Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Létezik ilyen? (többi lent) 16/F

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik ilyen? (többi lent) 16/F

Figyelt kérdés
Tavaly suli elején (9.-ben) találkoztam egy lánnyal véletlenszerűen. A barátnőjével volt. Beszélni kezdett velem, láttam, hogy tetszettem neki. Mosolyogtak sugdolóztak rólam, persze hallottam. Aztán másnap már nem láttam, egész évben csak néha. idén már többször látom. Nagyon beleszerettem azon a napon? Csak mert tudom hogy nekem Ő kell, szeretném ha a karjaimban lenne. Egyszer találkoztunk, az is véletlen volt még. Zavarban volt, mellette ültem. Mosolygott nekem :) Olyan szép volt, de most még szebb. Aztán ez a tetszés a részéről elmúlt.. Nem tudtam vele beszélni, mert mindig a barátnőjével van ezért megírtam neki mit érzek. Ő azt mondta ,hogy rá hiába várok, és még kitalálta azt is hogy tetszik neki valaki (persze ez nem igaz). Aztán összejöttem egy lánnyal, akit nem szerettem és ő sem engem, csak attól a lánytól menekültem oda, akit szeretek (talán!?).. Szakítottam ezért a volt barátnőmmel, mert én azt a lányt szerettem előtte, közben és még most is.. Kell nekem, de hát azt írta hiába várok rá. Mit tegyek? Nagyon fontos lenne.. Bocsánat, mert hosszú. Biztos vagyok benne, hogy szeretem, mert ez az érzés.. nem is tudom milyen.. szó szerint belülről esz engem. Ma meg osztálytársam mondta hogy meg@@-ná azt a lányt. nekem ez nagyon rosszul esett, de csak azért mondta, mert állítólag látni rajtam, hogy.. ahogy nézek rá, vagy mi. szeretem? miért? mióta lehet? meg tudom szerezni? hogyan? Ezek a kérdéseim, de legyetek szívesen, nem minden kérdésre egy szót válaszolni

2015. jan. 5. 17:27
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
A leírottak alapján igen, te bizony beleszerettél!!:) És a tetszés/rajongás valószínűleg azóta lehet, amióta megismerted. Meg tudod, de lehet, hogy csak kéreti magát. Mutasd meg neki, hogy neked csak ő kell, bármit mondd!! Légy kitartó és ne menekülj más lányokhoz, ha neked tényleg ő kell!! Aztán, ha mégis kilátástalannak látod a dolgot, hagyd a francba, nem érdemel meg Téged!!!!
2015. jan. 5. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Figyelj, mi nem tudhatjuk, hogy neked tetszik-e, de a leírásod alapján igen. A miértjét is csak te tudhatod, most itt várhatsz bárkitől választ, senki sem fog rá rendesen válaszolni olyan értelemben, hogy miért tetszett meg neked, mióta lehet...ezt csak te tudhatod, te jobban ismered, mint mi
2015. jan. 5. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
De már nem írunk egymásnak, mert amikor barátnőm lett, akit ugyebár el is hagytam, na szóval el akartam felejteni és megkértem, hogy ne írjon. Az a fura, hogy azt írta teljesen pontosan tudja hogy soha nem fog szeretni engem, bármit is teszek.
2015. jan. 5. 17:40
 4/11 anonim ***** válasza:
Ha viszont ezt írta, akkor szerintem hagyjad, lehet, nem fog változni a véleménye
2015. jan. 5. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
Én is azt hittem, 4-szer utasítottam vissza egy fiút, aki másfél évig küzdött értem, és a mai napig járok vele lassan 11 hónapja :)
2015. jan. 5. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:
De már nem tudom mit tegyek, bárki lány az, akivel találkozom, mégis utána ő jár az eszemben. Kell nekem. Köszönöm a válaszokat és várok még :)
2015. jan. 5. 17:43
 7/11 anonim ***** válasza:
Próbáld meg jobban megismerni! Ne udvarlással indíts! Csak simán alakíts ki vele jó baráti kapcsolatot és úgy szerezd meg a lányt! Ne legyél ilyen pesszimista tutyimutyi! Kösd fel a gatyádat és szerezd meg a lányt! Egy lánnyal éreztetni kell, hogy neked csak ő kell, hogy bármit megtennél érte, hogy érdekel téged, hogy kűzdesz érte a véksőkig! Ha ezeket nem kapja meg, akkor esélytelen, hogy a tiéd lesz a lány!
2015. jan. 5. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
na de ezt nem írásban kéne vele.. suliban meg nem tudok mivel odamenni, meg egyébként is mindig a barátnőjével van.. hogy álljak már ezek után elé?
2015. jan. 5. 17:51
 9/11 anonim ***** válasza:
Egyszer már odament hozzád spontán beszélgetni, te is menj oda hozzá! Beszélgettetek már pár szót, csak van téma, ha pedig nincs akkoris jöhet a spontán duma! Ő neki is sikerült, te is találsz témát simán!
2015. jan. 5. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Az a találkozás nem kettőnk között volt, hanem sulin belül kötelezően. Ja és téma csak az volt, hogy megkérdezte ki vagyok.. Nagyjából többre nem emlékszem, de max 5-6 mondat
2015. jan. 5. 18:02
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!