Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Jobb lezárni végleg, vagy a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Zoltan63 kérdése:

Jobb lezárni végleg, vagy a remény hal meg utoljára?

Figyelt kérdés

Én 27 éves férfi vagyok, volt egy kapcsolatom egy 29 éves lányal, fél évig voltunk együtt decemberbe lett vége. Nagyon szerettem még mindig, csak féltékeny voltam és emiatt alaptalanul nagyon sokszor megbántottam, csúnyán viselkedtem vele. Össze is költöztünk albérletbe, Sokszor megbocsájtott nekem, tudom, hogy nagyon szeretett, mikor vége lett végleg köztünk, akkor is én írtam meg neki h befejeztem vele, hazacuccolok, de nem gondoltam komolyan. Ő csak annyit mondott h. megmondtam amit megmondtam és hiába kapartam mar nem bocsájtott meg és én hazaköltöztem, pedig akkor is látszódott rajt h. megbocsájtana mert szeretett, csak a barátnőinek és a szüleinek is elmesélt mindent, így azok is nagyba befolyásolták. Tudom tényleg gyerekes, gusztustalan viselkedés volt tőlem, nagyon bánt engem is lassan fél éve már és hiányzik nagyon. Azóta megleptem egy parfümel amit elfogadt, de mondtam nem várok tőle semimit csak fogadja el, küldtem neki rózsát! Szakítás után meg beszéltünk telefonon de mára egyre jobban eltávolodunk! Ha írok neki a fb-on, hogy hiányzik stb... arra nem reagál semmit, de ha mondjuk a munkájával kapcsolatba írok v level, arra válaszol! Tudja, hogy megbántam mert írtam neki azt írta h"utólag mindig okos az ember" mit kéne tennem végleg lezárni, vagy esetleg meglehet menteni valahogy a későbbiekbe még talán?

Köszönöm



2014. máj. 15. 12:08
 1/8 anonim ***** válasza:
Van egy olyan érzésem, hogy nálad már meghalt a remény.
2014. máj. 15. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Azóta megleptem egy parfümel amit elfogadt,


Nyugodtan, minden szívfájdalom nélkül felejtsd el a nőcit, mert egy normális, téged valóban szerető, de mélyen megbántott nő, amíg fasirtba vagytok semmit el nem fogadott volna tőled.Direct húzza a fejed.


Csak szórakozik veled, kevés neki a parfüm, gyűrűre hajt:)

2014. máj. 15. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
:(
2014. máj. 15. 12:24
 4/8 anonim ***** válasza:

Nézd a dolgok jó oldalát, mivel a parfümöt simán elfogadta: kiderült, hogy egy érdek, rafkós nő, aki nem szeret téged. az ilyentől jobb távol, mint közel. Tudod ez az a tipus, aki váláskor, míg te dolgozol, összecsomagolja a berendezést, mondván, hogy az "övé" és még követel.


Nem is tudod milyen szerencsés vagy, hogy ez kiderül, sok pasi későn kap észbe:)

2014. máj. 15. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Van az úgy hogy elsőre nem sikerül. Ezt zárd le (magadban is) erősödj egy kicsit még és kezdj majd mással tiszta lappal egy új kapcsolatba. A bizalom az egy drága kincs, ha elveszíti benned valaki egyszer az nem lesz már meg többé.
2014. máj. 15. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Utolsó itt nem bizalom a probléma, hanem az, hogy a nőci érdek és rafináltság, ami kizárja a szeretetet.Nem szeretetből volt a pasi mellett, hanem érdek.
2014. máj. 15. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Amig nem bántottam meg, a kapcsolat elején szeretett ő!
2014. máj. 15. 13:13
 8/8 Költőnő? ***** válasza:
Jobb nektek külön sztem.
2014. máj. 15. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!