Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Nem értem, hogy miért történhe...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem értem, hogy miért történhetett?

Figyelt kérdés

2018 márciusában 2 hétig együtt dolgoztam egy férfival, aki nekem végül eléggé megtetszett, de addigra már vége volt a projektnek.

Én maradtam, ő pedig ment a másik műszakba.

Egy ideig még beszéltünk, ha újból összefutottunk, de semmi több, volt, hogy nem láttam egy hónapig.

Tehát az, hogy bejött, azt nem tudta meg sosem, utána meg, hogy így meglazult a dolog, voltak más problémáim az életben, majdnem hogy értelmetlen volt az egész.

Csak fura volt, mert álmodtam vele, olyankor napokig gondoltam rá, de látni nem láttam.

Október óta pedig egyáltalán nem láttam, egyszer távolról bent a munkahelyen.

Aztán tegnap váratlanul szembetaláltam magam vele odabent.

Úgy nézett rám, mint aki örül annak, hogy lát, én szintén, és mondtam is, hogy ezer éve nem láttalak, és aźzal a gyönyörű széles mosollyal mondja, hogy itt vagyok, és odahajolt, adott két puszit, és mintha félig megölelt volna, én meg ugyanilyen esetlenül vissza, aztán olyan zavarba jöttem, hogy leléptem, persze mosolyogtan.

Azóta csak ezen töröm a fejem, hogy ez mi volt?

Tavaly a beszélgeteseken kívül semmi nem volt, se egy érintés, semmi, ez meg lassan 1 év után teljesen váratlanul mi?



2019. jan. 19. 23:49
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
74%
De béna vagy xDD
2019. jan. 19. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
61%

De kis aranyooos

Gondolom neki is bejossz

De ez ahw 😂😂

2019. jan. 19. 23:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 A kérdező kommentje:
Köszönöm ezt a hasznos választ, de amúgy igazad van, tök béna vagyok.
2019. jan. 19. 23:59
 4/26 anonim ***** válasza:
84%

Azt egyrészt honnan tudnánk, hogy ő neki mi a tök járt a fejében, másrészt meg nem is érdekes. A lényeg, hogy te mit akarsz. Ha ennyire tetszik, hogy egy ölelésen egy napig gondolkozol, akkor talán érdemes lenne közeledni a sráchoz.

Szóval ahelyett, hogy az ő érzéseit fürkészed, koncentrálj a sajátjaidra.

2019. jan. 20. 00:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
91%

Ha tudod a nevét szerintem jelöld be ismerősnek.. Jó esetben rád fog írni :)

Bár te is írhatsz neki valamit..

2019. jan. 20. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
19%
Le kellett volna smárolnod:D Most meg baszhatod megint egy hónapig.
2019. jan. 20. 00:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 A kérdező kommentje:

Neki nincs Facebook-ja, amúgy már tuti írtam volna neki.

Nem őskövület, egyszerűen csak nem érdekli. Fiatalok vagyunk, 25-30 között mindketten.

2019. jan. 20. 00:31
 8/26 anonim ***** válasza:
93%

Nem kéne túl sokat belegondolnod a legutóbbi találkozásotokba, viszont túl keveset sem. Úgy tűnik, ő nem fog tovább lépni, így neked kell.

Ez a 10 hónap utólag elfecséreltnek tűnik, viszont mikor együtt dolgoztatok, mikor friss volt az élmény, akkor még nem gondoltad, hogy ilyen fontos lesz számodra az együtt töltött idő.

Hamarabb észre kellett volna venned, hogy mi a fontos, ezért írtam, hogy bénáztál.

2019. jan. 20. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:

Semmilyen online platformon nincsen fent?


Talán akkor azt tudom javasolni, hogy lábatlankodj a közelében és ha ugy adodik beszélgessetek a puszilkodás helyett... :)

2019. jan. 20. 00:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
Ez melyik város?
2019. jan. 20. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!