Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lenne értelme megpróbálni vele még egyszer?
A hosszú kifejtést ha nem akarod elolvasni, akkor az utolsó sorban összefoglaltam az esszenciáját a történetemnek.
Kezdjük a lényeggel: incel vagyok. 27 évem alatt a nők még rám nézni se voltak hajlandók, ha valakihez egyáltalán csak beszélgetni odamentem volna munkahelyen, már akkor látszott rajta, hogy feszeng, meg hogy hagyjam már békén. Társkeresőn haszonló sikeraránnyal lehetett számolni, itt valami 150 levélre érkezett 0 válasz, illetve Tinderen nagyjából 5000(!!!) jobbra húzásból lett kb. 20 párom, akiből 2 kivétellel mindenki vagy törölt azonnal, vagy nem válaszolt, vagy 1-2 szóban válaszolt.
Mígnem aztán tavaly decemberben összeszedtem életem első barátnőjét - vagy inkább ő szedett össze? A lényegen nem változtat. Eleinte minden hepi volt, csak ez az állapot össz-vissz 1 hétig tartott nagyjából. Na jó, lehet, hogy 2 is volt az. Utána szépen lassan előjöttek a problémák; "szép lassan" alatt pedig azt értem, hogy egyszerre kibukott minden. Az egy dolog, hogy külsőre nem igazán tetszik a hölgy, mert sajnos abba már beletörődtem, hogy olyan párom sose lesz, akihez ténylegesen vonzódok. A nagyobbik probléma, hogy lelki terrorban tartott. Korlátozott a szabadságomban, a hobbimmal sem foglalkozhattam mellette (hiszen azt az időt vele is eltölthettem volna, másra nem volt szabad koncentrálnom), és a legapróbb dolgokért is én voltam a hibás, a saját szavaival élve "az egyetlen hibája az volt, hogy túlságosan szeretett" (lol). Nyilván én sem vagyok tökéletes, hibáztam én is, mint ahogy mindenki, nekem sem szuper a természetem, de én ezt elismerem. A rá eső részt viszont tagadta mindig és ilyenkor valami önsajnáltatással és mártírkodással jajgatott, illetve engem passzív-agresszív hangulatkeltéssel provokált addig, amíg nem mondtam neki olyat, amit magam ellen tudott fordítani. Na, mindegy, szóval nem voltunk egy álompár, ez a lényeg, 4 hónap után szakítottam vele. Ja igen, egyébként ő elég erőteljesen éreztette velem, hogy neki gyerek kell, hiszen 33 évesen kezd kifutni az időből. Szóval nem a személyemre tartott igényt, hanem egy spermadonort keresett (a szó legszorosabb értelmében kimondta, hogy "nem a külsőd miatt vagyok veled, de ez sose volt titok"), aki történetesen emellett el is tartja őt és a hipotetikus gyerekét, hiszen egyébként ennyi idősen ilyen-olyan kifogásokra hivatkozva, de valahogy elérte, hogy az életében nem dolgozott még soha semmit.
Mókás viszont, hogy ő azóta is keres engem, pedig sokszor elzavartam hol békésen, hol nagyon nem kedvesen. Minden ilyen alkalommal bebizonyosodott, hogy ő semmit nem változott és nem is hajlandó változtatni, mert szerinte ő tökéletes, viszont nekem hála pszichológushoz jár azóta is. Ép eszű ember hagyná a fenébe, ahogy tettem én is hónapokon át. Csakhogy van egy kis bökkenő: a statisztika ellenem dolgozik. 27 évesen még mindig szűz vagyok (technikailag vele sem feküdtem le, bár voltak dolgok), "kövér" vagyok, és ha a nők ennyi ideig nem voltak hajlandók még leköpni sem, vélhetően ezután sem fog mindez egy csapásra megváltozni. Fejben elkezdtem írni egy listát, hogy mi szólna a kapcsolatunk mellett és ellen. Pro nem volt sok, semmi mást nem tudtam kiötleni érvként, mint hogy nem lennék egyedül, ami a társadalmi megítélésemen, és talán az önbizalmamon is növelne; 0%-ról 100%-ra nőne a szüzességem elveszítésének valószínűsége; emellett lenne valaki, akivel közösen bízhatnánk egymásban... már ugye, ha én még képes lennék bízni benne... A negatív oldalon ehhez képest millió meg egy tétel szerepel, köztük olyan elhanyagolható dolgok, mint hogy kikészít idegileg, meg hogy egyértelműen nem én kellek neki. Még egyszer mondom, egyáltalán nem vagyok tökéletes én sem, és az én negatív tulajdonságaimat is lehetne sorolni órákon át, bár én legalább szemellenzőt rántva az áldozatszerepbe nem bújtam soha.
TL;DR
Van-e értelme olyan kapcsolatnak, amiben a vonzalom minimális, lelkileg pedig ki fogok készülni, figyelembe véve, hogy az eddigi tapasztalataim alapján vagy ez jut nekem, vagy az örök magány és az örök szüzesség?
válasza: válasza: válasza: válasza:Azt az energiát, amit egy már most nem működő kapcsolatba szeretnél fektetni, fordítsd inkább magadra.
Hidd el,hogy a külsőségeken nem olyan nehéz változtatni, gondolok itt az elhízásra.
Ápoltnak lenni meg nem egy nagy kihívás.
Csak azért, hogy legyen valaki nem mennék bele egy kapcsolatba. Főleg, ha összejön egy gyerek. Mondhatni végérvényesen elrontod az életed és mellette a gyerekét is
Mozdulj ki. Mozogj, sportolj, keress egy klubot, ahová csatlakozhatsz. Lehetőséged lesz új emberek között lenni,amik újabb lehetőségeket hozhatnak.
Ne a kapcsolatra koncentrálj rá, hanem arra, hogy jól érezd magad a bőrödben. Ha belül rendben vagy, akkor az ismerkedés is másképp fog menni. Nem kell mindig próbálkozni a nőknél, kezdetnek próbálj inkább "haveri " kapcsolatot kialakítani.
Ha ülsz, mint az iszap a kisszobádban és csak töprengesz, hogy neked miért nem jó, akkor nem fog megváltozni semmi.
válasza:Összeírhatsz hobbikat, amelyek érdekelnek, vagy olyanokat, melyeket szívesen próbálnál ki. Érdeklődésednek megfelelő Facebook csoportokba léphetsz be, közös érdeklődés már jó lehetőség beszélgetésre, ismerkedésre.
Dietetikus tanácsát kérheted elhízás szempontjából, ha a külsőddel nem vagy megelégedve, akkor pedig stílustanácsadó is segíthet, lelki problémákban pedig pszichológus. Érdemes szerintem elindulni.
válasza:Hibát követnél el ha újra kezdenéd vele. Lehet, hogy rossz egyedül, de egy rossz, ennyire rossz kapcsolatban még rosszabb. A lelki nyugalommal semmi sem ér fel. Szörnyű mikor az otthonodnak mondott lakásban nem szeretsz lenni, csak menekülnél, mert egy perc nyugalmad sincs.
Inkább fogadd meg a tanácsokat, hogyan javíthatnál az esélyeiden.
Köszönöm a válaszokat. Gondolkozok azóta is, mert amúgy ezúttal haveromon keresztül "keres". Nyilván hiányzok neki, de ezt tetézi egy jókora adag pszichopátiával is, amit nem is tudnék, de most nem is akarnék kifejteni.
"Főleg, ha összejön egy gyerek. Mondhatni végérvényesen elrontod az életed és mellette a gyerekét is"
Mondjuk igen, ez talán a legnagyobb ellenérv. Nyilván nem is a gyerek lenne a legsürgősebb célkitűzés, de én viccen kívül kinézném belőle, hogy kiszúrja az óvszert - most akartam iderakni egy szmájlit, de tényleg hót komolyan mondtam.
"Véleményem szerint mindketten erős kompromisszummal mentetek a párkapcsolatba, vonzalom nélkül és ezért nem működik."
Nem az, hogy vonzalom nélkül, mert arcra például aranyosnak tartom, mint ahogy azért ő sem úgy tűnt, mint aki megjátssza magát (vagy ha igen, akkor tényleg isteni színésznő, annyira, amennyire csak egy tényleges pszichopata lehet), deeee... ja. Csak ilyenkor mindig eszembe jut, hogy GYK-n állandóan azt mantrázza mindenki, hogy amíg így nézek ki meg olyan vagyok, addig bizony alkudjak meg - most akkor melyik?
"Jaa és lehet mindkettőtöket az a félelem hajt csak egymás felé hogy "próbáljuk meg, hátha nem lesz másik"."
Engem egyértelműen igen, őt meg nem tudom, mert amúgy saját bevallása szerint is megkeresték már a kapcsolatunk alatt is páran FB-on, azóta meg társkeresőn meg ezer meg egy másik helyen is, szóval neki lenne választása bőven. Létezhet, hogy engem tartana "igazinak"? Ez viszont sok kételyt felvet, kapásból azt, hogy miért nem képes egyenlő félként tekinteni rám, meg hogy miért volt minden egyes alkalommal hiszti a válasz arra, amikor eskü hogy tök nyugodtan elmondtam, engem mi zavar, miközben ő a semmin toporzékolt.
Egyébként azt sem véletlenül tettem idézőjelbe, hogy kövér vagyok. Szerintem ez a kb. 20 kiló azért nem extrém, főleg, hogy mellette igénytelen és ápolatlan nem vagyok, csak ugye elég szerencsétlenül oszlik el rajtam a plusz. Engem alapvetően nem is zavarna, csak mint eddig kiderült, mindenki mást igen rajtam kívül...
Na mindegy, annak ellenére, hogy egyértelműnek tűnik a válasz számomra is, nem akarok örökre egyedül maradni. Ha még egyszer megkeres (ezúttal ENGEM - nem anyámat, cimborát, hanem személyemet :D ), lehet adok még egy 372. lehetőséget a dolognak, mert jelenleg totálisan semmi esélyét nem látom annak, hogy számomra is vonzó, nem mellesleg nem félőrült párom legyen valaha, de legalábbis semmiképp a közeljövőben, a rendületlen (ámde teljesen hiábavaló) társkeresőzésem ellenére sem. Ami viszont már engem is kezd(?) szociopatává tenni egyébként...
válasza:"számomra is vonzó, nem mellesleg nem félőrült párom legyen " Valóban, így meg lesz egy vonzó, de teljesen őrült párod.
Totálisan mindegy, hogy te vagy-e neki az igazi vagy sem, vagy miért keres újra és újra. A lényeg, hogy nem normális, meg hogy nem tudnál vele normális, nyugodt életet élni.
Most milyen életed van? Mennyire van jelen a lelkiállapotodban, mennyire vagy stresszes emiatt a mindennapokban? Mármint a társkeresés miatt?
Mennyire tudsz nyugodt hangulatban, lelkiállapotban megfőzni egy kaját, délután leheveredni egy film elé...? Mert ezzel a nővel mindez minden bizonnyal ugrik.
Pedig jó fejnek tűnsz a leírásod stílusa alapján, humorosnak. Nem értem hogy nem jön össze egy normális pár, kapcsolat...
"Most milyen életed van?"
Lol. Szar. De már hozzászoktam, és az évek hosszú sora alatt elszenvedett kudarcok és a teljes magány, a fölösleges vágyakozás annyira megtört, hogy már érzelmeim, érzéseim is alig-alig akadnak.
"Mennyire van jelen a lelkiállapotodban, mennyire vagy stresszes emiatt a mindennapokban? Mármint a társkeresés miatt?"
A fentiek miatt egyre kevésbé, de azért néha beugrik, hogy ennek az életnek így semmi értelme. Hullámokban tör rám, sokszor hónapokig eszembe se jut, hogy kellene valaki, máskor észérvekkel támasztom alá, hogy időm, erőm nem biztos, hogy elegendő jutna rá (ami egyébként nem is kamu és nem is túlzás), majd BENG!, pánikrohamhoz hasonlítható érzés, amit napokig, ha nem hetekig tartó ingerült, mégis levert hangulat követ.
"Pedig jó fejnek tűnsz a leírásod stílusa alapján, humorosnak. Nem értem hogy nem jön össze egy normális pár, kapcsolat..."
Na most igazság szerint nagyon visszafogtam magamat a kérdés alatt. :D Nem teljesen ilyen vagyok, legalábbis nem mindig, de köszönöm egyébként a pozitív hozzászólást. A választ itt egyébként a Photofeeler hozta meg, amin 4.8-as átlagnál jobbat egyik képem sem hozott, viszont legtöbbje jó esetben 3.5-nél ragadt le. Ennyit számít a külső - sőt, csak a külső számít...
Egyébiránt a csaj boldog születésnapot kívánt, majd amikor megpróbáltam vele beszélgetést kezdeményezni, nem írt már vissza. Hmm, mókás. Nem mintha lelkileg annyira megviselni, de logikusan végiggondolva márpedig nekem ő az egyetlen lehetőségem továbbra is. Aztán azt nem tudom, melyik a nyomorúságosabb, egy borzalmas kapcsolatban élni, vagy magányosan megdögleni. Mert azt már naivitás lenne feltételezni, hogy hajlandó változtatni a dolgain.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!