Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akinek hosszabb ideje nem sikerül párt találni, abból az emberből hiányzik valami?

Figyelt kérdés

Elsősorban talán az, hogy nem képes vágyat ébreszteni másokban, hogy akarjanak vele lenni (ez elsősorban férfiakra igaz). Ezt nyilván okozhatja az is, hogy külsőre nem üti meg az elvárt szintet vagy csak nem jók a szociális, kommunikációs készégei, de igazából senki sem úgy születik, hogy kész egy párkapcsolatra, mindenki inkább összeszedi életében a szükséges tapasztalotokat. Szóval miért sikerül ez egyeseknek és másoknak nem?

Másrészről pedig talán még nehezebb az, hogy megtartani egy párkapcsolatot, mert ehhez alkalmazkodóképesség, konfliktuskezelés kell és ezt is sokan megpróbálják kihagyni vagy csak egyszerűen nem akarják meghozni a szükséges áldozatot. Én is úgy látom, hogy aki nem talál párt, az tényleg elsősorban maga tehet róla, nem szerencsés, ha a bárki másra (család, társadalom, média, stb) próbálja ezt hárítani, de valójában az egész életútja eredményezi ezt a helyzetet és vannak dolgok, amik önhibáján kívül gátolják meg ebben. Szóval kicsit komplexebb a kérdés, mint hogy annyival leírjuk őket, hogy lúzerek, de vannak olyanok is, akiknek talán nem is való a párkapcsolat meg olyanok is, akiknek még csak fejlődniük kell valamennyit személyiség terén, elég változatos a kép.



2023. márc. 17. 11:23
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
25%
A férfiaknál egy jó 20 cm a gatyában , az hiányzik!
2023. márc. 17. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
87%
Nem feltétlenül hiányzik valami, inkább nem talált olyat, akivel vannak közös célok, összeillenek stb.
2023. márc. 17. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
86%
Én tudom magamról, hogy nyers vagyok a zemberekkel, ez nem jön besokaknak.
2023. márc. 17. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
91%
Senkit nem illik "lelúzerezni", mert senki nem tudhatja, hogy a másik nem talál párt magának, vagy NEM IS keres, mert herótja van az egésztől, és kiábrándult már a párkeresésből. Sokan alkalmasak lennének párkapcsolatra, semmi baj a személyiségükkel, csak már elegük van a keresgélésből, csalódtak az emberekben (és nem azért mert egekben vannak az elvárásaik, mielőtt még ezzel jönne valaki).
2023. márc. 17. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
76%
Kellünk mi a "kérdésedhez" vagy megelégszel a saját ávlaszoddal amit leírtál? Csak mert ez így baromira nem tűnik kérdésnek:D
2023. márc. 17. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
0%
#4 neked mg a fejedből hiányzik az agynak nevezett szerv.
2023. márc. 17. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

#5

Hát kíváncsi vagyok, ti hogy látjátok. Én leírtam a saját véleményem, de az nem biztos jó.

2023. márc. 17. 11:45
 8/19 anonim ***** válasza:
100%
Ez azt jelentené fordítva, hogy aki kapcsolatban van, azzal minden rendben? Minden megvan benne?
2023. márc. 17. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%

Ez a kérdés és magyarázat általánosítás magasiskolája. Ez alapán, akinek nincs párja, az selejet, semmire való, akinek meg van annak tökéletes mindene.

A valóság viszont egészen más. Sok jóravaló, normális, dolgos ember van egyedül, sok szar alak pedig párkapcsolatban.

Értelmes, érzelmes emberek is simán maradhatnak egyedül akár egész életükre, míg semmietérő, lusta, gusztustalan emberekért is rajonghat a fél világ.

Az helyzet, hogy az élet nagyon nem fekete-fehér, hanem rengeteg dolog játszik szerepet pl. abban is, hogy ki talál maga mellé párt és ki nem.

A genetikától a szerencséig, de akár a saját tudatos döntéseink is és még sok millió más dolog együttesen határozza ezt meg.

2023. márc. 17. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
17%
A sok blabla Bla, nekem jóképű/szép ismerősöm nem egyedülálló egy sem. Akik meh rondák azok igen. A többi maszlag.
2023. márc. 17. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!