Kezdem magam kitartottnak érezni, mégha nem is az a célja. Hogyan viszonozzam a belém fektetetteket, ha vagy nincs miből, vagy nem fogadja el?

Tisztázzuk le, se ő (26) se én (20) nem vagyunk gazdagok, de ő azért jól keres. Letisztázandó továbbá, hogy nagy a szerelem mindkettőnk részéről, és ő nem az az alkat, aki "megvásárolná az embert".

Nohátakkor:

A randikon ha valami pénzbe kerül, pl. kaja, benzin (semmi drága kaja), ő állja. Sokszor beszáll az én BKV-mba, meg a gumióveszert is ő veszi. És akkor még ezen felül, ha pl. hátizsák kellett nekem, azt kaptam; tönkrement a bőrdzsekim, azt. Nem drága holmikat, az alcsonyabb-közepes árkategóriából. Utazás? Ő állja szinte teljesen...

Lényegét tekintve, elenyészőleg szállok be a kapcsolat költségeibe, és még ráadás is jön.

Volt sokszor, hogy el se fogadta a pénzt amit kínáltam nagyobb dologért cserébe, mondván megkereste amibe kerül, nem fontos megadnom, meg hogy ez neki örömet okoz, meg hogy megteheti.

De szóval ettől az egésztől mintha szülőm lenne, vagy nem is tudom. Olyan fura. És kellemetlen. Örülök persze, annak amit kapok, akár egy pizzaszelet, akár a hátizsák. De az viszont rossz, hogy viszonzatlan. Eddig egy sálon kívül nem kapott tőlem semmit.

Ha néha adok pénzt, megfogadja hogy valahogy visszaforgatja belém. -_- Ilyenkor azt mondom, illetlenség, hogy nem fogadja el rendesen.

Családtagjaival meg közeli barátaival se ilyen nagyvonalú, mint velem, talán a húgával. De összehasonlíthatatlan igazából, ez így ebben a formában csak felém van.