Férfiak, ti hány évesen döbbentetek rá, hogy bármit fogtok tenni, bárhogy fogtok erőlködni, ti forever alone vagytok és egyedül fogtok meghalni? Mikor jött el az a pont, hogy végleg feladtátok a párkeresést, és mi volt, ami erre rádöbbentett?

10 éve, amikor meghalt a feleségem. Olyan klassz nők manapság már nincsenek, hülye pitsák meg nem kellenek. Próbáltam ismerkedni, de minden alkalommal erősödött bennem ez az érzés, hogy ó te jó ég! Megszoktam, és megtanultam egyedül élni. Jelentkezők lennének, de kösz, nem, jó nekem így egyedül.

44/F

Én 3éve váltam el,és 47évesen kezdtem párt keresni.Igaz,h a feleségem előtt is mindvégig voltak kapcsolataim,az első azthiszem 17évesen,utána is sok barátnőm volt,mielőtt a házisárkánnyal megismerkedtem.

Most sem élek egyedül,és nem voltak problémáim ezzel.

Hozzáteszem nem vagyok gazdag sem.Igaz,a külsőm mások szerint elég impozáns.Persze nem gondolom,hogy ez lenne a siker titka,csak megjegyzem,talán egy +.

A jelenlegi párom pedig 13évvel fiatalabb nálam.

Én csak itt látom,hogy egyeseknek miféle gondjaik vannak,és nehezen értem ezeket.Én is kaptam kosarat,sokat,de ezek semmit se számítanak,én mindig mentem tovább.

Még egy érdekesség:Apám felesége(nem édesanyám) meghalt ,amikor fater ötvenöt éves volt.Hozzánk járt(külföldön él),nálunk aludt,és ment randikra.Azóta én már el is váltam,és párt is találtam,ő még mindig társkeresózik.

Van benne valami, de én inkább a középsulit mondanám vízválasztó nak. Aki 20 éves kora előtt nem tud kapcsolatot kialakítani, nem kezd el randizni, csajozni, ismerkedni vagy legalább próbalkozni, az hatalmas lemaradásban lesz. Nem azt mondom, hogy lehetetlen lesz számára a párkeresés, csak sokkal nehezebb. Aztán vannak kivételek, akik 20 vagy akár 30 éves koruk után érnek meg annyira, jutnak el olyan szintre, hogy "megállíthatatlanok" lesznek e téren.

Az egyetem azért más, mert az egy kötetlen hely. Az ember azt csinál, oda megy hirtelen ahová akar. Középsuliba még kötelezően be kell járni, kvázi össze van zárva az ember a többi diákkal a hét 5 napján napi 6-7 órában. Egyetemen ez már nincs meg azért.

Úgy kb. 22 éves koromig rettentő igénytelen voltam, és bár a seggemet verdestem a földhöz és volt, hogy szó szerint álomba bőgtem magamat a fájdalomtól, így utólag belátom, hogy akkor teljesen esélytelen voltam mindenkinél, okkal és joggal. "Kövér" voltam, büdös, szakadt rongyokban jártam, észre se vettem, hogy összenőtt a szemöldököm, nemhogy még foglalkozzak is vele.

Ezeket felismertem, majd megtörtént a... háh, a nagy semmi. Úgy 24 évesen, hiába javítottam mindenen a "kövérségemet" leszámítva, ugyanúgy láthatatlan maradtam. Szóval nagyjából ezt lőném be konkrét időpontnak. Most 27 vagyok, és továbbra sincs senkim. Jelentkező volt eddig egyébként persze: egy egyedülálló félcigány kisgyerekes anyuka (egyébként ha nem lett volna félcigány, nem lett volna akkoriban dohányos és nem lett volna gyereke, simán rendben lett volna - ja persze, akkor nem kellettem volna neki alapból se); egy rettenetesen elhízott, buta nő; illetve egy, egy korábbi hozzászóló szavait idézve házi sárkány, egy félbolond, lusta pitscha. Nos inkább vagyok egyedül azóta is.