Miért mondják a nők hogy ha egy fokkal szebb az ördögnél akkor nem lehet baj?

Ez egy idejétmúlt mondás a múlt század elejéről, ami még nem kopott ki a nyelvből, de 3 tényezőre felhívnám a figyelmet:

1. A mondás kialakulásakor az orvostudomány még nem tartott olyan szinten, mint ma. A gyermekkori elhalálozások ugyebár főleg a fiúkat érintik. Ezért aztán hiába születik több fiú (ez mindig így volt), a nemek aránya 12-14 éves korra (a serdülőkor kezdetére nagyjából) kiegyenlítődött, majd onnantól fogva nőtöbblet volt azonos korosztályban. Ma 43 éves korban egyenlítődik ki az arány, és onnantól van több nő.

2. Társadalmi elvárások: Az akkori időkben nem volt divat szinglinek lenni, amelyik nő nem házasodott meg a 20-as évei elején, arra ráaggatták a "vénlány" kifejezést. Az akkori trend az volt, hogy a nő inkább hozzáment valakihez, akit legalább el tudott viselni, minthogy egyedül maradjon. A mai trend pedig az, hogy amíg a nő meg nem találja azt a férfit, aki legalább hasonlít a szappanoperákból ismert Juan-Miguel-Alejandro-ra, addig inkább egyedül marad.

3. A mondás kialakulása idején volt 2 világháború is, ami tovább csökkentette a lehetséges férj-jelöltek számát.

Összegezve, ez a mondás csak ebben a relációban állja meg a helyét, a mai viszonylatra nem értelmezhető. Hosszasan lehetne még sorolni azon tényezőket, amik a mai helyzethez hozzájárulnak, hogy egy átlag alatti férfiként az ember magányra van ítélve.

A "ha egy fokkal szebb az ördögnél akkor nem lehet baj" a nőkre értendő, nem a férfiakra.

Ha nőként szebb vagy, mint egy kupac szar, akkor biztosra veheted, hogy lesznek férfiak, akik vonzódni fognak hozzád. Az átlagos férfiakról meg annyit, hogy ők nem érdeklik a nőket. Egy nő arra van nevelve, hogy neki csakis a legjobb férfi jár, mindenki más nem méltó hozzá, szóval egy átlagos férfinek ugyan minek is adnának esélyt? Amikor egy aránylag szép nőt látsz egy ronda férfival, akkor az vagy azért van, mert a nő mániákus gondoskodó, vagyis megszállottan segíteni akar minden általa szánalmasnak ítélt emberen, vagy mert a szóban forgó férfi kellően hatni tud a nő szubmisszív énjére, ami pozitív dolognak tekinti, ha egy sajnálatra méltó pozícióba kerül a nő (lásd. egy rusnya, vagyis "nyilván" hozzá nem méltó férfi mellé kerül), harmadik opció nincs, a rondaság fétist ne tekintsük ebben az esetben legitim indoknak. Arról is érdemes szót ejteni, hogy egy férfi és egy nő mit definiál úgy, mint "átlagos". Egy férfi számára az átlagos az valóban átlagos, vagyis az őt körülvevő férfiak leggyakoribb tulajdonságait ötvöző egyén, a nők esetében azonban az átlagos férfi olyasvalaki, aki amúgy bőven átlagon felüli, szóval ha egy férfi definiálja úgy magát, mint átlag férfi, akkor ő azt úgy érti, hogy ő olyasvalaki, akiben nagyjából megvannak azok a tulajdonságok, amik az őt körülvevőkben megtalálhatóak, azonban egy nő esetében az átlag férfi sokkal az adott nő fejében meglévő férfi idol, akiről a leggyakrabban fantáziál.

Miért is írtam le ezt a sok hülyeséget? Csupán azért, hogy lássuk, amikor egy nő arról siránkozik, hogy ő simán beéri egy átlag férfival, akkor ő valójában egy sokkalta az átlag felett lévő férfira gondol, szóval a szó valós értelmében vett átlagos férfiak szóba se jöhetnek. Persze egy idő után a nők rájönnek, hogy az általuk átlagosként definiált férfi csak egy délibáb, amit hiába kergetnek, bár a legtöbbjük erre csak a harmincas éveiben jön rá, addigra meg már távolról sem annyira vonzóak, hogy elvárhassák egy általuk egész addig átlagosnak gondolt, vagyis átlagon felüli férfi figyelmét és kénytelenek beérni a valóban átlagos férfiakkal.