Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mit mondjak a lánynak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit mondjak a lánynak?

Figyelt kérdés

Kezdjük azzal, hogy fiú vagyok. Van egy lány ismerősöm, nem is lakik messze tőlem. Pár évvel fiatalabb de nem vészes, mindketten felnőttek vagyunk. Végülis szinte a születésünk óta ismerjük egymást csak nem egy iskolába jártunk és addig nem is nagyon beszéltünk egymással a köszönésen kívül. Azóta viszont elég sokat.. vannak helyek ahova elmegyünk együtt és mindig jól érzi magát ő is és én is, de mindig hív még egy barátnőjét minimum :D Félénk az tuti. De szerintem félreérti a helyzetet.


Utaltam rá sokszor, hogy nagyon fontos számomra és mondtam is neki, de azt nem, hogy szeretem. Pedig szeretem. Nagyon. De nem vagyok szerelmes szerintem. Rohadt sokat jelent nekem, de "csak" mint barát. Szép is, egyébként és nincsen barátja, nekem sincs barátnőm de jelen pillanatban én csak barátságot szeretnék, abból viszont igazit :) Szóval így max. az ölelésig mennék el, de addig nagyon. Utána meg nemtudom még..

Nem az a célom, hogy megfektessem vagy, hogy mindenáron a barátnőm legyen és szerintem ezt érzi is, csak nagyon jól esik beszélgetni, együtt lenni vele és úgy látom, hogy ez fordítva is igaz. Nem zárom ki, hogy szerelem vagy komoly kapcsolat lehet a vége, de most még nem vagyok erre felkészülve. ELrontani meg semmiképp sem szeretném és mindenképp jóban akarok vele maradni.


De ha mindig írok neki vagy mindig keresem, mindig elhívom valahova és mindig beszélgetni akarok vele, akkor félreértheti. Ha viszont hanyagolom, akkor meg azt hinné, hogy nem érdekel, pedig ez sem igaz. Na ilyenkor mi van? Úgy szeretem, mintha a húgom lenne (nincs testvére), egyszerűen imádom de nem akarok kapcsolatot egy jó darabig főleg azért sem, mert nagy az esélye, hogy el kell költöznöm rövidesen és a -többek között- munkám miatt sem érnék rá most annyira amennyire szeretném.


Nem tudom mi legyen. Szeretném megölelni, de ennyi. Csók, vagy ilyesmi (jelenleg) kizárva. Tényleg elég félénk és visszahúzódó, ő szinte soha nem kezdeményez, csak neten keresztül keres inkább, a valóságban ritkán. Én meg mondjuk írok neki fészen, kihívom és jön. Még este/éjszaka is sokszor, hogy beszélgessünk. Elég sok éjszakát átbeszélgettünk már.. és tényleg úgy érzem, hogy ennek az útnak így az lesz a vége, hogy bevallja, hogy szeret vagy azt, hogy hagyjuk abba. Ezt nem akarom. NEm lehet valahogy ilyesmi szintet tartani? :)


Van egy lány akivel hasonlókon mentünk keresztül, csak ő 150km-re lakik, szóval ott kapcsolatról nem is lehetett szó. Itt az a "baj", hogy a lány kb. 2 háznyira lakik. Ja és igen, én nem vagyok félénk abszolút az életben. De ilyen dolgokban igen :D



2014. ápr. 18. 02:27
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Megölelni megölelheted, ez szerintem barátoknál gyakori. Én is megöleltem a srácot, aki titkon tetszett nekem, pedig vele nem voltunk igazán barátok se. :) Ha a kölcsönös szeretet meg van, abból rossz nem származhat. Fent lehet tartani ezt a szintet és a végén kisülhet belőle több is, az idő majd úgyis eldönti. Ha tényleg fontos neked, elképzelhető, hogy egy idő után át fog csapni a dolog szerelembe. :) Ha meg nem, akkor maradtok közeli barátok.
2014. ápr. 18. 03:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem azért, de szerintem a barátok annyira nem ölelkeznek, persze ezzel nem azt mondom, hogy ne öleld meg! Csak én úgy veszem észre, hogy ha nagyon vágysz az ölelésére és a társaságára, akkor ez már rég több mint barátság, csak esetleg nem mered magadnak bevallani. Miért nem szeretnél járni vele?
2014. ápr. 18. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
Szia! Én tapasztalatból tudok neked tanácsot adni. :) Nagyából 6 éve legjobb barátom egy srác (lány vagyok). Nagyon szeretem, mondtuk is már egymásnak, mert kötődünk egymáshoz, de nem vagyunk szerelmesek, csak mint ahogy a testvéredet vagy a szüleidet szokás. Mi megbeszéltük még a barátságunk legelején, hogy nagyon szinpatizálunk egymással, azonban nem akarunk barátságnál többet. Mind a ketten el is fogadtuk. Mindig őszinték vagyunk egymással, így ha bármi van, meg tudjuk beszélni. pl volt egyidőszak, amikor a fiú tényleg rossz időszakon ment át, akkor össze akart jönni velem, de megmondtam, hogy tiszta hülye. Ma már csak nevetünk rajta. Szerintem ha őszinte vagy vele, abból nem lesz gond. Csak erősebb lesz a kapcsolatotok. (eközben mind a ketten tudtunk randizgatni és egyikünk sem volt féltékeny...) Remélem tudtam segíteni az én sztorimmal :)
2014. ápr. 18. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Köszi, a válaszokat.

2-es. Azért nem szeretnék most összejönni vele, mert "romokban" az életem. Elég nehéz lenne kibogozni a dolgokat, még én is nehezen látom át. Épp most pályáztam meg egy állást, innen 50 km és esélyes, hogy felvesznek. Sok adósságom van.. (diákhitel) és van egy olyan betegségem aminek a gyógyítása megint sok pénz lesz de mégtöbb idő meg utazgatás. Emellett benne vagyok egy olyan szervezetben ami miatt szintén sokat kell utaznom, de a munkám is olyan lesz, hogy akkor tuti nem leszek itthon soha, max. este. Szóval így ez elég necces lenne most. Ha lenne saját járművem, akkor már jobb lenne egy fokkal. Ha saját házam is lenne, akkor mégjobb lenne csak az megint nagy döntés lenne, hogy hol, ha ennyit kell utaznom. Igazából BP Lenne a legjobb, csak nem szeretnék ott élni. Talán a külvárosban. De most 150km-re vagyok onnan. A lányt nem rángathatom el magammal, viszont fontos a további karrierem, a jövőm is, mert nagyon nehéz volt olyan állást találni amit "rám" szabtak. Nem beszélve arról, hogy még tanulnom is kell. Úgyhogy összességében tekintve, nem mernék és nem is szeretnék ilyen körülmények között egy komolyabb kapcsoaltba belevágni, mert úgy érzem, hogy nem tudnék annyit vele lenni amennyi "szükséges", illetve amennyit szeretnék. Remélem, hogy 1-2 éven belül rendeződnek ezek a dolgok és akkor majd talán... de addig sem szeretném figyelmen kívül hagyni mert tényleg nagyon kedves és barátságos velem :)


Na majd szerintem majd erről azért beszélgetek vele, mert mots így egy picit bátorítottatok. Köszi :))

2014. ápr. 18. 19:45
 5/11 anonim ***** válasza:

Ez így nagyon szép és jó, csak egy gond van vele:

Te eldöntötted, hogy mit szeretnél és hol van benne a másik fél? Semmilyen kapcsolat nem működik úgy, hogy az egyik fél elképzelései érvényesülnek csak! Sőt, minél inkább "erőlteted", annál kevésbé valószínű, hogy az lesz, amit te szeretnél.

A kapcsolatok (mármint a normális emberi kapcsolatok) úgy működnek, hogy van két ember, akik kölcsönösen tisztelik egymást és KÖZÖSEN kialakítják a kapcsolat szabályait, menetrendjét, hatnak egymásra, stb.

Azt mondod, szereted... de csak akkor, ha azt nyújtja, amit te szeretnél? Vagy hogy is van ez?


Egyébként halkan jegyzem meg, nekem az jött le az írásodból, hogy te valójában borzasztóan vágysz párkapcsolatra. Annyira bizonygatod, hogy nem, hogy az már több, mint gyanús. Sorolod a kifogásokat, hogy miért nem lehet, pedig valójában csak félsz tőle. Ez pedig valóban megöli a kapcsolatokat, legyen szó bármilyen - baráti, vagy párkapcsolatról...

A kötődés arról (IS) szól, hogy érdekel a másik ember személyisége, az ő igényei, és nem ragaszkodunk makacsul a saját elképzeléseinkhez, amelyek ráadásul nem is feltétlenül valósak, inkább csak az önmagunk számára ideologizált verziói a félelemnek. Ez pedig így, ebben a formában nettó kihasználás, amiben a lány törvényszerűen sérülni fog. Ezt borítékolom. (Voltam ilyen helyzetben, nincs jó megoldás.)

2014. ápr. 18. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Vannak elképzeléseim, igen. De nem csak és kizárólag az az egyetlen lehetőség nálam. Nem csak akkor szeretem.


De most nagyon felnyitottad a szemem, kedves utolsó. Komolyan elgondolkodtam azon amit írtál.. tényleg kellene beszélnem a lánnyal komolyan a témáról de sajnos az is igaz, hogy tényleg félek a kapcsolattól.


De majd erőt veszek magamon :D Még a közeljövőben.

2014. ápr. 19. 04:32
 7/11 anonim ***** válasza:

"De majd erőt veszek magamon :D Még a közeljövőben."

Szerintem nem fogsz. Te tipikusan a gatyázós fajta vagy. Majd, ha lesz házam, majd, ha lesz autóm mad, ha piros hó esik...

A MOST-nál soha, semmire nincs alkalmasabb időpont.

2014. ápr. 19. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Úgy gondoltam, hogy előbb kialszom magam.
2014. ápr. 19. 19:10
 9/11 anonim ***** válasza:
Mire jutottál?
2014. ápr. 20. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Kíváncsian várjuk a fejleményeket!
2014. ápr. 20. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!