Nők szingliségének ilyen nagy mértéke, egyértelműen a kevés megfelelő férfi az oka?

Kicsit furcsa, hogyha egy férfi van egyedül akkor az biztosan lúzer meg incel meg egyéb jelzők, de ha nő, akkor annak oda még véletlenül sem lehet ez? Sőt, még ez is a férfiak hibája?

Emlékeztet egyes politikusok "ha a fekete bűnözik az is a fehérek hibája" taktikájára.

A hipergamia az oka.

39F incel

Engem szép és csinos lánynak tartanak, jó munkám van, sok mindenről lehet velem beszélgetni, vannak hobbijaim, stb, tehát úgy alapvetően szerintem rendben vagyok.

Viszont nem találkoztam még eddig egyszerűen olyan sráccal, akivel összeillenénk/működne a dolog, mindenkivel csak a kínlódás van örökké, nem tudom, mi bajuk van, miért zárkózottak, miért tűnnek el, stb stb. Lehet, hogy ez szerencse kérdése, nem tudom, de olyan igazi összhangot soha nem éreztem velük. És hát így nyilván nem is tartanak ezek semeddig se..

Nem a férfiak hibája szerintem, hogy a társadalom olyannak nevelte őket, hogy ne legyen rájuk szükség úgy, hogy dolgozunk.

Egy videoban hallottam, és konkrétan elővettem papírt és tollat, hogy leírjam:

"Men are living in an era now where they have to be *wanted* because they're no longer *needed*."

Olyan időket sírnak vissza a férfiak, amikor a nőknek nem volt választása. Ez nem aggályos? Olyan értelemben, hogy milyen ember az, aki arra vágyik, hogy valaki rá legyen szorulva és vele legyen, de igazából nem akar vele lenni.

6.

Ennek oka, hogy régen így volt, sajnos pontosan az a tény, amivel a többség nem akar/mer szembenézni: Hogy a házasság és a család nem működött sosem. Régen is csak a kényszer, a vallási előírások, "mit szólnának mások" volt a nagy családi összetartás alappillérei. A sok szenteskedő meg idealizáló baromság sosem működött, csak a regényekben. (Általában még ott sem)

Szerintem az az oka, hogy máshogy állunk (túláltalánosítva) a társkereséshez.

Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy egy kapcsolat lehet jobb, mint egyedül, de csak akkor, ha az egy jó kapcsolat, egyébként meg fölöslegesen vesztegetek időt és energiát rá. Nekem nagyon-nagyon nem mindegy, hogy milyen az az ember, akivel a napjaim jelentős részét töltöm, akit az otthonomba, az ágyamba és a szívembe engedek. Barátok terén nem vagyok rigolyás, vannak haverjaim, akiket nagyon kedvelek, de ha egy napnál többet kellene velük lennem egyhuzamban, akkor meg tudnám őket fojtani egy kanál vízben. De úgymond elférnek néha néha ökörködni, elmenni strandolni egyet, összeülni filmezni vagy xboxolni. De egy pár nem ilyen. Ő kizárólagos és ebből adódóan sokkal magasabb szintű bizalom kell ahhoz, hogy mellette maradjak. Nem elég "csak" normálisnak lenni és "csak" jó embernek, hanem olyan embernek kell lennie, aki illeszkedik az életembe. Mert volt már olyan velem is, hogy minden rendben volt egyébként a sráccal, megvoltak a maga dolgai, de kinek nem? És annyira rossz kombó voltunk együtt, hogy szó szerint a legrosszabbat hoztuk ki egymásból. Valahogy tökéletesen felerősítette az összes hiányosságom és hibám (pl nehezen tudok nemet mondani és sokszor van az, hogy elhamarkodottan bólintok rá valamire a pillanat hevében, ő meg folyamatosan buzdított hülyeségekre, mert olyan típus, hogy szeret sodródni szóval katasztrofális döntéseket hoztunk együtt, szerencsére nem fizettünk érte nagy árat, de akkor sem volt kellemes). Ha én nem kellek valakinek, akkor úgy állok hozzá, hogy oké, nem passzolhatunk mindannyian egymáshoz, teljesen rendben van, ez nem egy értékítélet, hogy most én nem vagyok elég jó összességében, csak ő keres másfajta embert, másfajta energiákkal. Ezzel szemben egy férfi személyes sértésnek veszi a visszautasítást általában és az az általános reakció, hogy mit képzel magáról a nő, aki elutasította, hiszen ő sem egy nagy szám. De azt kellene felfogni, hogy ez nem arról szól, hogy kiteszem a relációs jelet és azt mondom, hogy xy, kevés vagy énfelségemhez. Én ugyanazt a defektes tökfejet keresem, aki én vagyok nőben és igen, ez nehéz, mert sokfélél vagyunk. De eddig ha megtaláltam a magam fajtáját, vele egy nagyon konstruktív, kiegyensúlyozott kapcsolatot tudtunk kialakítani hosszú évekre és ha nem működött, akkor sem hatalmas hisztivel és drámával zártuk le, hanem mint két ember, aki sokat köszönhet egymásnak.

Nincs abban semmi sértő, ha valaki a saját fajtáját keresi nagyon sokféle ember között.

"Men are living in an era now where they have to be *wanted* because they're no longer *needed*."

Pontosan ezt látom magam körül: a férfiak hisztiznek, hogy az apjuknak / nagyapjuknak mennyivel könnyebb volt párt találni és csesszék meg a nők, hogy válogatnak. De basszus, ha egyszerűen nem vagyunk rászorulva, de sok esetben még ösztönözve sem, hogy összejöjjünk egy férfival, akkor egészen logikus, hogy csak akkor fogunk, ha tényleg AKARJUK. Aki ezt a társadalmi váltást nem tudja megugrani (mármint hogy akarja is őt valaki), az magára vessen szerintem.

Nekik sokkal több segédeszköz áll rendelkezésre, hogy kielégítsék magukat vagy másik barinő megtegye ezt :)

Szóval csak a szexet tekintve kevésbé van szükségük férfire.

Amúgy pedig ha megtehetik, márpedig megtehetik, akkor minek válasszanak olyat aki nem a leges legmegfelelőbb számukra.

Ez van.