Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Szerintetek mit csináljak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit csináljak?

Figyelt kérdés

A történetem elég hosszú, de leírom az egészet.

Úgy 3 évvel ezelőtt bejelölt egy lány facebook-on, akinek tetszettem, ott ismertük meg egymást, már amennyire tudtuk. Ő eléggé rámkattant, írogatott nekem sokszor, én elvétve, vagy nem túl nagy érdeklődéssel válaszoltam neki. Pontosan tudtam mit szeretne, ezért direkt nem akartam túl sokat törődni vele, nehogy beleélje magát, mert nem tetszett. Nem azzal volt a gond, hogy csúnya lenne, hanem azzal, hogy nagyon fiatal volt. Ő olyan 14 körül lehetett, de abszolút olyan lány aki nem érett még meg, én 18 körül lehettem. Egyik nap írt nekem, hogy szeretne velem járni, találkozni, meg hasonlók, de ő azt elfogadja, ha nem szeretném, és járjak nyugodtan azzal akivel szeretnék, viszont maradjunk barátok, nyilván azért, mert nem akart tőlem elszakadni. Hülyén hangzik, de annyi helyesírási hiba, és hülye szó volt ebben a szövegében, hogy egyből arra gondoltam, mennyire kiborult, és milyen önkívületi állapotban írta ezt nekem. Én végül nem válaszoltam rá, féltem, hogy ezzel még inkább összetöröm a lelkét.

Eltelt 2-3 év, a lány megérett, ha nem is bombanő, de nagyon csinos lett, de, mi azóta nem beszéltünk. A képeit nézegetve bejött, de nem hinném, hogy lehetnék belé szerelmes. A legkomolyabb fájdalmam az, hogy 21 éves létemre nem volt még igazán komoly kapcsolatom (szűz már nem vagyok) de végre szeretnék valakit, aki megbecsülne engem, mert eddig nem nagyon volt ilyen lány. Ha valaki ennyire odavolt értem, talán joggal gondolom, hogy lehetne még nála esélyem, és nem kéne keresgélnem. Szerintetek belekezdjek? Megérheti? Ennyi idő után lehetnek még benne érzelmek? A lányoknál hogy működik ez?



2014. okt. 19. 17:49
 1/7 anonim ***** válasza:
Szerintem mar nem erez semmit se irantad. Bocsi haver. De meglehet probalni sok sikert. ;)
2014. okt. 19. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Szerintem egy próbát megér.
2014. okt. 19. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Ìrj rà lehet vissza se ìr màr.ez sok idő lehet elfelejtett lehet màr a neved se ismerős neki😢
2014. okt. 19. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Hát azért kérdéses, hogy mennyire volt még "gyerek szerelem", amit akkor érzett irántad. Ha valóban első szerelem voltál az életében, aki összetörte anno a szívét, akkor még lehet nála esélyed, de ha - mivel írtad, hogy még nagyon éretlen volt - az irántad érzett érzései is "éretlenek" voltak, akkor már rég elfelejtett és tovább lépett. Persze ha épp szingli, akkor lehet, hogy adna egy esélyt így is, de azért ne vedd 100%-ra. Viszont egy próbát mindenképp megér, ha szeretnéd. :)
2014. okt. 19. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Hát szerintem biztosan fogja tudni ki vagyok, mert a beszélgetésünket elmentette a facebook, és az utsó írománya is megmaradt. Ahogy nézem offos, mert van vmi nyomorékja, de esküszöm, nem tudom, hogy a srác hogy tudta összeszedni a csajt, mert tényleg egy fogyatékosnak tűnik, bármi rosszindulat nélkül. Kicsit úgy tűnik, mintha a lány csak úgy tartja, mert az a srác aztán tényleg soha nem hagyja el, mert olyan csúnya. Úgy érzem tényleg, ha ráírnék a lányra, egyből dobná a gyereket, mert tényleg annyival jobban nézek ki. Pedig én sem vagyok egy Ronaldo. Tudom, a szerelem teljesen másról szól, csak a különbséget próbáltam szemléltetni.
2014. okt. 19. 18:34
 6/7 anonim ***** válasza:
Ráírni attól még ráírhatsz, azzal nem vesztesz semmit.
2014. okt. 19. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Megpróbálhatod. Akibe egyszer szerelmes voltam, abba később is/újra bele tudnék szeretni (volt már ilyen, pláne, ha nem jöttünk össze, de előtte szerettem).

Írj rá: készülj fel mindenre: lehet, hogy van valakije, lehet, hogy nem emlékszik rád (ezt nagyon kétlem), lehet, hogy összejöttök.

"A képeit nézegetve bejött, de nem hinném, hogy lehetnék belé szerelmes." "lehetne még nála esélyem, és nem kéne keresgélnem" - ez viszont gáz. Ha véletlenül nem szeretsz bele vagy ne adj Isten pár randi után rájössz, hogy ez neked mégsem menne, akkor nagyon összetöröd a szívét (pláne, ha neki sem volt még kapcsolata - én ilyen után öngyilkos akartam lenni, tehát ÉSSZEL! Ne csak lustaságból!).

2014. okt. 19. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!