Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Mit tennétek a helyemben?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Elnézést a hosszú üzenetért, de szeretném magamból kiadni, és tanácstalanul állok a helyzet előtt.

Amit tudni kell: Én 18/F ő 20/L

Tisztában vagyok azzal, hogy ezt sokan nem fogjátok elolvasni. De aki elolvassa, kérem, segítsen.

Megismerkedtem egy, a Kárpát-medencében lakó külföldi lánnyal facebookon. Ez 2014 januárjában történt. Utána néha-néha beszélgettünk. Mesélt egy kicsit az életéről is. Mesélt egy traumát amit az iskolában élt meg, erre most nem térnék ki, mert nem fontos. Aztán áprilisban úgy alakultak a dolgok, hogy egymásba szerettünk. Igen, Facebookon, úgy hogy előtte sose láttuk egymást. De aztán minden megváltozott. Tudnotok kell, hogy ez nekem az első olyan helyzet, mikor egy lány azt mondja nekem, hogy szeret. Teljesen összezavarodtam, ugye értitek? Utólag visszanézve szerettem őt. De ott helyben nem tudtam eldönteni... Nem tudtam, hogy szeretem-e őt, vagy sem. Honnan kellett volna tudnom? Sose éreztem az illatát, érintését se éreztem még... És én őszinte ember vagyok, mindig is az voltam a kapcsolatunkban. Elmondtam neki, 2x is. Mind a kétszer kiborult, így utólag vissza nézve nem is értem miért. (Sose találkoztunk stb... akkor miért borul ki?)... És itt jön a május vége. elment az egyetemmel egy táborba. Ott azt mondta nekem egész végig (skype-on tartottuk a kapcsolatot) hogy ő megcsal engem egy férfival. Ezt 2 hétig mondta nekem. Aztán azt mondta nekem júniusban, hogy az egészet csak kitalálta, és csak azért tette ezt, mert hogy visszaakarta adni azt a fájdalmat, amit én okoztam azáltal, hogy 2x azt merészeltem mondani, hogy nem biztos hogy szeretem őt. Aztán a nyár folyamán találkoztunk kétszer, sőt, szeptemberben is még egyszer. Tudnotok kell, hogy közben sokszor bántott. Elmondta közben, hogy ő az exe (az a férfi akivel kínzott májusban... láttam is skype -on néha hogy oda hívta a kamera elé direkt a férfit, és vele beszélget...) aztán hogy volt az első férfija is, az olyan jó volt az ágyban... ezt is az egészségesnél többször említette. Tudnotok kell továbbá azt is, hogy ő nagyon anti-alkoholista. Megígértette velem, hogy soha nem fogok berúgni (addig még nem rúgtam be) és hát Isten engem úgy segéljen, de megszegtem az igéretemet. Igen, 18 éves létemre berúgtam. Akkor először, haverommal. Ezen ő soha nem tette túl magát... Hogy hogy volt merszem stb... Én is követtem el szemétségeket, az is igaz. Kétszer megnéztem a beszélgetéseit. És még kétszer megszegtem az igéretemet. De soha nem csaltam meg őt. És nem hazudtam (csak abban a két esetben, mikor megszegtem). Ő meg... Decemberben elmondja nekem, hogy akiről azt mondta nekem, hogy megcsal májusban, az a férfi (aki a volt exe) na, az feleségül vette őt. ez szíven ütött, mert... Kiderült, hogy ennyi mély kapcsolatuk volt, és ilyen közel állnak egymáshoz? Mert közben ők jártak vacsorázni, bálokba is jártak ők ketten, egyetemen is sokszor lógtak együtt... Annak ellenére, hogy engem nagyon bántott, hogy ezzel a férfival (akiről ilyeneket mondott nekem, hogy megcsal) ilyen jóban van... Sokszor mondta is nekem, hogy ő, az a férfi a tökéletes számára, csak hát már szakítottak... Ilyenkor, elhihetitek, nagyon rosszul éreztem magamat. Azt mondta nekem, hogy nagyon gazdag. Ezzel nagyon sokat kérkedett. Hogy ő most milyen gazdag, milyen jó kis cuccai vannak, hogy ő a Zarában vásárol drága cipőket, hogy neki iPhone -ja van, meg iPodj-a... Milyen drága éttermekbe jár... Utólag vissza nézve már nem tudom, hogy tényleg igaz -e, hogy ilyen gazdag volt. Remekül beszélt angolul, és sok fordító munkát vállalt. De az is furcsa volt, hogy egész nyáron mondta, hogy iPhone -t akar (tudni kell róla, hogy nagyon ambíciózis) de mégsem vett iPhone -t. Helyette elindult egy versenyen ahol nyert. De ő nem vett magának. Pedig amiket mesélt nekem, hogy mennyi pénze van... Egy teljes Apple-üzletet megvehetett volna... Érdekes. Büszke is volt arra, hogy ő mennyire, idézem: "arisztokrata" és sokszor kifejtette, hogy a régi barátjai mennyire azok voltak, és hogy ő mennyire szerette ezt bennük. Tudni kell, hogy én nem vagyok ilyen ember, nem tudok több száz ezreket költeni drága 5* os hotelekre, mint állítólagos előző barátai. Ezért nagyon bántott az ilyenekkel engem. Értitek, gondolom... Szereted a barátnődet, mindent meg akarsz neki adni, és ő meséli hogy milyen gazdag exei voltak... Te meg szarul érzed magadat, hogy te nem vagy gazdag. Sokszor bántott ilyenekkel, sokszor mesélt nekem róluk, annak ellenére, hogy tudta, hogy ez engem bánt. Bántot például azzal is, mikor felhúzta előttem az eljegyzési gyűrűjét, amit kapott az ex barátjától, akivel állítólag megcsalt. Óh igen, részletesen elmondta hogyan csalt meg. Közben rengeteg kis hazugságon kaptam, azokat most nem fogom felsorolni. Na igen... Rengeteget hazudott. Aztán januárban elmondta nekem, hogy mindent csak azért mondott nekem, hogy bántson, hogy mi szakítsunk. Ha bánt, elmúlik a szerelmem, és ezért nem fog annyira megviselni a szakítás. Azt akarta, hogy szakítsunk, mert ő szerinte nem illünk össze. Ő nagyon karrierista, sokat akar dolgozni. Soha nem lenne velem, de én meg egy olyan lányt akarok, aki mindig velem van. Ő sokat utazna, hotelekben lakna. De aztán, megígérte januárban, hogy soha nem hazudik többet. Soha. Aztán múlt héten mondta el nekem, hogy igaziból végig becsapott. Soha nem volt semmilyen exe, soha nem volt semmilyen férfija, az a férfi, akivel állítólag megcsalt, azzal nem volt semmi. Szóval... értitek... májusban azt mondja megcsal, júniusban azt mondja mégse, jah igen, jut eszembe: szeptemberben megint azt mondta, hogy megcsalt. Aztán most azt mondja megint, hogy nem csalt meg. És akkor itt van az, hogy meséli, hogy sok férfi flörtöl vele. És egy férfi elhívta őt randizni, akkor, mikor állítólag mi 3-4 napra kicsit külön voltunk mert összevesztünk. Az a bibi, hogy ilyen sose volt, rosszul emlékszik. Mi max néhány órára váltunk szét. Szóval állítólag ő akkor igent mondott, mikor mi 3-4 napra szét voltunk válva. Ezzel az a furcsa még, hogy ő a gyermekkori traumája miatt (állítólag, vagy legalábbis nálam biztosan) fél a férfiaktól. Alig mert velem találkozni. Bezzeg egy jött ment csávóval beszélget 2 napot és már belemegy a találkozásba. Mi sose váltunk szét 3-4 napra. Max néhány óra. Ezek szerint ezzel a csávóval akkor beszélt a randiról, mikor mi együtt voltunk. De már itt van az, hogy csak szóba jön a srác, de már hazudik róla... Ki tudja mi lenne később? + -ba: sose akart tenni semmit sem azért, hogy találkozzunk. Mindig én mentem hozzá, ami 200 km oda vissza... MINDIG. Szó volt arról, hogy egy éjszakára lemegyek hozzá, és akkor alszok hotelben mert a szülei nagyon szigorúak. Ő milliomos, de mégis nekem kellett vonla fizetnem a szállodát (10 ezer forint) és az utazást (30 ezer forint) és akkor együtt lettünk volna 3 órát. Mert ő több időt nem ad nekem. (megjegyzés: a barátnőinek naponta 4 órát ad. Mikor ezt megkérdeztem tőle, hogy hogy van az, hogy a barátnői kapnak napi 4 órát, de én, akit már nem láttál fél éve, én kapok tőled 3 órát? Erre azt válaszolta hogy ő neki előre meg van adva mit mikor tanul, és hát sajnos nem tud 3 óránál többet adni... )

Aztán ebből elegem lett, és csütörtökön letiltottam. Most vasárnap van, azóta se válaszolt. Tudni kell, ha ő letiltott engem, mindig csináltam álprofilt, és akkor írtam rá onnan. Én mindig próbáltam vissza szerezni őt. Ő még mindig nem írt.

És az még csak szóba se jött, hogy neki nagyon fontos a magyar... nyárig meg kell tanulnia magyarul remekül, mert magyarországon fog dolgozni. Ezért elvárta tőlem, hogy sokat tanítsam magyarra, és ha nem tettem, mindig veszekedett velem. 5 nyelvet beszél már, kiválló nyelvérzékkel rendelkezik, és már folyékonyan beszél magyarul, én meg nem beszélek egy nyelvet sem, és nyelvvizsgázni fogok télen. Rengeteget kell tanulnom. Neki alig valamit. Mégis, szóba se jöhetett az, hogy ő angolul beszéljünk. Még az sem, hogy 50-50% -ban. Szóval én tanítottam őt magyarra, remekül megtanult hála nekem. De én tőle nem kaptam semmit. Megjegyzés: azt mondta nekem, decemberben jött rá, hogy mennyire szeret. Ehhez azt tenném hozzá, hogy decemberben derült ki, hogy ő jön Magyarországra dolgozni, és remekül kell tudnia magyarul.

Mit gondoltok?



2015. márc. 8. 18:39
 1/8 anonim ***** válasza:
Nem tudod röviden összefoglalni? A kötelezőket ennél rövidebben olvastam anno
2015. márc. 8. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Sajnos nem lehet összefoglalni. Mert a sok kis részlet, amiből össze áll a helyzet. De röviden: rengeteget hazudott nekem, és már nem tudjam, hogy mit higgyek.
2015. márc. 8. 18:43
 3/8 A kérdező kommentje:
Küzdjek még érte? Van értelme? Annak ellenére, hogy állítólag én vagyok a nagy Ő, de egy facebook letiltás már közénk állhat? Vagy a sok hazugság? A sok kétkedés? hogy vajon most igazat mondhat? Vagy hogy csak kihasznál engem?
2015. márc. 8. 18:44
 4/8 anonim ***** válasza:
Ha ez igaz, akkor te nem vagy százas, hogy még tartod vele a kapcsolatot.
2015. márc. 8. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Már letiltottam... Ti mit ajánlotok? Mit tegyek?
2015. márc. 8. 18:52
 6/8 anonim ***** válasza:
Nem szívesen mondok ilyet, de hagyd ezt a csajt. Nem teljesen komplett. Legalább is abból amit leírtál...
2015. márc. 8. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Hát ez elég durva! Nem tudom, hogy bírtad eddig is mármint én értem, hogy szerelmes vagy, de abból amit leírtál ez róla nem mondható el. Milyen kapcsolat az ahol mindig csak a hazugság van? És mi az, hogy 3 órád van... ahelyett, hogy örülne, hogy Te mész le hozzá... pff Szerintem ennek így semmi értelme. Gondolom nem akarsz tovább szenvedni, márpedig így ebből jó nem hiszem, hogy kisülhet!
2015. márc. 9. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Kezdem én is így látni... :(
2015. márc. 9. 17:26

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!