saját szüleimmel.

Kényeztetés/törődés - ezt nem tudom megtenni, talán ha kicsit közelebb kerülnék hozzá esetleg, bár szoktam néha venni neki ajándékot.

Befogadás - itt főleg arról beszélek, hogy mennyire is közelíthet meg bizonyos esetekben, ha mondjuk olyan napom van néha mindenkit ellökök magamtól, de őt az esetek 90%-ában "beengedem", tehát társalgok vele, még akkor is, amikor mással nem.


Amitől félek, hogyan küzdhetném le?

A szüleink kapcsolata.

A testvérével való kapcsolat elvesztése (fiú testvére van, ő az egyik legjobb barátom, zárójelek között el is mondanám, hogy körülbelül ugyanolyan típusúak vagyunk, ő is a gépekért rajong, csak kicsit más téren).

Mit érezhet irántam? Teljesen összezavart, mivel mindenkivel ugyanúgy viselkedik.


A célom:

Megnyerni a "háborút"! Nem rám kényszeríteni, ha menni akar elengedem, de örülnék, ha kiderülne legalább annyi, hogy mit is érez irántam.


A kérdésem:

Minden pontra szeretnék valami tanácsot, hogyan bókoljak neki, hogyan kedveskedjek vele, hogyan kényeztessem/törődjek vele, szüleink és a testvére közti kapcsolat erősítése. Várjak még 2 évet, hogy felnőtt jogaim legyenek (így több taktikát tudnék kihasználni)? Mit szerethet egy állatkedvelő, szorgalmas, kitartó, küzdősportot űző lány, aki idősebb nálam?


Részletes kifejtett választ szeretnék, sokat, előre is köszönöm!



2013. júl. 17. 00:11
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
0%
Jézusom tudod ki fogja ezt elolvasni o.O
2013. júl. 17. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
Tagoltam, választ szeretnék, nincs hiba a szövegben, pontról pontra el lehet olvasni. Nem házi olvasmány!
2013. júl. 17. 00:13
 3/19 anonim ***** válasza:
30%
Na jó..Én ezt fogom kinyomtatom és kiadom a legújabb regényemet
2013. júl. 17. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
0%
Kérdésed az hogy mit tegyél. A válaszom az hogy rövidítsd le a mondandót majd visszatérhetünk az igazi kérdésre. Éjjel van, fájnak a szemeim.
2013. júl. 17. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
37%

na pl.ha én adjam a szádba a bókot az qurva természetesen fog hatni.

Ae magad, ennyi. Döntsd el mit akarsz tedd meg. Ne próbáld,tedd!

2013. júl. 17. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%
bocsi, negyed 1 van, majd talán holnap. :)
2013. júl. 17. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
85%
Ha nekiállsz küzdeni, akkor az 100% út a barátzónába. Inkább flörtölj vele, majd egy ideig hagyd a πcsába, hadd fortyogjon magában. Utána megint flört, majd megint elérhetetlenség. Ezzel tutira kivered a biztosítékot. Azért arra vigyázz, hogy szemét ne legyél vele, meg ne bántsd meg, de eszedbe ne jusson nyalizni, mert az egyenes út a halálba.
2013. júl. 17. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
18%
Lehet hogy tagoltad de attol még kur va hosszú
2013. júl. 17. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:
Pontokba szedtem, nem kell mindent elolvasni... -.-' Van amit ki lehet hagyni (nehéz lenne elolvasni a sor elejét?), a bókokról meg annyit, nem is szájbarágósan kértem, csak, hogy mit dicsérjek rajta.
2013. júl. 17. 00:17
 10/19 anonim ***** válasza:
100%
Mit lehet egy nőn dícsérni szted? Elárulom mindent. Külső belső tulajdonságait egyaránt.
2013. júl. 17. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!